#baba#anya

Minél stresszesebb a nő a terhessége során, annál kisebb az esélye, hogy fiút szül majd

Az sem mindegy, hogy fizikai vagy szellemi stresszel küzd a leendő anya, ugyanis ez is nagyban befolyásolhatja a születendő babájának nemét egy új kutatás szerint.

Amerikai kutatók azt vizsgálták, milyen hatása lehet a születendő baba nemére az anya stressz szintje, és meglepő eredményre jutottak.

Kiderült, hogy minél stresszesebb a nő terhessége alatt, annál kisebb az esélye arra, hogy fiút fog szülni.

A stressz a mindennapi élet része, de az már egészségtelen, ha az ember állandóan aggódik valamin, gyötri magát, és úgy érzi, ez az érzés teljesen eluralkodik rajta. A kutatók szerint a legtöbb nő legalább egy stresszes időszakon átesik a szülést megelőző évben, a stressz pedig egyébként is sok esetben elkerülhetetlen a várandós nők életében. Ez az érzés viszont a bennük fejlődő magzatra is átterjed.

A nemrég közzétett kutatásban résztvevőknél megfigyelték, hogy

azok a nők, akiknek magasabb volt a vérnyomásuk, és más egyéb, látható jelei voltak a fizikai stressznek, több lányt, mint fiút szültek.

Egészen pontosan 4 fiúgyerekre 9 lánygyerek jutott. Azoknál az anyáknál, akik pszichológiai értelemben voltak stresszesek, 2 fiúgyerek jutott 3 lánygyerekre. Hozzátették azt is, hogy minden kutatásban résztvevő nőnek problémamentes volt a terhessége.

Catherine Monk, a kutatás vezetője ezt azzal magyarázza, hogy

a férfiak sokkal sérülékenyebbek a méhben, vagyis kevésbé tűrik jól a stresszt, mint a nők. Vagyis az, hogy az anya mennyire stresszes a terhessége előtt és alatt (főleg a korai szakaszban) - döntő tényező lehet a baba nemének kialakulásában.

Arra is kitértek, hogy már más kutatók is megfigyelték azt, hogy a sok embert érintő traumatikus események miatt kevesebb fiú született a következő időszakban. Ilyen eset volt például Amerikában Kennedy elnök meggyilkolása és a szeptember 11-i terrortámadás.

Azt is megállapították, hogy

azok a várandós nők, akik fizikai nyomás alatt voltak, nagyobb eséllyel adtak életet koraszülött gyereknek, mint a nem stresszes anyák. Viszont a szellemileg feszült nőknek több komplikációja akadt a terhesség és a szülés során, mint azoknak, akik fizikai stresszel küzdöttek.

A kutatók szerint sokat számít az, hogy a várandós nő életében van-e olyan ember, aki támaszt nyújthat neki, akivel megbeszélheti a problémáit, és akinek kisírhatja magát. A vizsgálatban résztvevő nők ugyanis kisebb eséllyel szültek idő előtt, ha kaptak támogatást a szeretteiktől. Az előbbi megállapítások után az is nyilvánvalóvá vált, hogy

minél több támogatást kap egy anya a terhessége során, annál nagyobb az esélye arra, hogy fiút szül.

Monk rávilágít arra, hogy nemcsak a család és a barátok nyújthatnak segítséget a várandós nőknek, de akár az is, ha tartozik egy valamilyen közösségbe, például tagja egy vallási csoportnak. A vezető kutató szerint ugyanis a valahová tartozás érzése és az emberekkel való kapcsolat csökkentheti a stresszt.

Laura Berman, egy chicagói orvosi egyetem klinikai professzora azt is elmondta, hogy

a terhesség alatti stressz a babának és az anyának is árthat. A nő esetében nagyobb az esély arra, hogy szülés utáni depressziója lesz, és idejekorán szül, a baba pedig kisebb súllyal jöhet világra.

Dr. Christina Penfield, a New York-i Egyetem Langone Orvosi Központjának orvosa azt tanácsolja, a gyermeküket váró nők úgy csökkenthetik a napi stresszt, ha eleget és jól alszanak, odafigyelnek az étkezésükre és a mozgásra is. A stressz levezetésére a meditációt ajánlja, amit nagy pocakkal is lehet csinálni, és nem terheli meg túlságosan a nőket.

Forrás: CNN, címkép: illusztráció (Needpix)

 

A cikk forrása: szeretlekmagyarország.hu

Nem ellenőrzött tartalom. 

 

 

2019. október 17.

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?