A tökéletesség látszata

Szerintem elég általános az a jelenség, hogy az anyák egymást túllicitálva hasonlítgatják össze a gyerekeiket. Mert Zsuzsi előbb kezdett járni, de az semmi, Petike naponta két liter anyatejet eszik, bezzeg az én Tomikám már hónapok óta gyűri befelé a pörköltet. És Nórinak már négy hónaposan kinőtt az első foga, Andris pedig már egyéves kora előtt elhagyta a pelenkát. Hogy ez kinek jó, az számomra rejtély.

Hiszen minden gyerek más, a maga tempójában fejlődik - ráadásul húszévesen már nem fog senkit érdekelni, hogy mikor kapott először szilárdat -, és kicsit sem az a minőségi anyaság fokmérője, hogy hová produkál a gyerek, vagy képes-e már most megenni mindent, ami elé kerül az asztalra. És mégis: az anyák folytatják a versengést. Ami valójában nem is a gyerekekről, hanem róluk szól. Arról, hogy teljesítik ezt a feladatot, hogy állják meg helyüket ezen a terepen, mennyire tökéletesek.

És mert a legtöbb anyuka úgy érzi, hogy nemcsak a család, hanem a kívülállók számára is tökéletesnek kell látszania, még hazudni is hajlandó. Szinte mindennapos, hogy nem mondanak igazat arról más anyukáknak, hogyan nevelik a gyermeküket. Az Orientpressen olvastam, hogy a Netmums honlapon készítettek egy felmérést, amelyből kiderült: a kegyes hazugságok nemcsak a gyereknevelésre, de a háztartási munkákra és a partnerkapcsolatra is kiterjednek.

A cikkben említett szakértők szerint, a hazugságokba az anyukák egymást kényszerítik bele. Mégpedig azért, mert az igazságnak nem mindig megfelelő beszámolóikkal azt éreztetik a többiekkel, hogy ők nem képesek megfelelően ellátni a rájuk háruló feladatokat. Akik persze erre még tódítanak egyet a dolgon, nehogy megszólják őket. A saját tapasztalataim alapján azt kell mondanom: sajnos, a felmérés eredményei a valóságot tükrözik.

Pedig mennyivel könnyebb lenne mindannyiunk élete, ha belátnánk: nem vagyunk tökéletesek. És nemcsak belátnánk, de mernénk vállalni is. Annyi feladatunk van – a gyerekek gondozása, ellátása, nevelése, a házimunkák elvégzése, szervezés, pénzügyi döntések, párkapcsolati problémák megoldása, ápolása, és sokszor emellett még ott a munkahely is. Nem vagyunk szuperhősök, nem sikerülhet minden száz százalékosan – egyébként a szuperhősöknek sem sikerül. Mitől olyan félelmetes ez?

Szóval, csak őszintén: Ti már lódítottatok másoknak csak azért, hogy jobb anyának, feleségnek tartsanak?

Szilágyi Diána , 2011. január 20.
 
 
 

Babanet hozzászólások  
(2 hozzászólás) 

2011 01 24. 18:41
Nekem az az elvem, hogy: van, aki bevallja, van, aki tagadja :).
Soha nem hazudtam még, és soha nem szégyelltem, olyanokat sem, hogy a nagyfiam 4,5 évesen lett szobatiszta (mikor átveszi a summacumlaude diplomáját, érdekel majd valakit ;-) ).
→ válasz erre
2011 01 25. 20:43
Miért hazudnék olyannak, aki nem lát bele a mindennapjainkba? Vagy egyáltalán bárkinek bármiről. Nem szokásom. Viszont az, hogy más megszólt olyanért, amiről nem tehettem, sőt muszáj volt megtennem, nem esett túl jól, mégsem hazugsággal mentegettem magam. Miután elmagyaráztam neki, még bocsánatot is kért.
→ válasz erre
Hozzászólás
Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?