A gyerek jót tesz az egészségnek

Szülőnek lenni bizony stresszes, gyereket nevelni olykor komolyan embert és türelmet próbáló feladat. Sokszor érezzük úgy, hogy szívesen lekaparnánk a falat - még ha körmünk is bánja -, esetenként úgy érezzük, szétpattannak az idegeink, és nem ritkán hajtogatjuk azt sem, hogy vérnyomásunk épp az eget, de legalábbis a plafont verdesi.. Ám egy új kísérlet megkérdőjelez néhány régi hiedelmet a gyermekvállalás lelki és fizikai hatásairól.

Az Annals of Behavioral Medicine egy olyan tanulmányt közöl, mely szerint a szülők vérnyomáseredményei jobbak a gyermektelen felnőttekénél. Ez a jelenség elsősorban a nőknél figyelhető. „A gyermekeket nevelő nőknek volt a legalacsonyabb vérnyomásuk, a gyermekteleneknek pedig a legmagasabb” – mondta el a kísérlet vezetője.

Julianne Holt-Lunstad, a Brigham Young University (Provo, Utah) pszichológusa és munkatársai 198 húsz és hatvannyolc év közötti felnőtt vérnyomását vizsgálták – írja az Orientpress. A résztvevők hordozható monitort viseltek, mely alkalomszerű méréseket végzett óránként háromszor, naponta több alkalommal, 24 óra hosszat, akkor is, amikor aludtak.

A kutatók figyelembe vettek más tényezőket is, melyek befolyásolhatják a vérnyomást, így a kort, a testtömeget, nemet, testmozgást, foglalkozást és a dohányzást. Ellenőrizték a házasság hosszát és tartósságát a gyerekek születése előtt. Összehasonlították a két év alatti gyermekek szüleit a tinédzser korú gyermekek szüleivel, valamint a 18 év feletti gyermekek szüleit, és nem tapasztaltak különbséget.

Tehát, ezentúl jusson eszünkbe: ha épp a plafonon vagyunk a gyerektől, vajon hol lehetnek gyermektelen nőtársaink? Lehet, hogy időnként még jó is, ha a gyerek egy kicsit felnyomja bennünk az ideget?

2010. január 18.

Babanet hozzászólások  
(3 hozzászólás) 

2010 01 20. 14:28
Erről az a tanulmány jut az eszembe, amely azt taglalta, hogy a mezőkön, a távvezetékek alatt szebben nő a búza. Nekiálltak, vizsgálták a villanyvezetékek elektrosztatikus állapotát, a mágnesességet, mindenfélét, és levontak egy csomó jópofa következtetést. Aztán valaki felvetette, hogy hát a villanydróton madarak szoktak ülni és ugye akkor pottyantanak is. És tudvalevőleg a guanó nagyon jó mezőgazdasági trágya... Ennyit az elektromosság növényekre kifejtett stimuláló hatásáról... :-))))

Az ideget rendszeresen felnyomják a gyermektelenekben is, pl. a munkahelyen az idétlen ügyfelek vagy az idegesítő-furkáló-kellemetlenkedő-stb kollégák... nem inkább a gyerekek okozta öröm-harmónia-boldogság-stb hathat jótékonyan a szülők keringésére?
→ válasz erre

2010 01 20. 20:27
dia
@Manguszta, dehogynem, és erre jutott a tanulmány is.:)
→ válasz erre
X
EZT MÁR OLVASTAD?