Szoptatási nehézségek

Amikor túl voltam életem legrettegettebb, legismeretlenebb, legizgalmasabb élményén, a szülésen, hirtelen ott találtam magam a „hogyan tovább” problémájával. Igyekeztem én a terhességem alatt is, főleg az utolsó hetekben már arról is olvasni, tájékozódni, mit, hogyan kell a babával immáron a hasamon kívül csinálni, hogyan szoptassam - de ez akkor még nagyon távolinak tűnt. 

Aztán egyszer csak egész közeli lett, ott szuszogott szorosan mellettem a kisfiam.  Miután Zalán végül császármetszéssel jött világra, mindenki nyugtatott, hogy ne aggódjak, kicsit lehet, hogy nehezebben indul el a tejem, de jönni fog. Vártam rendületlenül, Zalán már inkább rendülten. Olvastam korábban, hogy amíg nem indul el a szoptatás teljes gőzerővel, ne kapjon cukros teát a gyerek, mert akkor nem eszik olyan vehemenciával, mint kéne. Megkértem hát a csecsemős nővéreket, hogy csak vizet adjanak neki. De egy idő után Zalán már nagyon követelte az ételt, sehogyan nem lehetett megnyugtatni. Beadtam a derekam. Közben teltek a napok, volt már tejem, de azért attól messze álltam, hogy alig várjam a szoptatás idejét, mert úgy érzem, szétfeszülök. A doktor javasolta, hogy próbáljam a szoptatás után még leszívni, mert az is serkenti. A nagyjából egy órás szoptatás után újabb órás kísérletezéssel sikerült kb 5 milit lefejni, hurrá! Mire elmostam a masinát, kezdhettem is elölről az egészet. Végül aztán gyerekkel és tápszer-recepttel a hónom alatt távoztam a kórházból.

(A kép illusztráció)

Ötletet aztán itthon is sokat, sokfélét kaptam. Szedtem homeopátiás bogyót, bár akkor még kevéssé ismertem. Nem segített. Szedtem mindenféle tejserkentő készítményt. Semmi látványos eredmény. Ittam a tejelválasztást segítő teát. Tejfoltos póló sehol. Ugyan a legtöbb szakkönyv azt javasolja, ne hagyjuk, hogy a baba 20-30 percnél tovább szopizzon, nálunk annyi idő alatt nem sok minden fogyott. Volt, hogy akár másfél órát is elücsörögtünk kettecskén, főleg éjszakánként, szoptatás címén. Emlékszem, odakint sötétség, csak az utcai lámpa sejlik át a függönyön, Zalán a karomban, szopizik, én meg olvasok. Akkor olvastam ki például a Távol Afrikától-t is. (Tudom egyébként javasolni, persze nem csak szoptatós anyukáknak.) Végül a napi menet úgy nézett ki, hogy Zalán reggel-délelőtt még tudott szopizni annyit, amennyire szüksége volt, napközben és este pedig már ki kellett egészíteni tápszerrel. A tejszívót elég hamar elcsomagoltam, és a mélyhűtő sem telt meg a lefejt tejes pohárkákkal. Most már vállat is tudok vonni hozzá: egyszerűen nem ilyen alkat vagyok.

Egyébként Zalán mind a mai napig „nyámnyogós” evő. Étkezésnél juhászkutyává változom, terelem a gyerekem, asztalhoz, tányérhoz.  Mondjuk a másfél órán már sokat javítottunk.

Vágó Piros , 2015. december 10.
 
 
 

Hozzászólás

Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?