A tavalyi csecsemőhalálozás rekord alacsony volt

Minden idõk legalacsonyabb csecsemõhalálozási értékét mérték tavaly: 553 újszülött halt meg. A statisztikák szerint fõként a koraszülötteknél csökkent a halálozási arány.

Minden idők legalacsonyabb csecsemőhalálozási értékét mérték az orvosok tavaly: 553 újszülött halt meg. A statisztikák szerint főként a koraszülötteknél csökkent a halálozási arány. A szakemberek egy konferencián arra hívták fel a figyelmet, hogy a koraszülött csecsemők szülei kérjék gyermeküknek az úgynevezett RSV elleni oltást, ez a légúti betegség ugyanis melegágya lehet több súlyos betegségnek is, amelyek kórházi kezeléshez vezetnek.

Tavaly 553 újszülött gyermek halt meg itthon, ez 5,6 ezreléke az összes születésnek - ismertette a számokat Balla György, a Magyar Perinatológiai Társaság elnöke egy keddi konferencián. Mint mondta, ez minden idők legalacsonyabb halálozási értéke és már megközelíti az Európai Unió fejlett országaiban mért adatot – írja a Független Hírügynökség. A KSH csecsemőhalálozási adatai szerint 2001-ben még 789 újszülött, míg 2007-ben már csak 577 kisbaba halt meg hazánkban. A statisztikák azt is mutatják, hogy elsősorban a koraszülött csecsemők halálozási aránya csökkent, az országban működő 21 újszülött intenzív osztálynak köszönhetően. Balla György hangsúlyozta, hogy ma már egy 32. hét előtt 1500 gramm alatti súllyal világra jött gyermeknek 83 százalékos esélye van arra, hogy egészségesen hazamehet.

Balla György a hangsúlyozta azt is, hogy fontos a koraszülött gyermekek óvása például az úgynevezett RSV ellen. Ez a vírus egy légúti betegséget okoz, amely a legkisebbekre a legveszélyesebb és az őszi, téli hónapokban okozhat járványt. Főként a terhesség 28. hete előtt kis súllyal világra jött csecsemőket veszélyezteti. Tavaly óta itthon már védőoltással lehet ez ellen védekezni - a szakember arra hívta fel a figyelmet, hogy a szülők kérjék ezt. A vakcinát csak kórházi körülmények között lehet beadni és a 28. hét előtt született csecsemőknél az Egészségügyi Minisztérium finanszírozza.

Az elmúlt RSV szezonban, azaz tavaly tél és idén tavasz között 125 kisgyermeket oltottak be a vakcinával és közülük mindössze 24-nél regisztráltak valamilyen légúti betegséget. Csecsemőhalál pedig egyáltalán nem volt - részletezte Szabó Miklós, az I. számú Gyermekgyógyászati Klinika Újszülött Intenzív Osztályának vezető főorvosa.

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?