10 családbarát támogatás, aminek nagyon örülnénk

A családalapítás, gyerekvállalás az egész életre kiható és egy életen át tartó komoly vállalás, bár mindannyian máshogy kezeljük és mások a prioritások: vannak mindenkit egyformán érintő kérdések, és ezek egyik kiemelt pontja az, hogy az új helyzet miatt szülőként megváltozik a helyzetünk, a gondolkodásmódunk, és ebben komoly szerepe van annak is, hogy milyen támogatásokat kapunk (legyen az bármilyen formában is).

A jelenlegi helyzet olyan, amilyen, hosszasan lehet elemezni, hogy kinek és hogyan, miért kedvez, de vannak erre remek szakértők, akik ezt témánként megteszik - most csupa olyan támogatási lehetőségről lesz szó, ami az átlagszülő hozzáállását, nyugalmát, mindennapi életét jelentősen könnyíthetné. Az egészen biztos, hogy felmerülnek komoly szociális-, gazdasági- és társadalmi kérdések. 

Munkába visszatérő anyák védettségének visszaállítása

Nagyon szép és üdvözlendő dolog, hogy a gyedről, gyesről visszatérő szülőket (tegyük hozzá: magyar viszonyok között szinte kizárólag nőkről beszélünk) foglalkoztató cégek adókedvezményben részesülnek, de azt is tegyük hozzá: amennyiben visszafoglalkoztatják az anyákat. Mert a korábbi védettség megszűnt. Tényleg annyira nagy gond lenne legalább fél évre visszaállítani a védettséget?

Részmunkaidős/megosztott állások

Nehéz ügy: nincs kialakult kultúrája, könyveléstechnikai problémaköre, és valahogy nincs különösebb nyomás sem, hogy legyenek ilyen állások, pedig végtelenül hasznos volna: egy megosztott állással már ketten sem lennének munkanélküliek (talán lehetne részválasz a munkanélküliség kérdésére is ez a megoldás). Tény: nem minden típusú munkát lehet megosztani, azért a skála így is elég széles, ugyanakkor az is igaz, hogy új feladat is lenne vele: a megosztást jól ki kell találni, gondolkodni a kereteken és megóvni a munkavállalókat és a munkáltató is  attól, hogy maga a helyzet okozzon nehézségeket.

A szülőknek járó szabadságok és az intézményi szünetek összehangolása

Nagyon egyszerű matek: vegyünk két átlagszülőt, legyenek mondjuk 29 és 34 évesek, egy óvodás és egy iskolás gyermekkel. 29 évesen 22 nap jár + 4 db nap pótszabadságként a gyerekek után, 34 évesen ugyanez 24 + 4 nap. Tehát adott egyszer 26 nap (ez bő 5 hét) és adott 28 nap (ez majdnem 6 hét). Az ovikban adott egy teljes hónap szünet (elvileg van valahol ügyeletes ovi) és adott kb. egy hónap, amikor összevont csoportok vannak (ezt nem minden gyerek viseli jól, de legalább van lehetőség). Az iskolában június 15-ig tart a tanév, innen számítva 10 hét szünet következik a következő tanévig. Ezen kívül van őszi szünet, tavaszi szünet stb., az ovikban jó néhány nevelés nélküli szakmai nap, amikor az oviba nem lehet vinni a gyerekeket. No meg a betegségek, betegszabadságra menni pedig kész anyagi csőd napjainkban. Adjuk össze a két szülő átlagszülő szabadságát: nincs 11 hét összesen. A szöveges feladathoz a kérdés: ki vigyázzon  a gyerekekre a fennmaradó időben? Nem lehetne valahogy összehangolni a szabadságokat és a szüneteket úgy, hogy kicsit közelebb legyenek egymáshoz a járó szabadságok és az összes szünet napra bontott száma? Akiknek nincsen rokona, segítsége a gyerekvigyázásban és pénze sem táborra, bébiszitterre, kire támaszkodhat? Egyedülálló szülőknél különösen nehezebb a helyzet, hiszen nem adódik össze a szabadság. Szabadságok számolásához segítséget itt találtok.

Ingyenes parkolás a szociális és nevelési  intézmények előtt reggel és délután 30 percig

Az egész kicsi gyermekeket jelenleg nem a legegyszerűbb dolog kihozni az intézményből (az iskolákban különösen, mivel a szülőknek nem lehet bemenni a tantermekbe, időnként akár 20 percbe is telhet, míg az elromlott walkie-talkieról kiderül, hogy elromlott, nem hallották bent, hogy ki kellene jönni a gyereknek), ezalatt az idő alatt pedig frankón ketyeg a parkolóóra.  Minden egyes nap. Lehet mondani, hogy ne járjon autóval az ember, de pl. egy nagyvárosban, amikor az egyedülálló szülő reggel és este is 50 percet utazik, hogy meglegyen a betevő; az óvoda, iskola is 40 percre van egymástól, akkor nem nagyon van más megoldás, az intézmények ráadásul bezárnak idővel. Biztos megoldható manapság, amikor sms-ben fizetünk egy rakás szolgáltatásért, hogy gyerekenként kapjon a szülő egy parkolási kódot, amit elküldve a parkolási társaságnak reggel és délután is kap 30 perc ingyenes parkolási lehetőséget (és lehetőleg ne az legyen az a kifogás, hogy ezt is ki lehet játszani).

