Az anyuka észre sem vette, hogy az autóból kiesett a gyereke!

A napokban elképesztő felvételt tettek közzé a bpiautosok.hu oldalán, ami mindenkit teljes mértékben megdöbbentett. Mindenki, aki a felvételt látta  tanácstalanul állt a történtek előtt. Ennek az anyának a felelőtlen magatartására szavakat sem lehet találni. 

 Autóból esett ki a gyereke! Az anya észre sem vette!

Egy anya betette néhány hónapos gyermekét az autó hátsó ülésén lévő gyerekülésébe, becsukta az ajtót, és elindult. Véleményünk szerint a gyermekünk gyerekülésbe történő rögzítése nem kíván óriási zsenialitást. És a legtöbb ember számára az is alapvető dolog, hogy ellenőrizzük valóban jól bekötöttük babánkat. Sőt amikor az ülést betesszük az autónkba, akkor érdemes ellenőrizni annak stabilitását is, mielőtt a gyereket beültetjük. 

Számomra teljesen természetes az is, hogy ha gyerek van a kocsiban, akkor gyerekzárral zárjuk le az ajtót/ajtókat, hogy még véletlenül se tudjon kinyilni az ajtó. 

A videón szereplő sofőr (anyuka?) ezt a pár alap teendőt nagy valószínűséggel elmulasztotta, mivel már az első kanyarban elveszítette a gyerekét az üléssel együtt. A gyermek az út közepén ért földet, de szerencsére a többi autós időben észrevette a történteket, megálltak, kiugrottak az autójukból, hogy megmentsék a babát. 

Az anyuka észre sem vette, hogy az autóból kiesett a gyereke!

A vétkes sofőr/anya az egészet észre sem vette, fel sem tűnt neki, hogy kiesett a gyermeke, haladt tovább az útján. Jóval később, kb. 15-20 perc múlva tért vissza őrjöngve a helyszínre, teljesen hisztérikus állapotban.  

A kép és a videó forrása: bpiautosok.hu

2020. március 14.

 
 
 
Címkék:  

színes világ

X
EZT MÁR OLVASTAD?