Amióta óvodás lett, így segít be a takarításban

Takarítás. Komolyan, leírni is utálom, nem csak csinálni. Bár vannak jobb pillanataim, amikor mintegy ez az egyetlen kapaszkodóm a napban, hogy ne az óvodásommal foglalkozzak, hanem valami mással: akkor rendkívül jól tud esni egy kis suvickolás, pláne, hogy közben rendszerint zenét, vagy podcastot hallgatok. 

Gyerek segít, háztartási munka, takarít,

Ezt persze semmiképp nem sorolnám az énidős tevékenységek közé, hiszen mi abban a pihentető, vagy magadra fordított idő, hogy száll körülötted a por, oda-vissza húzogatod a törlőrongyot, és közben különféle kemikáliákat lélegzel be. Vagy valami ecet alapú lötty szagát, amit magad kevertél ki a környezettudatosság jegyében: az is tud épp olyan kellemetlen lenni. Dehát mit tehet az ember lánya, ha több korábbi kísérlete is kudarcba fulladt a takarító felfogadását illetően? Bizony, egy időben, még a gyerekünk érkezése előtt azzal is megpróbálkoztam, hogy másra bízom az otthonunk kitakarítását, de minden bizonnyal olyan irritáló lehettem e téren, mint Monica a Jóbarátokból: röviden, sajnos nekem is kizárólag a saját elképzeléseim szerinti takarítás a tökéletes. Jelenleg három porszívónk van itthon, ebből egy robot, amivel egész jól kijövünk az előzményekhez képest. Habár volt már néhány „öngyilkossági kísérlete”, csak hogy megszabadulhasson tőlem: többször is fönn akadt a hálószobánk egyik szegélylécén. Ezek után képzelhetitek milyen esélyekkel indul szegény gyerekem a takarításhoz való hozzáállás terén... Persze viccelek! Én is, mint a legtöbb szülő igyekszem életkorának megfelelően bevonni a takarításba. Tudom, hogy az óvodás kor még az az időszak, amikor lelkiismeretesen beáll nekem segíteni, így azt vizionálva, hogy kiskamasz korában majd úgy kell nógatni, inkább most mozgósítom a kis „takarító személyzetet”.

Íme néhány pakolós-takarítós tevékenység, amibe szerintem te is bátran bevonhatod a kis ovisodat:

# Portörlés száraz porfogó kendővel, törlővel

Nekünk egy kis teleszkópos nyéllel ellátott portörlőnk van, aminek a hosszát állítgatva a gyerkőc is könnyen be tud nyúlni a számára elérhető polc részekre. A por rátapad az anyagra, így nem lesz olyan a kis keze, vagy ruhája. Egy nagyobb felület letörlése után a szabad levegőn kirázom és folytatódhat is a portörlés.

# Fogantyúk, kilincsek áttörlése vizes ruhával

Azokat a bútorgombokat, kilincseket, amiket a kicsi is elér, ő is könnyedén le tudja törölni egy benedvesített ronggyal.

# Papír és műanyag hulladék szétválogatása

Nálunk a fürdőszobákban és a dolgozó szobában is van egy-egy kisebb szemeteskuka a kisebb hulladékoknak. Ezekbe leginkább csak a fürdőszobai cikkek csomagolását, papírgurigát, papírhulladékot gyűjtjük, így amikor megtelnek, közösen elvisszük őket a konyhában található szelektív gyűjtőhöz és egyesével kiválogatjuk. Így a kisfiunk is könnyen megtanulja, hogy miként szelektáljuk a szemetet.

# Textil felületek tisztántartása

Rengeteg díszpárnánk van. No meg persze plédünk, textil anyagú lámpabúránk és csomó olyan lakásdekorációs holmink, amire időnként ráfér egy alapos portalanítás. Én ezeknek a tisztítására leginkább a ragadós felületű „rollnit” használom, ami nyilván rendkívül gyorsan megtetszett a kisfiamnak is. Hiszen forog, ahogy görgeti az agyagon és mondhatni kész varázslat, ahogy ráragadnak az apró kis szöszök. Ezt akkor is ajánlom mindenkinek, ha ő maga gyorsabban be akarja fejezni a takarítást, mert a gyerek elég sokéig el tud babrálni vele, így könnyebb mellette haladni a munkával.

# Közös porszívózás

Nem tudom miért, de az én kisfiam picit tart a zúgó-búgó kütyüktől. Épp ezért is tartom fontosnak, hogy közösen próbáljuk ki a porszívót, így talán gyorsabban rájön majd, hogy nincs félnivalója, ha berreg a kezünkben a szívófej. Persze nem erőltetem, alkalmanként pár perc is elég, ha van kedve segíteni. A robotporszívó irányítását is mutogatom már neki, ez nyilván jóval izgalmasabb számára, hiszen a telefonomról lehet bekalibrálni és figyelni merre jár a szorgos segítőnk.

# Sepregetés

Beltéren nem használok seprűt, vagy partvist, a teraszunkon viszont annál inkább. Egész nyáron és persze ősszel-télen is szükség van az összegyűlt falevelek elseprésére, amiből a gyerkőc is mindig lelkesen kiveszi a részét. Vettem már neki saját kis seprűt is az ő méretében, de megsúgom, hogy 10-ből 9-szer az kell neki, amivel én sepregetek. És ez így is van rendjén.

# Mosás és teregetés

A mosógép beprogramozását illetően szerintem a 3 évesem már komolyabb szinteket ért el, mint én magam, ő ugyanis már minden létező programra eltekerte, bepötyögte a készüléket. Mondhatnátok, hogy ennek elkerülésére van a gyerekzár a mai gépeken, de azt hiszem ki kéne, hogy nevesselek titeket. Körülbelül másfél perc kellett neki, hogy rájöjjön melyik két gombot kell egyszerre lenyomva tartani a feloldáshoz. Persze nem engedem egyedül garázdálkodni a mosógépnél, és nyomkodni is csak akkor szabad neki, ha amúgy üres a dob és nyitva van az ajtó. A szennyes ruhákat azonban már ügyesen betömködi az elől töltős gépbe, és egy nagy kosárba szépen ki is tudja szedegetni, amikor lejárt a mosás. A teregetéssel is próbálkozunk, ebben nagyon érdekes kellék a csipesz, de a fellógatáshoz még kell egy kis segítség. Szerintem ezzel is érdemes szép fokozatosan próbálkozni!

K.V. , 2021. december 15.
 
 
 

Hozzászólás

Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?