Hogy lehet csak bébiételt adni egy babának?

Tizenéves voltam, amikor a legjobb barátnőm édesanyja a legkisebb jövevényt szülte a családjukba. Elég sokat lógtam náluk akkoriban, így alapos képet kaptam a mindennapi szokásaikról, mi több, a családjainkkal többször jártunk közösen nyaralni is. 

Sosem fogom elfelejteni, - valahogy beégett az agyamba úgy 15-16 évesen, amikor ez a kisbaba már nagyobbacska volt-, amikor az egyik nyaralás alkalmával a kislány irtó nagy hisztit vágott le, mondván, hogy neki nem kell az étteremben kapható spagetti, mert annak nem olyan volt az íze, mint az előre elkészített bébiételének, amihez hozzászokott. Arra is pontosan emlékszem, ahogy az anyja megpróbálta a kiürült bébiételes üvegbe belecsempészni az éttermi spagettit, de a kiscsajt nem lehetett átverni: sem a tészta íze, sem annak vastagsága nem volt „megfelelő”. Azt hiszem nagyjából ekkor döntöttem el, - felnőtté válásom hajnalán-, hogy én csak nagyon extrém esetben adok majd boltban kapható bébiételt a gyerekemnek.

A minap, bő 15 évvel később, és egy fél éves gyerekkel a karomon beugrottam valamiért a drogériába. Amikor a pénztárhoz kerültünk, nem hittem a szememnek: egy velem nagyjából egy idős nő kizárólag bébiétellel megpakolt kocsit tolt a kasszához. Esküszöm, ha legalább 40 darab kis konzerv nem volt a kosarában, akkor egy sem. Nem tudom, hogy hangosan ki is mondtam-e azt az „úristen-t”, vagy csak magamban sikerült elejtenem nagy megrökönyödésemre, mindenesetre totál kiakadtam a gondolattól, hogy ez a nő most hazamegy a gyerekéhez és minden nap ki tudja hány ilyen „konzervet” megetet vele.

Ne értsetek félre: én is adtam már ilyet a kicsinek... A különbség azonban az, hogy én a legtöbb napon a magam által pépesített, kotyvasztott gyümölcsöt és főzeléket teszem a gyerekem elé, hiszen mi sem készételt eszünk minden nap a férjemmel. Bébiételek kizárólag azért kapnak helyet a spájzunk polcán, hogy vész esetére legyen mihez nyúlni: azaz, ha elutazunk, beugrunk a városba és már nincs idő főzőcskézni, stb.

És persze ehhez az is hozzátartozik, hogy ha már ilyen étkeket vásárolok a babámnak, akkor azt tudatosan, alapos körbejárással teszem. Megnézem a valós gyümölcs-zöldség tartalmát, a hozzáadott adalékokat, valamint a só-cukor arányát a termékben. Teszem ezt anélkül, hogy különösebb diéta, vagy táplálkozási mód híve lennék, vagy épp a bio termékek megszállottja. Nem vagyok. Egész egyszerűen csak érdekel, hogy mit eszik a gyermekem.

A hozzátáplálás kezdete óta egyeztetek a védőnővel arról, hogy mit mikor, milyen sorrendben javasol adni a gyerkőcnek és igyekezem a megbeszéltek alapján eljárni. De persze sajnos nem mindenkivel vagyok ekkora egyetértésben azok közül, akik a gyerekemet látogatják, vagy időnként megvizsgálják.

A gyermek háziorvosunknak valamiért az a fixaideája, hogy a babák hozzátáplálása csak és kizárólag kész bébitápokkal történhet.

Amikor először került ez szóba köztünk, szinte alig hittem a fülemnek, hogy egy orvos ilyet mond, a sokadik alkalommal és más anyukák elbeszélései alapján azonban meg kellett bizonyosodnom róla, hogy komolyan is gondolja.

Az ember először azt hinné, hogy valamelyik bébiétel gyártó szponzorálja a doktornénit, - annyira komolyan kampányol a kész cuccok mellett-, de mint belső infók alapján megtudtam, csak arról van szó, hogy sosem volt egy nagy konyhatündér a maga közel 70 évével. 

Akárhogy is van, ez azért szerintem kiakasztó és nagyon szomorú is egyben, hogy a szülők szemében elvileg hiteles orvos ilyen tanácsokkal lásson el bárkit és hogy a hozzá járók már-már el kell hallgassák, ha a gyereknek maguk főznek. Hova jut ez a világ? Vagy én lennék túl konzervatív?

Ti adtok bébiételt a gyereknek? Mi alapján választjátok ki a napi menüt? Írjátok meg kommentben!

 

B.F. , 2019. március 16.
 
 
 

Hozzászólás

Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?