Koppi-napló – Minden alakul

Próbálom erősen, magabiztosan, őszintén és nyitottan élni az életemet - avagy nem fetrengek (jó néha kell) egy betegségtől és próbálom úgy alakítani az életem, hogy ne tudjanak már áttiporni rajtam emberek nagy gázzal. Ez nem mindig jön össze, de most már seperc alatt talpra állok, egyre gyorsabban. Elég csak 10 percet moziznom Koppányt, vagy a barátaimmal beszélgetni, és a lelki egyensúly helyre áll. Persze néha jön egy kis extra segítség ehhez.

A napló megint saját bűnből késett, nagyon-nagyon lebetegedtem, vigyázva rá, hogy Koppányt ne fertőzzem meg. De olyan szinten, hogy kedden nem tudtam felkelni, megetetni reggel Koppit (anyum munka előtt segített, míg én próbáltam kikúszni hűtőfürdőzni), így bevetettem a marokszámra gyógyszer és a hűtőfürdő, valamint a gyömbér jó dolog technikát. Ma már talán le tudom nyelni a nyálam, hogy nem annyira fáj - nem vicc, óriási dolog -, és lázam is tegnap reggel volt utoljára. Jó, tegnap már nem volt időm pihenni, pedig de jó is az! Viszont csak akkor könyvelem el a sikert, ha jövő hét végéig nem lesz baja Koppinak.

Kis pasim még mindig nagy gázzal hajt, a minél több mindent érjünk el, hogy anya ne tudja dokumentálni versenyen. Öt fogacskája van, amit előszeretettel csikorgat, hát ez akkora élmény, hogy gondolkodom a szobából kiköltözésen. A nem szócskát eddig is értette és tudatta velünk, hogy nem érdekli. De most már képes magát földhöz vágva hisztizni, ha megmondom neki, nem a netkábel/papucs/székláb/telefon/távirányító/papa-mama-anya lába nem finom, ahogy anya táskája, pénztárcája, fésűje sem.

De rá kellett jönnöm, úgyis neki lesz igaza: minden finom és minden az övé. Cserekereskedelmet is folytatunk: a fehérneműs fiókom darabjait, cumira, játékkockára, habtapira cseréljük, ha akarom, ha nem, így az üzleti érzéke se semmi gyermekemnek. És jelentem, térden állva nagyon jól elérhető a komód két polcajtaja, és működnek, ugyanúgy csapódnak be ütemesen, sokszor, ezerszer, mint az alatta lévő kettő.

Most már fénysebességgel mászik mindenfele, kertben, lakásban, fürdéshez teljesen meztelenül, mert anya kezében nem olyan izgalmas kivárni. Elértünk egy újabb nagy lépést, nem csak nem fél a fűtől - szóval nagyon gyorsan megszökik az udvaron a plédről -, hanem megvolt az első felállás is a járókában, aztán a második, a harmadik. Sőt már nem is érdemes többet leülni - na jó, csak ritkán.

És ahogy most hátranéztem, meg kell állapítanom, hogy a fiam egy kész takarító fenomén. Ha véletlenül egy kis kajcsi visszatéved, akkor nem hagyja anyára a takarítást, szétdörzsöli rögtön kézzel, habtapival, anya egy zoknijával, éppen ami a keze ügyében van. Úgyhogy nekem óriási segítségem van itthon.

Körülbelül egy hónapja még egy új MI kialakulásán gondolkodtam, nehezen szántam rá magam, hogy egyáltalán megemlítsem-e a naplóban. Nem bánom, hogy megtettem, de az idők változnak. Komolynak tűnő emberek, komolynak tűnő kapcsolatokból képesek se szó, se beszéd távozni - szó szerint -, semmi életjelet nem adva magukról. Volt pár nehezebb nap, de nem a hiány, hanem az értelmetlenség miatt: amit egy perc alatt le lehet zárni, miért kell napokra széthúzni. De tudom, csak tanulok minden embertől, aki az életembe kerül.

És tűnjek nagyképűnek, de aki nem akar velem és a kisfiammal lenni, az csak veszíthet. Az én „hercegem” még valahol robog felém „fehér” lovon/traktoron/biciklin/szamáron/talicskán vagy csak gyalog. Vagy ki tudja, lehet, hogy már megismertem?

Csumpi

Csumpi , 2014. június 27.
 
 
 

Hozzászólás

Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?