Nem vagyok többé a barátod!

Felébredt éjszaka és zokogni kezdett. Először azt hittem, rosszat álmodott, de aztán kiderült, napközben történt valami, ami eddig nyomta belülről, most pedig ki kellett törnie. Néztem a négyéves gyerekemet, és elfacsarodott a szívem, mert, ahogy elmesélte, aznap életében először hallotta azt a kegyetlen és fájó mondatot valakitől, aki számára fontos: Nem vagyok többé a barátod!

Az ovis csoporttárssal sokáig nagy volt a szerelem, de a gyerek elmesélése szerint a barát erősen birtokló is volt. A bili végül akkor borult, mikor az én gyerekem egy szem diót nem vele, hanem egy másik barátjával osztott meg. Akkor hangzott el a fenti mondat, ami mélyen megrázta a gyereket. Az is, ami utána jött, hiszen a barát tüntetően levegőnek nézte utána, nem volt hajlandó vele játszani, sőt, ha tehette, bele is rondított a játékába.

És a gyerek mindezt zokogva meséli, az éjszaka kellős közepén, én próbálok a helyzet súlyosságának megfelelően minél tisztább fejjel gondolkodni, hiszen vigasztalnom kell, támaszt adnom, és talán valami felnőttes tanácsot is nyújtanom. Na, igen, de mit? Hiszen hiába is mondom még neki, hogy aki így barát, az lehet, hogy nem is igazi barát, ahogy annak is vajmi kevés az esélye, hogy objektíven és nyugodt hangnemben megbeszéljék egymással a dolgot. Ahhoz még túlságosan az érzelmeik irányította lények.

Felötlik bennem az is, hogy ilyen korban a barátságok még lazák és úgy jönnek-mennek, ahogy a széljárás változik, de nem degradálhatom le felnőtt fejjel a gyereket, hiszen látom, számára ez itt és most komoly válságot jelent. Megpróbálok hát belehelyezkedni a sértődött barát helyzetébe - hiszen a másik fél véleménye is fontos lenne, de ő épp nincs jelen -, ami nem is olyan könnyű, hiszen hol van már az én gyerekkori logikám és érzelmi világom? Sokkal keményebb vagyok belülről, mint ők.

Előveszem hát a jóra fókuszáló gondolkodásmenetet: tudom, hogy ez most fáj, de gondolj bele, hány barátod van, aki sosem mondana neked ilyet. Mennyire szeretnek, bármikor szívesen játszanak veled, bármikor mosolyra fakadnak már a látványodtól is, szerencsés vagy, érted?

De nem, nem érti, csak zokog, én pedig ölelem, szorítom magamhoz, már tiszta víz a hálóingem, de sejtésem szerint nemcsak könny áztatja, hanem egyéb testnedvek is. A legszerencsétlenebb gyereknek érzi magát a Föld kerekén, most csak az számít, hogy mit veszített, az e felett érzett gyásza, fáj az egész gyerek.

Akkor lássuk, anyád átélt-e hasonlót… Naná, hogy át! Emlékszem, mikor a Sanyika azt ígérte, elvesz majd feleségül, aztán egyik nap az udvaron, a kisház mögött jégcsapot majszolva azt mondta a Márti, hogy a Sanyika neki is hasonló ajánlatot tett. Hú, az nagyon fájt! Nem is szóltam a Sanyikához hetekig, és a Mártira is haragudtam, mert a barátnőm volt, és tudnia kellett volna, hogy a Sanyika nekem milyen fontos.

Most egy percre abbamarad a zokogás, rám néz a vörösre sírt szemeivel, a maszatos arcával: tényleg? És aztán mi történt? Hogy mi? Alig emlékszem már. Tudom, hogy valahogy nagy nehezen sikerült kibékülni mindkettőjükkel, a fájdalom is elmúlt egy kis idő elteltével, és a Mártival a mai napig jó érzés találkozni. Sanyikával nem tudom, mi lett felnőttkorára, de azt igen, hogy később már a Jancsika felesége szerettem volna lenni.

