#baba#anya

Programok mamáknak, babáknak

Válogatásunkban olyan programokat emeltünk ki, amelyek babáknak és szüleiknek is élményt nyújtanak. Szívesen vesszük, ha az efféle rendezvényekről hírt adtok előtte, sőt, ha írtok róla, hogyan éreztétek magatokat, a Babanet oldalán meg is jelentetjük!

Ringató programok

A Ringató családi művészeti nevelési program. Célja a zenei élménynyújtás, az, hogy a résztvevő felnőttek és gyerekek átéljék a közös játék és éneklés örömét. Mindemellett mintát adnak a szülők számára, hogy hogyan kezdődhet a családban a zenei nevelés. A Ringató nem műsor, nem valamiféle előadás! Közösen – a résztvevő felnőttekkel – hozzák létre a foglalkozás élményét. A hagyományos Ringatók szülőknek és három év alatti gyermekeiknek szólnak, de a foglalkozásokon a gyerekeket nem osztják csoportokra életkor szerint.  A szervezők azt kérik, hogy ne vigyetek játékot, és ne hagyjatok elöl enni- és innivalót a foglalkozáson! A foglalkozás során székeken és szőnyegen is ülhettek, kényelmes ruhában menjetek – a szőnyegen zokni vagy váltócipőben szükségeltetik!

Részvételi díj:  a belépő általában 800 Ft, de ettől eltérő is lehet.

A Ringató foglalkozások helye és időpontja itt érhető el.


Babaexpó

Gyermekprogramok, fellépő sztárvendégek is vonzó kiegészítői lesznek a babás bevásárló vasárnapnak: a Babaexpo szervezői komplex családi kikapcsolódást ígérnek. A Rippel fivérek gyerekekkel tartanak artista bemutatót, Balási Bettiék gyerekalbumának dalai élőben is felcsendülnek. A kismamáknak akciós 4D ultrahanggal, előadásokkal és rendkívüli kedvezményekkel kedveskednek, a gyerekeket 300 m2-es ingyenes játszóházzal, ugrálóvárral, arcfestéssel, pelenkázó- és babaetető helyiséggel, babakocsi megőrzéssel várják.

Baba-expo és gyermekruha börze

2016.04.24. vasárnap 9-16 óráig
A belépő felnőtteknek: 990 Ft, gyermekeknek ingyenes.
A parkolás ingyenes.
Cím: HUNGEXPO „B” csarnok, 1101 Budapest Albertirsai út 10.


Babakoncertek a Müpában

A zenehallgatást tehát nem lehet elég korán kezdeni. Ezért határozták el a program szerkesztői, hogy a Művészetek Palotája falai között lehetőséget kínálnak 0–12 hónapos gyerekeknek és szüleiknek az élő klasszikus zenével való kötetlen találkozásra. A kicsik a speciálisan számukra összeállított harmincperces műsort édesanyjuk, édesapjuk ölében ülve hallgathatják, de ha úgy tartja kedvük, nyugodtan mászkálhatnak is a színpad előtt leterített szőnyegen. A családok kényelmét babakocsi-parkoló és pelenkázó helyiség szolgálja.

Jegyet csak a felnőtteknek kell váltani, gyerekek számára a belépés díjtalan.

Részletes program itt.


Szülők háza MINIBÖLCSI

Ide az anyukák akár együtt járhatnak bölcsibe gyermekükkel. Képzett gondozónők foglalkoznak egyszerre maximum 7 gyerekkel,
minden gyerek egyéni gondozási igényét messzemenően figyelembe veszik. Különlegesen felszerelt beltéri játszótéren játszhatnak a kicsik.
Nem kell egyösszegű havidíjat fizetni, a bérlet tetszés szerinti 10 vagy 20 alkalomra használható fel, és ha a kisgyermek nem jön bölcsibe – például betegség miatt – nem kell napidíjat fizetni. A gyerekek ingyen részt vehetnek a bölcsi ideje alatti torna- és kreatív foglalkozásokon is.

Jelentkezni itt lehet


Babapáholy – színház babáknak

Színház babáknak, minek, úgy sem értik még!? Biztosan? Hiszen minden pillanatban kísérletezünk, színésszé, rendezővé, dramaturggá válunk mi is szülőként. A Babapáholy Társulat színházi és komolyzenei produkciók megvalósítására, művészeti csoportok vezetésére hivatott.Színházi előadásaikat és komolyzenei koncertjeiket a legfiatalabb korosztály igényeihez alakították. A Babapáholy megálmodói szívvel-lélekkel és szakmai felkészültséggel várják meghírdetett eseményeikre a pici babákat és családjukat. A színházi alkalmak 30 percesek, és karból, üldögélve, mászva, hemperegve is nézhető, a produkció végén pedig lehetőség nyílik bekukucskálni a kulisszák mögé is.

A rendezvényekről a Facebook-oldaluk ad tájékoztatást

 

 

Babanet, 2016. április 18.

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?