Munkanélküliség és a gyerek

Egyre több mentális betegséget diagnosztizálnak azoknál az embereknél, akik elvesztették a munkájukat. Ez a probléma azonban nem csak őket sújtja. A szakemberek szerint az állás nélkül maradt szülők gyerekeinek mentális és fizikális egészségére a helyzet éppen olyan negatívan hat, mint a felnőttekére.

Azokban a családokban, ahol legalább az egyik szülő munkanélküli, a gyerek sem fejlődhet egészségesen. Számos területen visszavetheti őket a családi probléma: kialakulhat náluk stressz, depresszió, jelentősen romolhat az iskolai teljesítményük, valamint viselkedési zavarok is kialakulhatnak náluk.

A CBS News és a New York Times közös felmérésében a szülők válaszai alapján kiderült: azoknak a gyerekeknek a 40 százalékának, akiknek valamelyik gondviselője állás nélkül maradt legalább hat hónapra, a szülők számára is észlelhetően változott meg a magatartása.

A kutatók szerint ez a kivételesen magas arány annak köszönhető, hogy az elmúlt időszakban – a válságnak köszönhetően - olyan családokban is bizonytalanná vált a jövedelem, ahol eddig ez elképzelhetetlen volt – írja az Orientpress. Ugyanis míg eddig csak az alacsonyabb rétegekbe tartozó embereknek kellett rettegniük attól, hogy nem lesz miből kifizetni a számlákat, addig ez a probléma most már a középosztálybelieket is fenyegetheti.

A munkanélküliséggel kapcsolatos felmérés készült egy magazin megrendelésére nemrégiben Németországban is. Itt a megkérdezett hat és 12 év közötti gyerkőcök 48 százaléka úgy nyilatkozott, hogy aggódik szülei munkahelye miatt. A gyerekek 82 százaléka ugyanakkor saját, majdani felnőttkorának gazdasági önállósága miatt nem aggódik.

Arra a kérdésre, hogy mi foglalkoztatja őket a leginkább, amikor a világra gondolnak, a reprezentatív felmérésben részvevő gyerekek 60 százaléka válaszolta azt, hogy a szegénységben élő gyerektársaik ügye az, amit szívükön viselnek.

A szakemberek azt tanácsolják, hogy a nehéz helyzetben a családoknak fogjanak össze, és semmiképpen se hagyják magukra a gyerekeket. Fontos, hogy elmagyarázzák nekik a fennálló helyzetet, és folyamatosan megnyugtassák őket afelől, hogy a dolgok előbb-utóbb rendbe fognak jönni – még akkor is, ha erről ők maguk sincsenek meggyőződve abban a pillanatban.

2010. április 06.
 
 
 

Babanet hozzászólások  
(1 hozzászólás) 

2010 04 07. 11:13
ez mekkora butaság.:-/
→ válasz erre
Hozzászólás
Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?