#baba#anya

Mikortól ehetnek csokit a gyerekek? Ezt javasolják a szakemberek

Adjunk a gyerekeknek csokoládét vagy ne? Mikortól és mennyi csokit ehet a gyerek, és mire figyeljünk azért, hogy ne tegyük csokifüggővé?

Tény, hogy a kakaóbab, amiből a csokoládé készül, bővelkedik antioxidánsokban, de vajon biztonsággal adható-e a kisgyermekek számára a csokoládé?

Élelmiszerek bevezetése és az ételallergia

A csokoládé és a kakaó allergiáról korábban a szakemberek úgy vélték, hogy az allergiás reakciókat valójában a csokoládéban lévő egyéb allergének, mint például a dió- és mogyorófélék, illetve a tej okozza. Egy 2019-ben közzétett tanulmány azonban megállapította, hogy – bár ritkán –, de előfordul olyan is, hogy a csokoládé, kakaó okozza az allergiás reakciót.

A  hozzátáplálás során sok potenciális allergénnel (pl. tej, tojás, glutén, mogyoró) találkozhatunk, így fontos, hogy figyeljük a gyerek reakcióját, de az allergiától való félelem ne tartson vissza minket attól, hogy megpróbáljuk az adott ételt bevezetni az étrendbe. Addig, amíg semmi jel nem utal étel intoleranciára, ne hagyjunk ki egy ételcsoportot sem, hiszen a gyerekeknek is szükségük van a teljes értékű étrendre. Sőt, ha nem akkor vezetjük be ezeket az ételeket, amikor a gyerekek már rendelkeznek a fogyasztásukhoz szükséges étkezési készségekkel, az növelheti annak a valószínűségét, hogy a gyermeknél ételallergia alakul ki.

Mikor ehetnek a babák, gyerekek csokoládét?

2 év alatti gyermekeknél nem ajánlott, hogy koffeint vagy hozzáadott cukrot tartalmazó ételeket fogyasszanak - márpedig mindkettő megtalálható a csokoládéban -, és azt se felejtsük el, hogy a kemény csoki fulladásveszélyes.

Ezenkívül, amikor új ételeket vezetünk be, általában jobb, ha ezt egyenként tesszük. Így például a csokoládéízű termékeket (pl. csokoládés pékáru) hagyjuk későbbre, mert egyszerre több összetevő is új lehet a gyereknek.

Csokoládé és koffein

Arról, hogy a baba vagy a kisgyermek biztonságosan fogyaszthat-e csokoládét, a legjobb, ha a gyermekorvosoddal egyeztetsz. A legtöbb csokoládét tartalmazó élelmiszerben található koffein is. Már egészen kevés, 100 mg és 400 mg közötti koffeinbevitel is nyugtalanságot okozhat, továbbá az alvásra és a vérnyomásra és a csontok fejlődésére is hatással lehet.

Amikor azon gondolkozol, hogy adj-e gyermekednek csokoládét vagy sem, tartsd szem előtt azt is, hogy mennyi koffeint kap a kicsi egy adaggal. Még az olyan élelmiszerek is, mint a csokoládépudingos péksütemény, a csokis jégkrém, fagylalt és a csokoládés tej is tartalmaznak kis mennyiségű koffeint.

Csokoládé és hozzáadott cukor

A 2 év alatti gyermekek számára az orvosok olyan élelmiszerek fogyasztását javasolják, amelyek nem tartalmaznak hozzáadott cukrot. A túl sok cukor elhízáshoz, fogszuvasodáshoz, magas koleszterinszinthez és 2-es típusú cukorbetegséghez vezethet. Pedig a cukor a gyermekek által naponta elfogyasztott ételek mintegy 17%-át is kiteheti. Ezért érdemes megfontolni, hogy mennyi cukrot kap már most is a kicsi.

Étcsokoládé, tejcsokoládé és fehér csokoládé - melyik a jobb?

A csokoládéval kapcsolatban egy biztos: minél tisztább és sötétebb a csokoládé, annál nagyobbak az egészségügyi előnyei. A natúr csokoládé, a szárazanyagban gazdag, minimálisan feldolgozott étcsokoládé egészségesebb, mint a tejcsokoládé és a fehér csokoládé. Az étcsokoládé 50-90 százalékos kakaó szárazanyag-tartalmú, míg a tejcsokoládé jellemzően 10-30 százalékos. A fehér csokoládé tiszta kakaóvaj, és semmilyen egészségügyi előnnyel nem jár.

Az étcsokoládé sokféle ásványi anyagot és polifenolt, például antioxidánsokat és flavonoidokat tartalmaz. Az étcsokoládé különösen gazdag például epikatekinben és katechinben, valamint antociánokban és fenolsavakban. Mindezek a vegyületek segíthetnek megvédeni a sejteket a gyulladástól, javítják az agyműködést, valamint erősíthetik az immunrendszert, és jót tehetnek a szívnek.

Túl hétköznapivá, de elérhetetlenné sem jó tenni a csokit

Ha a csokoládét desszertként tálaljuk fel, akkor megszokják a gyerekek, hogy az valami különleges dolog, amiből nem szoktunk sokat enni. Ugyanakkor nem szabad túl ”elérhetetlen tiltott gyümölcsként” sem beállítani. Lehet az életünk része kis mennyiségben, és ha így teszünk, nem alakul ki függőség vagy habzsolás, amikor hozzájut. Elérhető, különleges, de beosztani való ételként érdemes bevezetni, és mi magunk is így fogyasztva mutassunk példát, mert hiteltelenek leszünk, ha közben mi rengeteg csokoládét eszünk.

Érdemes lehet bevezetni egy szokást, hogy egy adott időpontban, a hét bizonyos napjain adunk csokit - és mi is akkor eszünk -, így a gyerek tudni fogja, hogy mikor számíthat rá legközelebb, és sokkal kisebb eséllyel lesz frusztrált. Sőt, később kipróbálhatod azt is, hogy minden nap adsz csokit, de kisebb adagokban- a megszokott adagot ne emeld, csak oszd el -, és könnyen kiderülhet az, amit nem egy szakember mond: a gyerekek nem akarnak minden nap csokit enni, de a lehetőség, hogy megtehetik, fontos számukra. Természetesen, ez nem kőbe vésett, de érdemes lehet kipróbálni, ha a gyereked nagyon szereti a csokit.

A csokit (és semmilyen más ételt) nem szerencsés jutalomként adni a gyereknek. Ha ugyanis jutalomként tekint a csokira, és ez gyerekkorban rögzül, felnőttként már nagyon nehéz lesz felülírni, ez pedig az érzelmi evés előszobája is lehet.

Vásároljatok közösen időnként

Az egészséges táplálkozási szokások ösztönzése magában foglalja, hogy otthon sok egészséges, tápláló élelmiszert kínálj gyermekeidnek, hagyd, hogy részt vegyenek az étkezések tervezésében, a bevásárlásban is néha (még ha ez így hosszadalmasabb is). Ez a megközelítés segít nekik az egészséges étkezési szokások kialakításában, amelyek kiegyensúlyozott táplálkozáshoz és az ételekkel való egészséges kapcsolathoz vezetnek.

Ha a csokoládét a nagyobb gyerekek egy-egy születésnapi partin szeretnék megkóstolni, ne feledd, hogy az számít a leginkább, hogy mit eszik a legtöbbször, és mit tartasz otthon, tehát ne görcsölj rá arra, ha olykor eltér ettől.

Babanet, 2024. május 11.

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?