#baba#anya

A gyerekek meglepően hamar kezdik értékelni a humort

A gyerekek fejlődésével együtt a humorérzékük is növekszik az évek során. A kutatások szerint a humorérzékkel rendelkező gyerekek boldogabbak és optimistábbak. Mit tehetünk szülőként, hogy fejlesszük gyermekünk humorérzékét?

 


Ha van 3 évesnél idősebb gyermeked, akkor több mint valószínű, hogy már végigültél egy-két értelmetlen “kopp-kopp” viccet. Láttad, ahogy a gyerkőcöd a legfurcsább rajzfilmeken nevet. Biztos vagyok benne, hogy ilyenkor azt mondtad magadban: “Fogalmam sincs, hogy miért találja ezt viccesnek”. Valójában a gyerekeknek van a legfurcsább humorérzékük. Egészen a közelmúltig nem nagyon tudtuk, hogy mikor kezdik el kifejleszteni a gyerekek a saját kis érzéküket a dolgokra, amik megnevettetik őket.

A pszichológusok egy csoportja készített egy tanulmány azzal a céllal, hogy megismertesse ezt a kérdést a szülőkkel. Talán meg fog lepni, milyen korán fejlődik ki a csemetéd humorérzéke.

A felmérést az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban és Ausztriában végezték, amelyen összesen 700 szülő vett részt. A szülők több mint 75%-a azt mondta, hogy gyermekeik már két hónapos korukban nevettek. Mire a gyerkőcök elérték az egy éves kort,  gyakorlatilag minden szülő arról számolt be, hogy gyermeke nevetett. Az első életévre vonatkoztatva a szülők azt mondták, hogy többféle módon is megfigyelték, ahogyan gyermekeik értékelik a humort, és néha maguk is produkálják azt. 

A humor is nő és fejlődik a gyermekek életkorával. 

A csecsemők még nem teljesen értik a humort, de meg tudják érteni, mikor vagy boldog vagy mikor mosolyogsz. A tanulmány szerzői megállapították, hogy a gyermekek általában már azelőtt elkezdik értékelni a humort, mielőtt maguk is képesek lennének azt produkálni. A felmérés eredményei alátámasztják a korábbi kutatásokat, amelyek szerint a humor a motoros, szociális és nyelvi készségekkel együtt fejlődik. Ez azt jelenti, hogy 3 éves korukra a legtöbb gyermek már saját "vicceket" mesél, bár ezt már sokkal korábban, kisgyermekkorban felismerik. Tehát a 10 hónapos gyerkőcöd mosolya, amikor kukucskálsz, egyáltalán nem a véletlen műve – a saját kis humorérzékük fejlődik.

Miért fontos a humor fejlesztése a gyermekeknél?

A KidsHealth cikke szerint a fejlett humorérzékkel rendelkező gyerekek boldogabbak és optimistábbak, nagyobb az önbecsülésük, és jól kezelik a különbözőségeket (saját maguk és mások között). A humort értékelni és megosztani tudó gyerekeket jobban kedvelik a társaik, és könnyebben kezelik a gyermekkor viszontagságait - az új városba költözéstől kezdve az ugratásokon át a játszótéri “zsarnokok” kínzásáig.

Tanulmányok szerint a jó humorérzékkel rendelkező emberek kevésbé depressziósak és általában optimistábbak. Mi magunk vagyunk a gyermekeink legnagyobb példaképei, így magától értetődő, hogy a humoruk nagy részét a velünk való interakciókból fejlesztik ki. 

Szülőként íme néhány módszer, amellyel ösztönözhetjük gyermekeink humorát:

  • Nevessünk együtt a gyerekeinkkel, még akkor is, ha nem értjük a vicceiket!
  • Viccelődjünk és meséljünk buta történeteket!
  • Mutassunk rá a humorunkra más környezetben, például a közösen olvasott könyvekben vagy a tévéműsorokban, esetleg családi és baráti körben.

Fontos, hogy miközben egészséges humorra tanítjuk gyermekeinket, elriasszuk őket az ártalmas humortól is. A zaklatás és a kötekedés fel fog merülni, amíg gyermekünk megtalálja az útját, ezért ne legyünk mérgesek, ne támadjunk vissza, de mindig jelezzük, ha valamivel átlépik a jó ízlés határait.

 

 

Forrás: Scarymommy.com 

 

B.Edina, 2022. január 14.

 
 
 
Címkék:  

humor

X
EZT MÁR OLVASTAD?