Egy anya vallomása: Nem a te hibád, ha a babád sokat sír!

„Hasfájós” – mondja a népnyelv a sokat síró csecsemőkre. A megállapításban lehet is némi igazság, de egyáltalán nem biztos, hogy a rendszeres, vigasztalan sírás hátterében minden esetben fizikai fájdalom áll. Az újdonsült szülő pedig ott áll tanácstalanul, és mindent megpróbál: ringat, etet, énekel, néha pedig már kimerültségében csak leteszi a babát, ordítson magában – de nem használ semmi.

A jó tanácsok persze nem maradnak el, de valami miatt mindenki mást mond: egyesek szerint azért sír, mert testközelségre vágyik (azt nem magyarázzák meg, hogy akkor miért nem nyugszik meg a karodban), mások szerint pont az a gond, hogy elkényeztetted, le kellene szoktatnod a folyamatos hurcolásról. Van, aki a rendszer szerinti etetésre szavaz, mert ettől nem fog fájni a hasa, és van, aki az igény szerintire, mert az anyatej állítólag jó a hasfájás ellen is. A neten kutakodva azzal is hamar szembesülhetsz, hogy egy jó anya felismeri a sírások közti különbséget, így azonnal reagálni tud rá (tehát te nem vagy jó anya), a baba pedig miattad sír, mert átveszi a feszültségedet (és ennek az információnak a birtokában próbálj megnyugodni). Te pedig, köszönöd szépen, okosabb nem lettél, csak fáradtabb, elkeseredettebb, és egyre inkább biztos vagy abban, hogy alkalmatlan vagy az anyaszerepre.

Azt mi sem fogjuk tudni megmondani, miért sír a babád, de egyben biztos lehetsz: a helyzettel nem vagy egyedül.

Az élet egy nagyon sírós babával

Egy amerikai anyuka, Meghan a ScaryMommy oldalán írt arról, milyen volt az élete a sírós csecsemőjével. Tapasztalatai sokaknak lehetnek ismerősek:

„Az idősebbik lányom élete első napjától kezdve folyamatosan csak sírt. De ez nem egy normál sírás volt, inkább éjjel-nappali visítás hét hónapon keresztül. Oka nem volt, de felőrölte az idegeinket. A hosszú napok végén már nem tudtam mást csinálni, mint a lányomat a férjemre hagytam, elmentem bevásárolni, és a parkolóban zokogtam, csak hogy egy kis nyugtom legyen ettől a fülsiketítő zajtól.”

Meghan mindent megtett, amit az ismerősei javasoltak: napirendekkel próbálkozott (eredménytelenül), korábbra hozta a lefekvés idejét (a végén már délután 5-kor ágyban volt a baba, mégsem aludt el éjfélig), számtalan alkalommal mutatta meg orvosnak (de a kicsi jól szopott, szépen fejlődött, és soha semmi szervi problémát nem találtak nála).

Elégedetlen babából is lehet boldog gyerek

Bár az érintett szülőknek nem mindig egyszerű elfogadni, vannak olyan babák, akik egyszerűen nehezebb természettel születtek. A huszadik század közepén két amerikai kutató, Thomas és Chess megállapították, hogy a csecsemők jellemvonásai már néhány hetesen kiütköznek. Különböző az aktivitási szintjük, van, aki könnyebben, más nehezebben alkalmazkodik, vannak köztük barátságosabbak és visszahúzódók. Eszerint a babák temperamentumát három csoportba sorolták:

1. Könnyen kezelhető csecsemő: Napirendje kiszámítható, nyugodt, kiegyensúlyozott, csak ritkán és okkal sír. Jól alszik, vidám, mosolyog.
2. Nehezen kezelhető csecsemő: Napi ritmusa kiszámíthatatlan, össze-vissza időpontokban éhezik meg és álmosodik el. A frusztrációt nehezen viseli, sokat sír, barátságtalan.
3. Nehezen bemelegedő csecsemő: Először nehezen fogadja el az új helyzeteket – új embereket, új ételeket -, de ha megszokta, már örömmel veszi őket.

Nem csoda, hogy mindenki az első csoportba tartozó, könnyen kezelhető babára vágyik, és azt gondolja, hogy a sokat síró csecsemők szülei valószínűleg valamit rosszul csinálnak, pedig az igazság az, hogy teljesen véletlen, kinek milyen gyereket dob a gép. A baba temperamentuma nem függ a család helyzetétől és nevelési stílusától, azonban az, hogy ebből mit hoznak ki, már rajtuk is múlik. Türelemmel, odafigyeléssel és végtelen szeretettel egy frusztráltabb csecsemőből is boldog, harmonikus kis- és nagy gyerek válhat.

Azonban ahhoz, hogy a sírós babák szülei ne égjenek ki teljesen az első évben, hogy ne könyveljék el magukat rossz szülőnek, és ne essen nehezükre elfogadni a gyereküket, nagyon fontos lenne a környezet megértő támogatása. Egyrészt a lehetőség, hogy sorstársakkal cseréljenek tapasztalatot, másrészt az, hogy a kívülállók részéről ne ítélkezéssel és kéretlen jó tanácsokkal, hanem valódi támogatással és megértéssel találkozzanak.

Forrás: Ranschburg Jenő: Szülők könyve