Sok előnye is lehet annak, ha valakit idős korában szült az édesanyja

Egy nemrégiben elvégzett kutatás kimutatta, hogy az idősebb anyák gyermekei – amellett, hogy a terhesség és a szülés során több komplikációnak vannak kitéve – hosszútávon sok előnnyel számolhatnak.

A szakemberek több mint 1,5 millió svéd felnőttet kísértek figyelemmel és megállapították, hogy akik idősebb anyától születtek, azok a 30-as, 40-es éveikben magasabbak, fittebbek és jobban képzettek voltak, mint azok, akiket fiatalabb korában szült az édesanyjuk.

Az utóbbi időben jellemzően egyre későbbre halogatják a nők a szülést, ami bizonyos komplikációk – például a Down-szindróma vagy az autizmus – kockázatát megnövelheti, ám ezzel párhuzamosan a születendő gyermek számára számos előnnyel járhat, hogy húsz évvel később jön világra, hiszen bizonyos fejlődő országokban például ez alatt a húsz év alatt számos előrelépés történhet akár az oktatás, akár az egészségügy terén.

Population and Development Review című lapban közzétett kutatás során 1960 és 1991 közöttiek adatait vetették össze a szakemberek, akik közül azok, akiket idősebb korában hozott világra az édesanyjuk, jobb jegyeket kaptak az iskolában és nagyobb arányban mentek főiskolára, mint azok, akiket már harminc éves kora előtt. Még egy családon belül is az látszott, hogy a később született gyermekek jobban képzettek voltak, mint az elsőszülöttek.

Brenda Volling, a Michigan Egyetem munkatársa ugyanakkor megjegyezte, hogy mindez nem kell, hogy a nőket befolyásolja abban, hány évesen szülnek, hiszen azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a negyvenes években már kevésbé termékenyek, így kisebb az esélyük a teherbe esésre. Emellett Volling szerint a vizsgálatban résztvevő nők, akik negyven éves koruk felett szültek, minden bizonnyal az átlagnál egészségesebbek voltak, így ez is befolyásolhatta gyermekeik későbbi jellemzőit.

Forrás: medipress.hu

2016. május 23.

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?