És a Mártival barátok vagytok még? – hangzik a kérdés, és kíváncsian várja, mit fogok felelni. Nem, nem igazán, inkább csak ismerősök. Tudod, nekem a Vera, az Anett, a Nanni, a Gergő, a Zizi és a Zuzu a barátom. És még sok olyan ember van, akit nagyon szeretek, de azért nem számít barátomnak.

És ők mondtak már Neked ilyet? Nem, ilyet még nem. De előfordult, hogy csúnyán összevesztünk, sokszor csak valami lényegtelen dolgon. Aztán tudtuk mindketten, hogy ez butaság, de olyan is előfordult, hogy túl büszkék voltunk ahhoz, hogy rögtön bocsánatot kérjünk a másiktól. De a végén mindig erősebb volt az az érzés, hogy szükségünk van egymásra, és leültünk megbeszélni a dolgokat. Tudod mit? Lehet, hogy veletek is így lesz. Szerinted?

Még szipog párat, de már nem sír. Nem szól, mélyen gondolkodik, aztán rábólint: Lehet. De most már nagyon álmos vagyok. Odabújhatok hozzátok?

Odabújhatott. Később szerencsére kibékültek az említett baráttal, és később már kevésbé viselte meg egy hasonló kirohanás. De azért emlékszem: zavarban voltam, hogyan reagáljak. Végül ez lett belőle.

Nektek van szülőként hasonló élményetek? Hogyan oldottátok meg?

Szilágyi Diána , 2011. január 31.
 
 
 

Babanet hozzászólások  
(2 hozzászólás) 

2011 02 02. 08:39
Nálunk is előfordult, hogy zokogva sírt álmában, majd mikor odabújtam mellé, és simogatni kezdtem, hogy megnyugodjon, felébredt, és azt mesélte, hogy gyűlöl oviba járni, mert mindenki őt bántja, még az óvónéni is! Kértem mondja el mi történt, de nem mondott semmit, ekkor átöleltem, és hagytam had sírja ki magát, végül elaludt. De reggel ébredés után, folytatta, hogy nem akar oviba menni, mert senki nem akar vele játszani, az óvónéni mindig megbünteti. Ekkor beszéltünk az óvónénikkel, és kiderült, hogy az én fiam aki egyke volt és mindent megkapott, nem kellett osztozkodnia senkivel, nem viselte jól azt, hogy más is szeretne játszani vele, ugyanazzal a játékkal, és nem ő van a középpontban. Majd megszületett a kistestvére, és ekkor felborult minden. Nem itthon, hanem az oviban törtek elő belőle a rosszaságok, és ezt az időszakot is át kellett élnünk. Nem csak szülőknek, hanem az óvónéniknek is toleránsabbnak kellett volna vele lenni, mert a gyerek úgy érezte, hogy mindenki utálja, itthon pedig osztoznia kell anyán is. Kb 3-4 hónap múlva lecsendesedtek az indulatok, azóta sem igazán szeret oviba menni, de akkora hisztik, és zokogások nincsenek az éjszaka közepén. Remélem ezek után sem lesz gond.
→ válasz erre
2011 02 02. 10:43
Az én kisfiamnak meg azt mondja néha a legjobb barátja (aki az ovónénik szerint nem is tud mással játszani), hogy nem vagyok a bartátod, csak játszom veled. Még jó, hogy a csöppségem kiegyensúlyozott és ezt nem veszi zokon (csak én - pironkodó szmájli).
De a nagyobbakkal is van ilyen, a 10 éves lányom osztályában is zsarolják egymást a gyerekek, hogy ha nem teszed meg ezt meg azt, akkor nem leszek a barátod. Mi azt mondtuk a lányunknak, hogy ilyenkor mondja azt, hogy úgyis a barátom leszel akkor is, és ha mégsem, akkor neked csak ennyit ért a barátságunk....
→ válasz erre
Hozzászólás
Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?