Lassíts, ha gyerekkel vagy!

Szoktuk mondani, hogy rohanó világban élünk. Valóban. Rohanunk a munkába, onnan bevásárolni, aztán rohanunk haza. Rohanunk a fogorvoshoz, a jóga órára, rohanunk a hétvégi rokonlátogatásra is.

Nem állunk meg az utcán a szomszéddal szót váltani, mert épp sietünk valahova. Nincs időnk beszélgetni a kollégánkkal munka után tíz percet, mert időpontunk van a kozmetikushoz.

De aztán, amikor anyává válunk, mégis muszáj lassítani és megállni.

 A kisbabád nem siettetheted, hogy gyorsabban kortyolja az anyatejet, az autóját elmélyülten tologató csemetédet sem érdekli, hogy indulni kéne a bölcsibe és az óvoda sem olyan vonzó, ha eső után előbújnak a csigák, ha kiléptek az utcára.

Igen, a gyerekek megtanítanak minket lassítani.

És türelemre intenek.

Újra látjuk velük, miattuk, hogy milyen is az élet valójában, amikor a maga medrében csordogál, kényelmesen, ráérősen.

Ez a fajta lassulás persze idegen folyamat a mai világban. Sokunknak nehezére is esik megállni és csigákat meg útépítő markolókat vagy épp a kukásautót bámulni perceken át.

Pedig most, anyaként, kisgyermekkel otthon ennek van itt az ideje.

Tudom én, rokonlátogatásra, fogorvoshoz anyaként is szoktunk menni és remélhetőleg fodrászhoz is eljutunk néhanapján.

Mégis, kisgyermekkel valahogy egészen más idődimenzióba kerül az ember, mint ahogy azelőtt megszokta és sokunknak ez egy valódi tanulási folyamat.

Igen, azt hiszem, hogy a lassulást sokunknak tanulnia kell. Újra meg kell tanulnunk.

Főleg az olyan temperamentumos, nagy lánggal élő, örökké pörgő, tenni-venni-menni akaró anyukáknak, mint amilyen például én is vagyok.

Néha valóban nehezünkre esik kivárni, amíg a gyerkőc kigyönyörködi magát egy számunkra érdektelen kis bodobácsban.

De nézzük meg olykor a világot a gyermekünk szemével!

Ha belegondolunk, hát nem csodálatos az aprócska fekete-piros bogár, ahogy előtűnik a padka mellett és picurka lábait szedve számunkra semmitmondó távolságokat tesz meg? De neki az vajon mekkora távolság?!

Mi épp ilyen aprócska lények vagyunk, ha magát a földgolyót vesszük, és lám, mi is ugyanúgy igyekszünk, törekszünk, mint bármely más élőlény körülöttünk.

Ám mi emberek, megtehetjük, hogy azt mondjuk, én most megállok, körülnézek, megcsodálom a világot magam körül. Ahogy a gyerekek is teszik, ösztönösen.

Azt is szoktuk mondani: lásd meg mindenben a szépet és a jót!

Reggel élvezd a napfelkelte csodáját, élvezd pár percig a kávéd aromáját, mosolyogj rá vadidegenekre az utcán és figyeld, hogy reagálnak. Van idejük arra, hogy viszonozzák? Vagy csak rohannak tovább?

Van időnk arra, hogy átsegítsünk egy idős embert a zebrán?

Hogy néha személyesen is beszélgessünk a barátainkkal és ne csak a Facebookon üzenjünk egymásnak?

Azt hiszem, nagyon sok dolgot tanulhatunk gyermekinktől, például azt, hogy igenis fontos és megéri megélni a pillanatot és nem szabad csak úgy átrohanni az életünkön!

Ó bárcsak felnőve is megmaradnának ilyen nyitottnak, befogadónak, ártatlannak az emberek, mint amilyenek gyermekként voltak!

dr. Domokos Katalin , 2016. november 18.
 
 
 
Címkék:  

csakazértis nő

Hozzászólás

Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?
XMi bántja a gyerek lelkét? - Teakiadó