Nem akartunk babysittert, de mégis lett...ha tetszik, ha nem

Saját vállalkozásból mentem el szülni és már az elejétől kezdve úgy gondoltuk a férjemmel, hogy idővel szép fokozatosan visszaállok a munkába, ha érzek hozzá elég kedvet, energiát. Szerencsére a munkám otthonról végezhető, nincsenek alkalmazottak, csak a számítógépem kell hozzá, meg persze az, hogy pár órára el tudjak vele vonulni. A babánk már majdnem egy éves, én pedig úgy éreztem 1-2 hónapja, hogy most már igazán dolgozgatnék egy kicsit mellette, amikor nem vagyok túl fáradt. 

Nincs mit szépíteni: a kettő együtt nagyon kemény dió. Még akkor is, ha én osztom be az időmet a munkára-, ez javarészt úgy történik, hogy abban a maximum két órában, amíg a kicsi alszik, én nekiülök pötyögni a gépem elé. Természetesen ez azt is jelenti, hogy ebben a két óra úgynevezett szabadidőben lemondok minden másról: a háztartás intézéséről, arról, hogy csendben átlapozhassak egy magazint a kanapén, vagy nemes egyszerűséggel arról, hogy ebédeljek. Mindenre nem jut idő. Nincs mese, meg kellett fogalmazzam magamnak, hogy ez így nem lesz jó! Arra jutottam, hogy szükségem lenne egy napra, vagy legalább egy délelőttre, amikor elvonulhatok a dolgozószobámba és anélkül, hogy fél szemmel a gyereket kéne figyelnem dolgozhassak heti pár órát. Fixen, mindig ugyanazon a napon. Szerencsémre az egyik jóbarátunk ajánlott is nekünk egy babysittert, aki rugalmas annyira, hogy nem rohan el, ha még plusz negyedórára szükségem lenne, és tud jönni olyankor is, ha néhanapján úgy döntünk a férjemmel, hogy megengedünk magunknak egy estét a belvárosban, például egy vacsi okán.

Mindezzel nem is lenne probléma, azonban úgy tűnik, akadt a családban, akit zavar a döntésünk. Anyósom, aki egyébként lelkes nagymama és szívesen vigyáz a kis lurkóra, elég furán reagált, amikor elmondtuk neki, hogy heti egyszer biztosan jön majd a babysitter. Bár már nyugdíjas, de 1000%-on pörög és dolgozik az újonnan talált munkahelyén-, így cseppet sem kiszámítható mikor ér rá átjönni-, éppen ezért nem is értjük, miért van ennyire kiakadva ezen.

Nem gondolom, hogy a nagyszülőnek az a dolga, hogy nyugdíjasként, több mint 40 év fáradságos munka után még bármikor haptákba álljon a gyerekének, mert az most épp kitalált valamit. Nem gondolom, hogy a nagyszülő és a babysitter nem fér meg egy kalap alatt.

Azt gondolom, hogy anyósomnak és a többi nagyszülőnek is bármikor adva van a lehetőség, hogy átjöjjenek unokázni, amikor csak kedvük tartja (egyebek mellett mind a négyüknek kulcsa van az otthonunkhoz), de szeretném, ha a gyerekkel töltött idő nem csapna át kötelező programmá.

Mindezt természetesen elmondtuk neki és a többi nagyszülőnek is, hogy a bébiszitter nem nagymama, vagy - nagypapa-pótlék, hanem nekem, nekünk segítség a mindennapi teendőnk, a munkánk kényelmesebb végzéséhez; de azóta kicsit furcsa a viszonyunk. Mintha folyton azt éreztetné, hogy ő kevés, vagy hogy lecseréltük, pedig előbbi egyáltalán nem igaz, utóbbit pedig badarság volna így gondolnia. Nem tudom mi mást tehetnénk még, nekem szükségem van a szabad munkaidőre és plusz kimenőre, mert mindent egyszerre nem bírok el, és be kell látnom, hogy anyaként is igénylek némi kikapcsolódást, ugyanúgy, ahogy a férjem is. A babysitter tehát marad, addig pedig gondolom a fura hangulat is. Remélem azért ez nem tart majd örökké!

 

- Brigi, olvasónk története

B.F. , 2019. május 29.
 
 
 

Hozzászólás

Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?