4 trükk, amivel lecsitíthatod a tomboló-bömbölő gyermeked

Ki ne élte volna már át azt a kínos helyzetet, amikor a gyerkőce a zsúfolt villamoson vagy a szupermarketben, esetleg egy rendezvényen vagy más közösségi eseményen, egyszer csak, szinte a semmiből hisztirohamot kap és bömbölni kezd?!

Az első és legfontosabb dolog az, hogy minden helyzetben legyél tisztában Vele, hogy bár mások véleménye is számít, de a Te és a porontyod kapcsolata a leglényegesebb! Tehát nem azt mondjuk, hogy „ne is törődj másokkal”, de csak azért, hogy minél gyorsabban megmenekülj a kínos szituációból, nem szabad indulatosnak és türelmetlennek lenned.

A legtöbb szülő első reakciója gyakran az, hogy a gyermeke szája elé teszi a kezét, befogja azt (ne adj Isten, még rá is üt, ha már nagyon nem bír Vele), ami lehet, hogy az adott helyzetben megoldást jelenthet (a verés semmiképpen!), de hosszú távon nagyobb kárt okoz a gyerek-szülő kapcsolatban, mint azt gondolnánk.

A nyilvánosan e képpen lecsitított gyerek számára a szája elé tett kéz a következő üzenetet hordozza: egyrészt megalázó lehet számára ez a fizikai beavatkozás, másrészt úgy érezheti, hogy a kisebbekkel szembeni korlátozó mozdulatok, a lefogás, elnémítás teljesen normális dolog és ne csodálkozzunk, ha a későbbiekben majd Ő is alkalmazni fogja ezt a módszert társaival szemben – ahogyan azt látta a szüleitől.

Ez a fajta szülői viselkedésminta lehet többek között az oka az ovis problémáknak, hiszen ott ütközik ki leglátványosabban, hogy mit hoz otthonról a lurkó, illetve a szocializáció (a másokhoz való viszonyulás) fő színtere is az óvoda. Tehát ha valami nem úgy történik, ahogy azt szemünk fénye szeretné, vagy nem kapja meg azonnal, amit akar, akkor nem szavakkal próbálja érvényesíteni az érdekeit, hanem fizikai beavatkozással; erőszakkal.

Most, hogy tisztáztuk, hogy miért is nem jó, ha e képpen reagálunk a hisztizős, balhézós gyerkőcre, szeretnénk Nektek bemutatni egy igen elismert viselkedéselemző, Dr. Wendela Whitcomb Marsh négylépcsős módszerét, amit angolul „4S” modellnek is hívnak (Stop, Squat, Shhh, and Sing):

  1. ’STOP”: azaz „állj!”, és ez nem a gyerkőcre vonatkozik, vagy arra, hogy kiabáljunk rá, hogy azonnal hagyja abba a hisztizést. Ebben az esetben nekünk magunknak kell megszakítani, bármit is csinálunk éppen (pl.: nyomkodjuk a telefonunkat, vagy beszélgetünk valakivel), és a gyermekünkre fókuszálni; kideríteni, hogy nem éhes-e, nem kell-e pisilnie, esetleg megijedt-e valamitől, vagy fáj valamije?
  2. „SQUAT”: azaz „guggolj le”. Nagyon sokat lendíthet a helyzet megoldásának előre menetelén, ha a kicsivel egy magasságba kerülsz és felveszed Vele a szemkontaktust, ugyanis nemcsak, hogy megbecsültnek, fontosnak, egyenrangúnak érezheti magát, de az Ő szintjére kerülve Neked is könnyebb felmérni a szituációt (mi történt, mi a baj, mit árul el az arca, a mimikája). Gyakran a kicsi már el is hallgat ezen a ponton.
  3. „SHHHH”: itt megint nem arról van szó, hogy a rosszcsontot kellene lecsitítani, sokkal inkább arra utal ez a hangutánzó szó, hogy Te higgadj le, csöndesedj le, lassulj le és mosolyogj – mindezekkel azt üzened a környezetednek (és legfőképpen a kisembernek), hogy minden rendben van. Ő is el fog csitulni, hiszen ezt látja, mint követendő példa, ráadásul hallani szeretné, amit mondasz, amihez csöndben kell maradnia.
  4. „SING”: ha még mindig vigasztalhatatlannak tűnik a poronty, akkor kezdj el halkan, a füléhez közel énekelni egy olyan dalt, amit Ő is jól ismer.

            A szakértő azt javasolja, hogyha társaságban vagy nyilvános helyen tartózkodtok, vond félre finoman a picit, és vidd végig (vagy ameddig szükséges, ezt a négylépcsős folyamatot), ha viszont nem sikerül kettesbe kerülnötök, akkor hajolj közel a füléhez és kezd az utolsó lépéssel; énekelj halkan, egyenletesen. 

 

A cikk eredeti forrása: www.fatherly.com

Plézer Panna, 2018. július 18.

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?