5 adventi naptár, amit otthon is elkészíthetsz

A bevásárlóközpontokat már elárasztották a csokimikulások és a rénszarvasok, már kivehettük a postaládákból a karácsonyi dekorációkat népszerűsítő katalógusokat, és miközben pakoljuk a család heti élelemadagját, dúdolgathatjuk a hangszóróból szivárgó karácsonyi dalokat.

Még ha korainak is találjuk, a helyzet akkor is az, hogy a gyerekek már ilyenkor kérdezgetni kezdik, hogy még mennyit kell aludni, míg meggyújtjuk a gyertyákat a fán. Vágják a centit, ahogy mondani szokás, de ha szeretnénk nekik némi kézzelfogható támpontot adni az időben való tájékozódáshoz, jobb, ha centi helyett adunk nekik egy adventi naptárat.

Persze, vásárolhatunk is egyet a boltban, de akár otthon is elkészíthetünk egy olyan változatot, amibe aztán személyre szabott apróságokat dughatunk el, és éveken át újra és újra felhasználhatjuk. Most ezekből mutatunk be néhány remek példát.

Ehhez a naptárhoz elég gyerekenként két fogas és 24 függönycsipesz – meg persze 24 becsomagolt ajándékcsomag. Ajánljuk azoknak, akik úgy érzik, nem elég a kézügyességük egy szabást-varrást megkívánó projekthez, hiszen elég hozzá, ha csomagolni tud az ember.

Ha Karácsony, akkor fehér Karácsony havazással, ha hó, akkor hóember. Mi más készíthetné jobban elő a karácsonyi hangulatot, mint egy adventi naptárra elegendő hóember? Ráadásul ez a naptár igazi környezettudatos darab, hiszen csomagolásra használt műanyag gömbökből készül némi festék, filc, ragasztó és fonal felhasználásával.

Filccel dolgozni még azoknak is könnyű, akik egyébként nem szoktak anyagot venni a kezükbe. Mivel nem bomlik, elég ollóval vágni, nem kell varrni a széleket – sőt a varrást teljesen megspórolhatjuk, ha textilragasztót veszünk a hobbiboltban. Ezeket a tölcséreket pillanatok alatt el lehet készíteni filcből, de akár színes-mintás, vastagabb papírból is.

Nem feltétlenül kell egy adventi naptárat édességgel és sok kis apró ajándékkal megtölteni – sok kicsi sokra megy, ha az ember összeszámolja, még a házilag készített adventi naptár sem olcsó. Emellett a gyerek számára talán az a legnagyobb ajándék, ha a szülő a figyelmét-idejét adja neki. Ebben az adventi naptárban három dolog is zseniális: pofonegyszerű elkészíteni akár anyagból, akár papírból; karácsonyi dekorációként is megállja a helyét és végül, minden egyes karika egy-egy családi tevékenységet rejt magában. Miért ne lehetne az az ajándék, hogy elmegyünk egyet korcsolyázni, vagy megnézünk együtt egy karácsonyi filmet?

Végül egy adventi kalendárium nagyobb gyerekeknek – és gyereklelkű felnőtteknek, mert hát ki akar kimaradni a jóból? A papírból készült Mikulás szakálla a Karácsony közeledtével egyre rövidebb lesz, majd a Szentestén már jól borotváltan figyelmezteti a kicsiket és nagyokat, hogy itt az idő, szólaljon csak meg az a csengettyű, ami azt jelzi, megérkezett az Angyalka/Jézuska!

Ha készítettetek már adventi naptárat és van róla képetek, küldjétek el nekünk a szerkeszto@babanet.hu címre, a legjobbakat bemutatjuk!

A képek és ötletek forrása a Gyerekszoba blog.
 

Kapcsolódó termékek a BabanetShopban:

Babanet Shop Babanet Shop

Szilágyi Diána , 2012. november 12.
 
 
 

Hozzászólás

Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?