#baba#anya

Lista a legfontosabb anyai teendőkről

Anyának lenni, tényleg kitesz egy főállást.  Főleg az első gyermek, első heteiben-hónapjaiban. Aztán a második (és esetleg a harmadik, negyedik) gyerkőcnél már rutinosabban mennek a dolgok, és észreveszed, hogy tudsz több helyre is figyelni, de az első babánál biztosan nem. Mik azok a dolgok, amikre feltétlen szakíts időt? Összegyűjtöttük.

Naiv, első gyermekes szülőként valami olyasmit képzeltem el, hogy amíg a férjem dolgozik, és én otthon vagyok Flórával, hihetetlen sok lesz az a 24 óra és mindent bele tudok majd szuszakolni…

Simán képes leszek egy makulátlan otthon fenntartására, a férjemet minden este egy háromfogásos vacsorával várom majd, hosszú sétákra megyünk a babával és a kutyával, rendszeresen együtt reggelizünk- tízóraizunk a szomszéd kétgyerekes anyukával, isteni kávé-költeményeket varázsolva, a gyerkőcök minden pillanatát lencsevégre kapjuk és cuki albumokat készítünk belőlük. Ja, és persze, szuperfitt anyukaként minden nap kocogok, vagy elmegyek egy alakformáló órára, míg Flórára vigyáznak.

Ugye, most ti is jót nevettetek? Mert én így visszagondolva, felkacagtam. Nem is értem, mit gondoltam, hiszen egyáltalán nem így alakultak a dolgok, talán csak a mesében lehetne így. Az első és legfontosabb, amit megtanultam, hogy egy gyerekkel, legyen szó újszülöttről, tipegősről vagy ovisról-sulisról; soha nem terv szerint mennek a dolgok. Gondolj csak bele, még fegyelmezett felnőttként sem tudsz egy lista alapján, robotként élni, nemhogy egy olyan csöppség oldalán, aki még csak most ismerkedik az élettel, és annak minden szegletét, végletét meg akarja nézni, fogni, szagolni, nyalni; kipróbálni.

Szóval újra tervezés indul: a tökéletes álom-életre való törekvés helyett egy olya listát írtam, amiben mindaz benne van, amit semmiképpen ne hagyj szem elől veszni! Én kifüggesztettem a hűtőre és majd’ minden nap újra olvasom, hogy ne veszítsem el az irányt.

  1. Ismerd meg a gyermeked! Figyelj rá oda valóban: tudd meg, hogy jó neki, hogyan tartsd szoptatás, altatás közben, melyik sírása mit jelent.
  2. A fizikai regeneráció nagyon fontos, hiszen éppen most adtál életet egy gyermeknek, ami borzasztóan kimerítő folyamat önmagában is, hát még, ami utána következik! Tehermentesíts magad, légy kicsit önző, és ha úgy érzed valamiről, hogy az erőn felüli vállalás a pici mellé, akkor mondj nemet nyugodtan (például a szokásos karácsonyi családi vacsi megrendezésére most vállalkozzon más).
  3. Mentális egyensúly megteremtése, visszabillentése. Teljesen mindegy, hogy az első, vagy akár az ötödik szülésen vagy túl, az életed minden egyes gyerkőc gyökeresen megváltoztatja, ezért szükséged van időre, hogy végy egy nagy lélegzetet és végig gondold ezeket a változásokat. Írj naplót, vesd papírra a gondolataid!
  4. Fogadd el a segítséget! Azt nem mondjuk, hogy tanulj meg segítséget kérni, mert a legtöbbünknek ez baromi nehéz, de mindenképpen fogadd el, ha kínálják! Anyuka, anyós, testvérek; mind azért vesznek körül, hogy támogassanak, bízz bennük!
  5. Tedd helyre magadban, hogy nem lehet miden tökéletes, és igenis olykor kupi van a lakásban, úgy marad a mosatlan és lehet, hogy egyszer-egyszer a kutyasétáltatás is kimarad. A kisbabák nem „to do list”-ek szerint élnek, s nem is lehet őket a szerint kezelni, sokkal több a váratlan helyzet annál, és fontos a rugalmasság, az azonnali újra tervezés.
  6. Próbálj meg minél többet aludni, pihenni. Azt hiszem, ez az egyik legnehezebb és egyben a legkritikusabb pont is. De tényleg minden percet ki kell használni, amikor az ember végre egy kicsit nyugiban tud lenni, és vízszintesbe helyezheti magát.
  7. Készíts minél több képet, videót a bébiről, hiszen pillanatok alatt tipegőssé, ovissá, iskolássá; felnőtté válik. Milyen jó lesz akár egy-két év múlva visszanézni a felvételeket, később pedig Vele is megismertetni, milyen volt picinek.

Ti mivel egészítenétek ki a listát?

Zsuzsi, 2018. augusztus 31.

 
 
 
Címkék:  

anyaság

a jó anya

X
EZT MÁR OLVASTAD?