A fiatalkori kövérség növeli a hasnyálmirigyrák esélyét

Aki fiatal felnõtt korában túlsúlyos vagy kövér, annak sokkal nagyobb esélye van a késõbbiekben hasnyálmirigyrákra is, mint másoknak.

Aki fiatal felnőtt korában túlsúlyos vagy kövér, annak a szív és érrendszeri problémákon és a cukorbetegségen kívül sokkal nagyobb esélye van a későbbiekben hasnyálmirigyrákra is, mint másoknak.

A Texasi Egyetem kutatói, Donghui Li professzor vezetésével kimutatták, hogy akik 14-19 éves korukban kövérek, azoknak 60 százalékkal nagyobb valószínűséggel lesz felnőttkorukban hasnyálmirigyrákjuk, mint a normális súlyú kortársaiknak.

A 20 és 40 év közötti kövéreknél pedig háromszor nagyobb a hasnyálmirigyrák kockázata. Érdekes módon a kockázat már nem emelkedik azoknál, akik 40 felett híznak el. Akik pedig 50-es éveikben lesznek kövérek, azoknál a hasnyálmirigyrák valószínűsége már gyakorlatilag semmivel sem nagyobb, mint a soványaknál.

A tanulmány azt is kimutatta, hogy a túlsúlyosaknál és a kövéreknél nemcsak nagyobb a hasnyálmirigyrák kockázata, hanem általában előbb is alakul ki a betegség, mint a normális súlyúaknál – olvasható a Független Hírügynökség oldalán. A kutatók szerint ez az első tanulmány, amely a testtömegindex és a hasnyálmirigyrák előfordulásának összefüggését vizsgálta, és amely azt is nézte, hogy van-e olyan életkor, amely hajlamosít a hasnyálmirigyrákra.

Magyarországon a vizsgált korosztálynak mintegy 20%-a küzd túlsúllyal vagy elhízással, ám a szakemberek szerint ez az arány a következő években jelentősen emelkedni fog, köszönhetően a helytelen táplálkozásnak és a mozgáshiányos életmódnak.

 
 
 
Címkék:  

gyerek

X
EZT MÁR OLVASTAD?