
Múlt héten, csütörtöktől vasárnapig elutaztunk a barátainkkal egy Ganna nevű édes kis faluba. Egy szép vendégházban laktunk, tíz felnőtt - szingli fiúk és lányok, párokkal vegyesen - , az én két kis gyerekemmel kiegészülve.

Magasabbra juthatnak a társadalmi ranglétrán azok, akiknek gyermekkorban az anyatej jelentette a fő táplálékforrást - állapította meg egy új tanulmány.

A Szoptatás Világhete alkalmából, ami 2013. augusztus 1-7. között lesz, a La Leche Liga Magyarország és a Szoptatásért Magyar Egyesület közös pályázatot hirdetett.

Biztosan vannak sorstársaim, akik válogatós gyerekkel rendelkeznek az otthonukban. Nekem a három gyerekemből a két lány teljesen jól, kiegyensúlyozottan eszik, de a legnagyobb, az egyszem fiam, na, ő egy katasztrófa ebből a...

Jövő héten már a negyedik hónapot töltjük, hihetetlen gyorsasággal szaladnak a napok és a hetek. Végre eljött a nyár és Oli is akkora már, hogy bátran jöhetünk-mehetünk mindenfelé, a nyaralást is gőzerővel tervezgetjük, ha...

Nem kétséges, hogy két-három generációval ezelőtt a gyermeknevelésről és gondozásról merőben másképp gondolkodtak, mint ahogyan azt ma tartjuk helyesnek. Amit a mi szüleink, nagyszüleink jónak és igaznak hittek – hisznek -,...

Nemrégiben az igény szerinti szoptatással kapcsolatban szóba került az is, hogy jójó, szoptassunk akkor, amikor csak szeretné a baba, de mi legyen addig a nagyobb testvérrel? Megkérdeztünk néhány gyakorló szülőt.

Nem is tudom, van-e olyan édesanya, aki ne hallott volna a szoptatós anyákat segítő La Leche Ligáról. És ha már hallott a LLL-ról, biztosan ismerős Rózsa Ibolya neve is, aki La Leche Liga szoptatási tanácsadó és IBCLC...

Ha kisbabánk születik, a legégetőbb kérdések egyike, hogy vajon fogjuk-e tudni szoptatni, lesz-e elég tejünk. Arra, hogy mikor és hogyan fogjuk befejezni a szoptatást, nem szoktunk előre gondolni.

Ha túl sokat hízik, az a baj, ha túl keveset hízik, az a baj – szinte egy Belga szám is lehetne, de ez a való élet. Sok anyuka találkozik azzal a helyzettel, hogy egy-egy védőnői-orvosi látogatás során megejtett mázsálás...

Ételallergia leggyakrabban csecsemő- és kisdedkorban jelentkezik, a gyerekek többségénél azonban rendszerint 3-4 éves kor körül elmúlnak a tünetek. A táplálékallergia megszűnése nem kizárólag életkor függvénye, de azon is...

Nincs is annál finomabb, ellazítóbb élmény, mint egy fárasztó nap végén elmerülni egy kád forró vízben, amiben nyakig ér a hab és csak ázni, nem gondolni semmire. Szinte érzi az ember, ahogy ilyenkor az izmaiban addig meglapult...

A születés utáni első pillanatok csodája, mikor az anya magához öleli a babát, mellére teszi, és megszoptatja. Vannak azonban olyan esetek, mikor a várva várt pillanat késik, esetleg el is marad. Miért? A kérdésre W. Ungváry...

Három fogalom, ami tulajdonképpen ugyanarra az életszakaszra vonatkozik a baba és az anya életében: arra a pillanatra, mikor a szoptatást – vagy tápszert – felváltják a szilárd ételek. Jó, eleinte még nem igazán szilárdak,...

Állítólag a nők 98 százaléka képes szoptatni a babáját, csupán 2 százalék az, akiknél ez lehetetlen, általában valamilyen betegségnek, elváltozásnak köszönhetően. Mégis, a statisztikák és a tapasztalataim is azt mutatják,...

Csak ül felette és turkálja, méla undorral az arcán, miközben benned meg megy fel a pumpa, hiszen annyit dolgoztál azért, hogy a gyerek elé vitamindús zöldség kerüljön. És közben itt az őszi-téli időszak, amikor szüksége is...

Egy anya legyen tökéletes, legyen minden percben anya – ez az általános elvárás a környezetből. Ami erősen rányomja bélyegét egy anya lelkivilágára. Mert hát bármennyire is tökéletesnek kellene lennie, legbelül érzi, hogy...

Ha anyatejjel táplálja valaki a babáját, akkor a bifiduszokkal és probiotikumokkal feleslegesen is bombáznák a hirdetések, nem lenne rájuk vevő. Ám a szoptatáshoz is kitaláltak számtalan olyan terméket a gyártók, amik...

A lisztérzékenység hosszú időn át lappanghat, ám ha túl későn fedezik fel, az súlyos felszívódási zavarhoz és tápanyaghiányhoz vezethet.

Akik most kezdték az óvodát – esetleg a bölcsődét -, nyilván aggodalmaskodnak rajta, vajon eszik-e a gyerek rendesen napközben? És persze, az sem lényegtelen, hogy vajon mit eszik?