Társasozunk?

Ha egy unalmas hétvégi délutánon épp nincs semmi dolgunk, és már kifolyt a szemünk az olvasástól, filmet nézni sincs kedvünk meg kimozdulni se, na, olyankor szoktunk családi társasozást tartani. Előkapunk valami jó hosszú játékidejű társasjátékot – vagy a kártyapaklit -, teát főzünk, pattogtatunk kukoricát, majd belemerülünk. Közben vannak nagy röhögések, vérre menő összeveszések, sikerek és kudarcok, győzelmek és vesztések, és sok-sok apróság, amit aztán fel lehet emlegetni. Társasozni jó!

Persze, akármekkora gyerekkel még nem lehet igazán társasjátékozni. A gyerekek nem születnek együtt a szabálykövetés képességével, idő kell, mire ez kialakul bennük. Ezért sem lehet egy másfélévessel úgy memóriázni, hogy valóban érvényesüljenek a megszabott szabályok. Ekkor a gyerek már esetleg szívesen belekezd a játékba, de minden szabályt felrúgva, nyilván úgy alakítva a játékot, hogy lehetőleg ő nyerjen.

Bezzeg az óvodáskorúak! Úgy 4 éves korra alakul ki a szabályok mélységes tisztelete, amelyekhez egy óvodás körmeszakadtáig ragaszkodik. Ne is próbálkozz azzal, hogy egy otthon még új társast másképp akarsz játszani, mint ahogy ő megszokta az oviban, mert balhé lesz! Egyébként ebben a korban már a gyerek általános rendszabályozása is könnyebb egy kicsit pont ennek a szabálykövető magatartásnak köszönhetően. Könnyebb, de nem zökkenőmentes.

De térjünk vissza a társasjátékok témaköréhez: nálunk az első társas a már fentebb említgetett memóriajáték volt. A gyerek imádta, könnyű játék, és hamar sikerélménye is lehetett benne, mert bizony az ő vizuális memóriája kenterbe verte ám az enyémet. Jó, meg a szabályokat is alakítgattuk a szája íze szerint, mert miért ne. Aztán következtek a dominók, ezekből volt klasszikus és bogaras változatunk is. Nálunk a kirakósok is egy ideig társasnak számítottak, mert ketten kellettünk hozzá, de ott nem volt nyertes-vesztes, csak csapatmunka. Kis idő múltán a gyerek simán boldogult már egy-egy bonyolultabb darabbal is, hosszú hónapokon át ez volt a kedvence.

Később – úgy három éves kora körül – jöttek az ügyességet igénylő társasjátékok: volt állatkertes-állatetetősünk, ahol labdák jelképezték az állatok táplálékát, akiknek a „ketrecébe”-karikájába ezekkel bele kellett találni. Így kellett minél több állatpárt összegyűjteni. Volt zoknipárosítós játékunk is, ahol a nagy kupac zoknikból egységnyi idő alatt kellett minél többet összeszedni, persze a másik elől elkapkodva – vajon ki nyert benne mindig? Pedig nem direkt hagytuk nyerni. És persze, a marokkó – hivatalos nevén mikádó -, örökzöld, megunhatatlan és gyors!

Négyéves kora körül már komolyabb játékokkal is meg mertünk próbálkozni. Nagy kedvenc volt egy mókusos játék, amiben a pályán lépegetve be kellett előzni a többi mókust, a cél pedig természetesen minél több mogyoró megszerzése volt. Szintén számtalanszor vette elő a gyerek azt a nyuszis-ugrálós játékot, amelynek pályáját egy hatalmas répa uralja, és ahol az óvatlanul lépegető játékos hamar egy likban végezheti. Ha én pottyantam, röhögés volt, ha ő, akkor rimánkodás, hogy de csak most az egyszer hadd szedje ki, lécci.

És ekkor kapta az első kártyajátékát is, ami lényegében tekintve az UNO szabályrendszerére épült, csak cicás volt. Ezzel számtalan hatalmas csatát vívtunk, vittük magunkkal mindenhová, sokszor még a járműveken és az orvosi várókban is vertük a blattot. Ezzel a játékkal már lehetett stratégiát kiépíteni, kicsit szívatni a másikat, úgyhogy tényleg remekül szórakoztunk rajta. És érdekes módon a gyerek itt már remekül viselte a vereséget is.

Mivel már az óvodában kiderült, hogy remek a logikus gondolkodása, és szeret is vele kísérletezgetni, kapott egy olyan játékot is, aminek az alapja az amőba, ám egy olyan csavarral, hogy minden lépés után a négy részre osztott játékmező egy részét kilencven fokkal el kell fordítani. Esélyünk sem volt ellene. Akárcsak a piramisépítő játékban – nem, ezt nem büntetik, ne aggódjatok -, ahol a két ellenfél közül az nyer, aki a saját kockáját tudja a piramis csúcsára felbiggyeszteni.

