Kezdődik a tanév, kezdődik a náthás időszak is

Ez az iromány az immunerősítésről szól(na.) No de mit írjon az anyuka, akinek ez olyannyira nem jött össze, hogy a gyermeke az iskola első hetének végére benáthásodott, néhány nappal  később pedig e sorok írója is követte példáját? 

Nyár végén úgy gondoltam, hogy kellően feltöltöttük a raktárainkat mindenféle szempontból. Élménnyel, napfénnyel, vitaminnal. Úgy hiszem, hogy ha a lélek rendben van, kiegyensúlyozott, akkor a test is az. Augusztusban egy csodálatos helyen tölthettünk egy hetet, (igaz, hogy én rögtön a második nap elszakítottam a bokaszalagjaim), nyugodt környezetben, egy alpesi tó partján. Csak szívtam magamba a smaragdzöld tó látványát és szippantottam a friss levegőt. (Próbáltam volna gipsszel a lábamon, két mankóval mást is csinálni..) De miután túltettük magunkat a sérülésen, más dolgunk nem volt, mint pihenni. A reggelihez is és a vacsorához is rengeteg zöldséget-gyümölcsöt  kínáltak, amennyire lehetett, igyekeztem Zalán tányérjára is csempészni ezekből. Nyilván a napos órák száma némileg kevesebb volt, mint amiben mondjuk a horvát tengerparton lett volna részünk, de így is jutott elegendő. Ilyen nyár végével felkészültnek tartottam magunkat a sulira.

(képünk illusztráció)

Nem lett igazam. Mert akármilyen laza és/vagy felkészült a szülő, a gyereknek mégiscsak egyfajta stressz, hogy egy vadonatúj közösségbe kerül, teljesen új szabályokkal, feladatokkal és elvárásokkal - meg egy rakás számára ismeretlen bacival és vírussal.

Maradt tehát az utólagos immunerősítés. Csatarendbe állítottam a teljesen természetes, növényi C-vitamin cseppet, amit eleve szőlőmag-kivonattal árulnak és a D-vitamin kapszulákat. Bizonyos időközönként adom a grapefruitmag-kivonatot és Echinaceát is. A magam adagja annyiban egészül ki, hogy időnként bekapok egy magnézium tablettát és szigorúan étkezés közben egy  cinket. Mindemellett továbbra is hiszek a hazai zöldség- és gyümölcsállomány vitamin tartalmában, szóval éljen a nyúlkaja! 

Vágó Piros, 2015. szeptember 23.

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?