A félelmetes fokföldi ibolya

A félelem alapvető emóciónk, tulajdonképpen velünk születik, nincs mit tenni, valamitől időnként félni kell, genetikailag belénk van ez kódolva. A kisbabák leggyakrabban a hirtelen hangoktól ijednek meg, ezekre reagálnak félelemmel, később pedig az idegen arcoktól rettennek meg. Ám ahogy nő egy gyerek, úgy fog egyre több mindentől félni.

Sok esetben abszolút érthető a félelme: a sötétség ijesztő, a saját fantáziája is lehet félelmetes, elesni sem jó érzés, a doktor néni is okoz időnként fájdalmat, és a tűtől már csak azért is érdemes tartani, mert általában jól megbökik vele az embert. Félelmetes lehet este egy sötét ablak, amin bárki benézhet, még a csúnya néni vagy az ufók is, ahogy a hajmosás is kelthet ilyen érzést abban a gyerekben, aki nem szereti, ha víz éri az arcát.

Még nagyobb korban már egészen elvont dolgok is félelmet kelthetnek a gyerekben. Az enyém például retteg attól, hogy a Nap egyszer majd fel fog robbanni, mert számára felfoghatatlan az az időintervallum, amikorra ezt megjósolták. De még ha fel is fogja, akkor is félti a leendő leszármazottjait, meg a sok-sok többi embert.

A gyerek félelmeit persze illik komolyan venni, nem elütni egy „jaj, gyerekem, ez butaság, hát nem kell félni!” felkiáltással. Érdemes sokat beszélgetni róla, ki mitől fél, van-e valóban alapja vagy sem, és hogy az ekkor még istennek tűnő felnőtt is fél egy csomó mindentől, csak esetleg mindenféle trükkökkel kezeli ezeket a helyzeteket. Kreatív megoldásokkal sokat tehetünk azért, hogy a gyerek félelmei oldódjanak, jó alapot adhat ezekhez az, hogy a pici gondolkodása még mágikus, vagyis a meseszerű elemeket ő még valóságnak éli meg. Ilyen például a szörnyek miatt aludni nem tudó gyerkőc esetében a sima vízből és levendula-olajból készíthető szörnyspray.

Viszont akadnak a gyereknek olyan félelmei is, amelyek tulajdonképpen számunkra teljesen érthetetlenek. Az én gyerekem például úgy 2-2,5 éves kora körül nem mert bemenni anyáméknál a nappaliba. Sem nappal, sem este. Egyszerűen nem volt hajlandó rá, még akkor sem, ha fogtam a kezét, ha ölbe vettem.

Aztán kiderült, hogy anyámék nappalijában a dohányzóasztalon csücsül egy szépséges, szőrös levelű, lila virágokkal teli fokföldi ibolya. A gyerek ettől rettegett ennyire. Mondjuk, onnan, hogy tudtuk, mitől fél, már könnyebb volt kezelni a helyzetet, de jó időbe telt, mire rájöttünk, mi a félelme tárgya. A fokföldi ibolya jó időre kikerült a gyerek látószögéből, egy magas polc tetején végezte, ahol a gyerek nem látta, de azért a növény még jól érezhette magát.

Körülbelül ugyanebben az időben páni félelemmel reagált minden olyan férfiemberre, akinek arcszőrzete volt. Pontosítok, minden olyan szőrös arcú férfiemberre, aki nem viszonylag gyakran látott családtag volt. Sikítva sírt a látványuktól, és ha mégis megpróbáltak nagyon kedvesen közelíteni hozzá, szó szerint zokogó görcsöt kapott. Kicsit kellemetlen volt magyarázkodni a szegény bajszos-szakállas ismerősöknek, de szerencsére viszonylag hamar rájött a gyerek, hogy a buja arcszőrzet alatt kedves emberek laknak, akik még véletlenül sem akarják őt megenni vacsorára.

Szintén ekkortájt jelent meg nála a fényképezőgépektől való félelem. Előtte vakuval nem találkozott, így a hirtelen fényvillanás és töltéshang nem lehetett az oka. Persze, lehet, hogy volt valami alapja a dolognak, de hogy mi, arra sosem sikerült rájönnünk. De annyira félt minden fényképezőgéptől – és az azt tartó emberektől – hogy sírva rohant menedéket keresni. A bölcsődében is csak egyetlen képet tudtak róla készíteni, mert inkább átrohant a másik csoport szobájába, mint hogy édesen mosolyogva üljön a „fényképezős bácsi” kamerája előtt. A barátaink sem jöhettek látogatóba fényképezőgéppel, sőt, én sem kaphattam elő ám.

Nálatok milyen, látszólag megmagyarázhatatlan vagy irreális félelmei vannak-voltak a gyereknek? És hogyan kezelitek a problémát?

Ha tetszett a cikk és van kedved, csatlakozz a Babanet Facebook rajongói oldalához is!

Szilágyi Diána , 2011. október 13.
 
 
 

Babanet hozzászólások  
(5 hozzászólás) 

2011 10 14. 13:09
A nagyobbik lányom nem félt semmitől, de tényleg...a hős oroszlán, mindent túlélt..:))) Kiskorában.:)) Most retteg a pókoktól, pár évesen minden bogarat összefogott, összegyűjtött...ma meg visít, ha egyet is meglát:)) Középső lányom két évesen látott először motoros sárkányrepülőt.....és felkiáltott: boszorkány....ha csak a hangját meghallotta kiabálva futott be. Hiába magyaráztunk neki , semmi sem használt, Ma is fél tőle:) A legkisebben még nem alakult ki a félelem érzet, mert még csak 16 hónapos...de ami késik, nem múlik:)
→ válasz erre
2011 10 14. 22:33
A kislányom a galamboktól fél. A keresztlányom imádja az állatokat, de retteg a tyúkoktól. Lefagy tőle és üvölti, hogy "mama segíts"!!!
→ válasz erre
2011 10 15. 22:15
Nagyobbik fiam soha nem cumizott, ujjszopós volt, ám amikor megszületett a testvére és látta, hogy van cumija, Ő is kérte, hogy vegyek neki, méghozzá világítósat. Meg is kapta, de csak olyan volt a boltban, amiben 2 db cumi volt egybe csomagolva. Este lefekvésnél lekapcsoltuk a lámpát, játszottunk kicsit a világítós cumikkal, majd a fiam kérésére a szőnyegre tettük úgy, hogy láthassa, ha felébred. Eltelt egy kis idő, a férjemmel nyugovóra tértünk, el is aludtunk, amikor egyszer csak rettegve kiabálni kezdett a gyerkőc. Félkómában, kalapáló szívvel rohantam hozzá, hogy mi a baj..... de ő csak sírt és mutogatott.... a cumikra.... majd hüppögve annyit mondott, hogy 2 szem (a cumik :)) nézte őt és nagyon megijedt..... Mondanom sem kell, száműztük a cumikat.
→ válasz erre
Összes hozzászólás (5) megtekintése »
Hozzászólás
Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?
XBabázz lazán! - Teakiadó