De ekkor ismerkedett meg a römi táblás-kockás változatával is, és bár itt sok múlik a szerencsén, a kombinálásban és az előre gondolkodásban a gyerek sok meglepő momentummal szolgált. Érdekes módon ezt kártyával nem szerette sosem annyira játszani.

Az óvoda végén köszöntött be a mi gyermekkorunkból is ismert társasjátékok korszaka: a klasszikus vadászós-állatbegyűjtős és a gazdálkodós-pénzspórolós volt a legnépszerűbb. Én kicsit mindkettőt untam, de főleg az előzőt, mert a gyerek kb. háromféle olyan útvonalat és trükköt kitalált hamarjában, amivel minimum egy, de inkább 2-3 lépéssel előttünk megszerezte a legtöbb pontot érő oroszlánt. De már szigorúan minden szabályt betartva – és nem kell mondanom, hogy velünk is betartatva.

Szintén az óvoda végén kapta meg karácsonyra azt a játékot, ami azóta is töretlen népszerűségnek örvend, és nemcsak a gyereknél, hanem nálunk is. Ez egy klasszikus stratégiai társasjáték, amelyben településeket kell alapítani és fejleszteni, nyersanyagokat kell termelni és cserekereskedelmet is szükséges folytatni az ellenfelekkel. Ez az a játék, amiben mindannyian órákra el tudunk merülni, amit egyformán élvez kicsi és nagy.

És persze, most már a kártya is egyre nagyobb teret hódít: ha kevés az időnk, akkor csak snapszerozunk, ha több, akkor nekivágunk egy rikiki-partinak is. A most már iskolás gyerek az osztálytársaival tavaly pókerrel ütötte el a napköziben az időt. Lassan majd jöhet az ulti és a kanaszta is.

Nálatok mikor és mi volt az első társasjáték, és most mik a kedvencek? És milyen gyakran ül össze a család egy jó kis társasozásra?

Szilágyi Diána , 2011. szeptember 06.
 
 
 

Babanet hozzászólások  
(5 hozzászólás) 

2011 09 11. 00:04
Húúú, kedvenc témám! (Szia Dia!, emlékszel rám? :) ) Szóval rengeteg társasunk van, mániákus vagyok, már most keresem, mi legyen az idei karácsonyi.. :) Most a mászó baba miatt kevesebbet játszunk, de időről időre rendezünk itthon társasjáték-bajnokságot: kiválasztunk mondjuk 10 félét (mondom, hogy sok van..), és néhány nap-hét alatt lejátsszuk őket. Vezetjük az eredményeket, és aki a legtöbbet megnyerte, díjat kap. Meg a második, a harmadik és a negyedik is. A mostani bajnokságot nyár elején kezdtük, sűrű volt a nyár és élénk a baba. :))

Írjatok konkrét, jól bevált játékokat, jó??
Én is szívesen, ha valaki szeretné..
→ válasz erre
2011 09 12. 14:43
Szia Dia!
Nálunk most, hogy megkezdődött az iskola a 3 csajommal(egy elsős, egy harmadikos, és egy hetedikeS) megbeszéltük, hogy minden este fél 8-8ig társasozás lesz.Begyűjtöttünk az évek alatt jópárat, így a Ki nevet a végéntől egészen a monopoly kártyáig eljutunk majd.Na, meg persze az elmaradhatatlan ország-város!
Gyönyörű estéknek nézünk elébe!

Üdv:andianyu3
→ válasz erre
2011 09 12. 16:04
dia
Rita, hogy a frászba ne.:) Fel kellene éleszteni a topikot.:)

Konkrét játékok: a nagy kedvenc, ami emlegetve van, a Catan! Imádjuk. Mindegyik megvan, amit eddig meg lehetett vásárolni. De szeretjük az Activity-t és a Beugrót is (ebből partit szoktunk rendezni, mert csak nagy társasággal lehet játszani, és a gyerek elképesztően, hihetetlenül ügyes benne). Aztán Rizikó, Gazdálkodj Okosan, Pentago (ez az amőbás, de ez csak kétszemélyes), Lotti Karotti (ez a nyuszis-ugrálós). Így hirtelen.

Andianyu, majd beszámolsz?
→ válasz erre
Összes hozzászólás (5) megtekintése »
Hozzászólás
Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?
XGyerünk, anyukám! - Teakiadó