Ikernapló – A megváltó alvás

Sokan kérdezték, hogy miért nem alszom napközben, és hogy miért nem kérek több segítséget.

A napközbeni alvásról annyit, hogy persze, lehet, de inkább a zuhanyzást választottam, vagy azt, hogy leüljek nyugodtan megenni egy reggelit, egy ebédet, esetleg internetezzek kicsit. Fáradtság ide vagy oda, az embernek az alváson kívül egyéb szükségletei is vannak, ezek az anyasággal nem szűnnek meg (legalábbis nekem megmaradtak). A segítség valóban nagyon kell, az első időszakban leginkább a főzés, a takarítás terén, mert ez az, amire tényleg nem futja. Etetni viszont sajnos senki nem tud az anya helyett, éjjel meg pláne nem.

Még ha kizárólag tápszeresek is lennének, akkor is nehezen képzelem el, hogy valamelyik nagymamának, vagy a reggel dolgozni induló édesapának adnám át ezt a feladatot. Így hát maradt az anyai ébresztés, aminek az lett az eredménye, hogy hozzá is szoktak a háromóránkénti evéshez. Mivel Róza és Lázár mindketten nagyon szépen gyarapodtak (két és fél hónapos korukra megkétszerezték a születési súlyukat) a második hónap környékén úgy döntöttem, hogy kipróbálom, éjjel nem ébresztem fel őket enni, megvárom, amíg maguktól felébrednek. És láss csodát, szép lassan azok a három órák meghosszabbodtak, a harmadik hónap végére már volt, hogy elérték a hatot-hetet is (ez természetesen csak az éjszakára vonatkozik). Ez nekem egyhuzamban 5-6 óra alvást jelentett, ami, mondanom sem kell, megváltásnak hatott.

Ha a három hónapot nézem, a második volt a legnehezebb. Az első hónapban szinte egész nap aludtak, így az etetések között jutott idő mindenféle teendő elvégzésére is. Nem tudom, hogy ez a kezdő anyukák sajátossága-e, vagy csak a napi rutin kialakításának szükségszerű velejárója, de körülbelül a második hét után vettem észre, hogy túlságosan mechanikusan teszem a dolgom, és rá kellett szóljak magamra, hogy lassítsak, hogy lehetőség szerint minél több percét élvezzem ki ennek a kezdeti időszaknak is.

Az ikrek az első két hónapban utálták a tisztába tételt, az öltözködést, a fürdést, nem szerették a védtelen meztelenséget, és mindig keservesen sírtak ezen „műveletek” közben. Így próbáltunk gyorsan túl lenni ezeken, aminek következtében még arra sem futotta, hogy alaposan szemügyre vegyem a kis meztelen testüket, a pici lábukat, megvizsgáljam, hogy a második lábujjuk hosszabb-e mint az első, hogy hol van rajtuk, van-e rajtuk egyáltalán anyajegy. Aztán, ahogy telt az idő, ők is egyre jobban beilleszkedtek ebbe a világba, mi is egyre jobban összehangolódtunk. A sírás elmaradt, helyébe a kíváncsi nézelődés, majd a mosolygás lépett, és a harmadik hónap végére már eljutottunk odáig, hogy a fürdés élvezetessé vált számukra is, a tisztába tétel közben arra is jut idő, hogy elvégezzem a szösztelenítést (azaz a ruháról a lábujjak, kezek ujjai közzé szorult szöszök szakszerű eltávolítását).

Ami szintén változott, az az esti elalvás volt. Korábban gyakran kellett őket altatni, volt, hogy éjjel egyig kellett ringatni őket, felváltva, vagy éppen apai segítséggel együtt. Olyan is előfordult, hogy annyira fáradt voltam, hogy hisztizve otthagytam apára mindkét gyermeket azzal a felkiáltással, hogy „nekem mindjárt megint etetnem kell”, és erőből lefeküdtem aludni, vagy éppen a pizsama felsőre felvéve a kabátot, elviharzottam otthonról sétálni egyet.

Sokáig nem értettük, hogy miért van az, hogy a nagymamák vállán két perc alatt elalszanak. Aztán rájöttünk. A ringatási technika. Semmi extra, egy helyben állva szépen, lassan jobbra-balra dülöngélni. El is neveztük nagymamázásnak, és azóta is előszeretettel alkalmazzuk.

 

 

Anna , 2016. április 19.
 
 
 
Címkék:  

posztok

ikernapló

Hozzászólás

Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?