Hogyan változtattam meg az életemet - egy kétgyermekes anyuka története

Szívesen írok a családomról, legfőképp a gyermekeimről. Ők ketten kitöltik a mindennapjainkat, velük értelmet nyert minden. Úgy gondolom, hogy minden egyes papírra vetett történet kedves emléket állít az elillanó szép pillanatoknak, de ez a történet most kivételesen nem róluk szól. Ezek a sorok rólam szólnak és arról, hogyan változtattam meg az életemet az elmúlt hónapokban.

 

A történetem két évvel ezelőtt kezdődött, pár hónappal az után, hogy a fiamat cukorbetegséggel diagnosztizálták. Nagyon friss volt a dolog, néha úgy éreztem, beleőrülök. Muszáj volt valamit kezdenem magammal. Kipróbálni valamit, ami jobbá, egészségesebbé tesz, valamit, ami lemondásokkal jár és amivel valahogy segíteni tudok a fiamnak hosszú távon. A cukorbetegséget igen gyakran kíséri gluténérzékenység, így elhatároztam, hogy rövid időre kipróbálom a búzamentes étrendet. Mivel szoptattam az akkor pár hónapos kisebbik fiamat, először alaposan körüljártam a témát, aztán egy márciusi napon döntöttem: áprilisban nem eszem búzát. Olvastam arról, hogy akár “elvonási tünetek” is jelentkezhetnek, a búza hirtelen kiiktatása az étrendből ugyanis az emberek kb. 30 százalékának okoz megvonási tüneteket, ugyanakkor előttem lebegett a sok előny, lehetséges változás, amit ez az életvitel kínált. Lelkes voltam és motivált. Tudtam, hogy ez egy hatalmas kihívás, de nem gondoltam, hogy az a hónap teljesen megváltoztatja majd az életemet.

Megdöbbentő volt, mennyire sok élelmiszer tartalmaz búzát, ez néha ugyan fejtörést okozott, de ettől eltekintve az első két hét meglepően könnyen és gyorsan elszaladt. Éhes nem voltam, a zöldség, gyümölcs mellett rengeteg új ételt próbáltam ki. A fordulópont a harmadik héten jött el. Levert lettem, ingerült, a közérzetem borzalmas volt. Teljesen leblokkolt az agyam, a mentális teljesítőképességem szinte a nullára csökkent. Volt olyan eset, hogy egyetlen mondatot 3 nyelven tudtam csak összerakni, egyszerűen nem jöttek a szavak. Megrémített a helyzet, mert a felelősségem hatalmas volt, a gyerekekről gondoskodni kellett, ráadásul a fiam cukorbetegsége fokozott odafigyelést igényelt. Soha életemben nem éreztem magam ennyire pocsékul.

Eljött az a pont, mikor a férjem azt kérte, hagyjam abba, nem éri meg. Tudtam, hogy igaza van, mégse akartam feladni, hisz oly közel volt már a hónap vége. 8 pokoli nap. Ezekben a napokban megtapasztaltam az összes lehetséges elvonási tünetet, majd amilyen hirtelen jöttek, el is tűntek. Kitisztult az agyam és megszületett bennem egy gondolat: ha a búza ennyire nagyon befolyásolja a tudatunkat, ráadásul még csak észre se vesszük, akkor én köszönöm szépen, de nem kérek belőle. Folytattam hát a búzamentes életet. Immár hosszú távra terveztem. Nehéz volt megtalálni az arany középutat az én teljesen búzamentes, illetve a család többi tagjának csökkentett búzatartalmú étrendje közt. Keresni kellett az alapanyagokat, melyek mindenkinek megfeleltek.

Idővel túlléptünk a búzamentes étrenden, próbálunk tudatosan, egészségesen étkezni, de bevallom, voltak mélypontok. Eljött az a pillanat is, mikor feltettem a kérdést, vajon megéri? Mert azt éreztem, szemben úszom az árral, a környezetünk nem nagyon érti, miért is csináljuk ezt az egészet. Ma már nem igazán foglalkoztat, ki mit gondol erről.

Hogyan változtattam meg az életemet - egy kétgyermekes anyuka története

Összesen 18 kilogrammot adtam le az első évben, és bár egyáltalán nem volt célom a fogyás, ma már örülök, hogy így alakult. Hónapokon át figyelték orvosok a súlyvesztésemet, de rengeteg vérteszt és vizsgálat bizonyította, hogy egészséges vagyok. Sokkal jobban érzem magam a bőrömben, több az energiám.

Nem azért írom le mindezt, hogy bárkit is a búzamentes élet felé tereljek. Ami nekem bevált, az nem biztos, hogy másnak is jó, ezt mindenkinek egyedül kell eldöntenie. Azért írom le mindezt, mert úgy hiszem, van a történetemnek egy nagy tanulsága.

“A korlát az életedben te magad vagy.”

Én kihívás elé állítottam magam, és közben rájöttem, mennyire erős vagyok, hiszen életem egyik legnagyobb próbatétele volt ez, és én kitartottam. Az egész egy hatalmas, kemény önismereti tréning volt, rengeteget tanultam magamról. Olyan kitartás, olyan akaraterő kellett, amiről nem is sejtettem, hogy a birtokomban van. Büszke vagyok arra, hogy nem inogtam meg. Eddig azt hittem, csak a gyerekeimért lennék képes hegyeket mozgatni, de ma már tudom, hogy magamért is tudok harcolni, ha igazán akarok. Mert képes vagyok bármire, ha igazán hiszek magamban.

Nőtt az önbizalmam, összeszedtem a bátorságom és újra beültem az iskolapadba, hogy tovább csiszoljam a nyelvtudásomat. Teltek a hónapok, és azt éreztem, többre is képes vagyok. Idén már 3 tanfolyamot végzek, az egyik egy mindfulness tréning. Olyan gyakorlatokat tanulok, amik megkönnyítik a mindennapi életemet, türelmesebbé, tudatosabbá formálnak. Néha fárasztó a tanulás, de tudom, hogy jól döntöttem. Tudom, mit akarok kezdeni az életemmel, de invesztálnom kell magamba, hogy megvalósíthassam a terveimet. Átképzem magam, hogy azt csinálhassam később, amit szeretek. A sportot is beiktattam az életembe, futok, ha alkalmam nyílik rá.

Helyt állni a mindennapokban, tanulni, fejleszteni magam, de elsősorban elég jó anyja lenni két kicsi gyereknek egyszerre nem könnyű. Tudom, hogy ez egy átmeneti időszak, ami a jövőnket szolgálja. Ezzel biztatom magam, ha nagyon elfáradok. A férjem rendületlenül támogat, amiért nem lehetek elég hálás neki. Biztat, hogy merjek tenni az álmaimért. Mellettem áll, és tán nem is sejti, mekkora erőt ad.

Megteszek mindent azért, hogy jó példa legyek a gyerekeim számára. Nem csak szavakkal, tettekkel akarom őket arra tanítani, hogy legyőzhetnek minden akadályt, minden korlátot, ha igazán hisznek magukban.

Andi M. , 2018. december 25.
 
 
 

Hozzászólás

Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?