Családi utazási kedvezmény a buszokon is

Jelenleg a MÁV kínál kedvezményt a gyerekes utazásokra: 33% kedvezmény jár a jegyre, amennyiben kiskorú utazik egy vagy két felnőttel, ez jelentős kedvezmény, a nagycsaládosok pedig óriási kedvezményben részesülnek (90%), 6 éves korig ingyenes az utazás, 6 éves kortól 50%-os kedvezmény jár a gyerekeknek (kedvezmények forrása itt található). Ugyanez a családi kedvezmény buszokon sajnos nem létezik (csak a nagycsaládosok számára) és vannak olyan utak, ahová sajnos nem megy vonat, vagy megy, vagy ha megy is, óriási kerülővel, emiatt sok-sok órával hosszabb a vonatút. Könnyebbség volna, ha a buszokon is kaphatna kedvezményt a kisgyerekkel, kisgyerekekkel utazó szülő, legalább időnként (ahogy a nyugdíjasok is ilyet kapnak jelenleg, 65 éves kor alatt: egy pecsételős papír, többféle kezdvezményt lehet konkrétan használni, egy éven belül fix mennyiségben).

Moziakcsalád mint nagycsalád?

Nagyon érdekes kérdéskör, hogy minek számít egy olyan, manapság egyáltalán nem ritka jelenség, hogy két elvált, gyerekes szülő összeházasodik/együtt él és az előző házasságból származó gyerekeket megosztva nevelik, és a gyerekek száma 3 vagy meg is haladja azt. Lehetnek ők is nagycsalád, akiknek jár a nagycsaládos kedvezmény? Nem lehetnek, mert hivatalosan megosztva nevelik az elvált szülőkkel a gyerekeket? Hogy van ez most? Idézet az Alaptörvényből: "A családi kapcsolat alapja a házasság, illetve a szülő-gyermek viszony." Ezer sebből vérzik a dolog, ebből a szempontból is, hogy mi történik, ha valakinek elvának a szülei, majd mással újraházasodnak.

Családi bérlet helyi utazáshoz

Ha egy család a tömegközlekedést választja, komoly tétel a havi kiadások közt a bérlet, főleg, ha már a gyerekeknek is szükségük van rá, a fővárosban pl. két felnőtt és két diákbérlet összesen 9500x2 + 3450 x2, ez 24.900 Ft havonta, ami nem kis tétel. Jó lenne egy olyan családi környezetvédelmi csomag, hogy ha ezt egyben megveszi az ember, családi támogatást tudjon hozzá igénybe venni. Egyúttal remek, hogy a megfelelő igazolással kisgyermekes bérlet már kapható - hogy valami pozitívat is mindenképp megemlítsünk.

Családi jegyek újraértelmezése

Mi számít családi jegynek? Miért kezdődik rendszerint 2+2-nél? Ezek szerint a csonkacsaládnak sosem jár kedvezmény?  Rengeteg helyen csak így lehet családi jegyet kapni, pedig nemcsak ilyen családok léteznek. Meg lehet nézni a KSH által kiadott 2014-es adatokat. Ugyannakkor össze lehet állni a belépők vásárlásakor, na de nem lenne jobb furfangok nélkül elfogadni, hogy a család nem függhet a tagok számától és ennek megfelelően rendelkezni, bánni a családokkal? 

A finn papírdoboz

Ugyan Magyarországon is kaphat ajándékcsomagot a frissen szült anya még a kórházi osztályon, ám ez sem szemléletben, sem segítségben, sem valós céljában meg sem közelíti az utóbbi években hazánkban körbecsodált és – hozzá kell tegyem, jogosan - hozsanázott finn papírdoboz modelljét. Itthon leginkább termékmintákat találunk a csomagban. A finn dobozban ezzel szemben egy valós, jól használható kezdőcsomagot találunk, épp azokat, amire egy kisbabának tényleg szüksége van: ruhák, mosható pelenka (!), kiváló minőségű ruhák stb., valamint maga a doboz ágynak használható (biztonságos, tényleg). Nekünk nem lehetne ilyen? Vagy egy ilyesmi?

Mosható/környezetbarát pelenka támogatása

Ha már mosható pelenka: hazánkban néhány helyen már foglalkozik azzal az önkormányzat, hogy jelentős, vissza nem térítendő támogatást a kisgyerekes szülőknek (s bár óriási, sokszor viszonylag értelmetlen vita alakul ki arról, hogy az eldobható pelenka ökológiai lábnyoma nagyobb-e vagy a folytonos mosásé, azért az elég komoly adatn, hogy egy nem kifejezetten környezetbarát eldobható pelenka 450, azaz négyszázötven alatt bomlik le (forrás).  Nem kell ezt mindenkinek használni, hiszen kétségkívül bonyolultabb, mint az eldobható, de a lehetőség biztosítása, megfelelő környezetbarát mosási tanácsokkal ellátva jelentősen csökkenteni tudná a pelenkások körüli költségeket azoknál, akik vállalják a mosást. B verzió: a környezetbarát eldobható pelenkák kuponos/valamilyen komolyabb támogatása – mert bizony ilyen fajta pelenka is létezik, több típus kapható hazánkban is, drogériákban, internetes áruházakban.

 

bambina, 2016. április 08.

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?