Amerikai napló

Nagyon meglepődtem, amikor tavaly télen hazalátogattunk, három és fél év után először, és az első dolog, ami feltűnt, hogy mindenhol babakocsit tologató anyukákat láttam, vagy egyedül, vagy csoportosan, beszélgetve. Sosem volt lehetőségem csak úgy sétálgatni az utcán és más anyukákkal találkozni. Nem is jellemző itt, hogy naponta sétáltatják a kicsiket. Nagy részük az úgynevezett "day-care"-ben tölti az idejét, ami hasonló az otthoni bölcsődéhez, vagy babysitter jár a házhoz, ha az anyuka dolgozik.

A férjemmel az Egyesült Államokban élünk. Az Interneten keresztül édesanyám segítségével igyekszem Noémit nevelni, és sokszor az új anyukák tapasztalatlansága miatt is, teljesen összezavarodtam a két világ, két különböző szokás, hagyomány, vélemény miatt. Nagyon szívesen megosztom mindenkivel, amiket itt tapasztaltam. Sosem volt igazán lehetőségem ezekről beszélni senkinek, mert itt eléggé elzárkózva élünk .

Nagyon meglepődtem, amikor tavaly télen hazalátogattunk, három és fél év után először, és az első dolog, ami feltűnt, hogy mindenhol babakocsit tologató anyukákat láttam, vagy egyedül, vagy csoportosan, beszélgetve. Sosem volt lehetőségem csak úgy sétálgatni az utcán és más anyukákkal találkozni. Nem is jellemző itt, hogy naponta sétáltatják a kicsiket. Nagy részük az úgynevezett "day-care"-ben tölti az idejét, ami hasonló az otthoni bölcsődéhez, vagy babysitter jár a házhoz, ha az anyuka dolgozik. Vagy az udvaron játszanak a gyerekek, vagy hétvégenként esetleg egy közeli parkba mennek, de nem sétáltatják őket naponta, mint ahogy otthon láttam. Igyekszem Noémit minden nap levinni, és itt sétálunk a parkolóban. Nincs a közelben egy játszótér, egy park, semmi.

Ezekben a kisvárosokban tömegközlekedés sincsen, mindenki autóval jár, úgyhogy egy távolabbi parkba sem tudok eljutni, mert a férjem reggel  elviszi az autót, amikor dolgozni megy. Hallottam, hogy vannak úgynevezett mama-baba csoportok, de ezek főleg a nagyvárosokban, mint New York, Boston, találhatók meg.

Eddig évente új helyreköltöztünk, csak futó ismeretségeim voltak, és két hét múlva újból költözünk. Egy másik kisvárosba, de állítólag az nagyon gyermekközpontú, sok parkkal, sok sportolási lehetőséggel. Hát remélem.

Édesanyám otthon bölcsődében dolgozik, és amikor ott voltunk, a bölcsőde nagyon aranyos doktor nénije megnézte Noémit. Ez volt az első és eddig egyetlen alkalom, amikor Noémi ilyen barátságos orvosi kezelésben részesült. Mióta megszületett, három orvosa is volt. Amikor a férjem egy új állásba kezd, akkor választania kell egy biztosító társaságot (un. HMO), és annak a társaságnak van egy orvosi listája, és kizárólag arról a listáról választhatunk orvost, máskülönben nem fizetnek ki semmit.

Az orvosi költségek logikátlanul magasak. A férjem ugyanazon a helyen dolgozott, de mégis úgy jött ki, hogy változtatnia kellett eddig háromszor és nem tudtuk megtartani ugyanazt az orvost egyszer sem. Rutinszerű orvosi vizsgalatok vannak, csak akkor mehetünk, ha szükséges oltási idő van. De a védőoltások sem kötelezőek, teljesen a szülőkre van bízva a döntés. Bármi baja volt eddig Noéminek, szerencsére csak kétszer vagy háromszor, először telefonálnunk kellett, elbeszélgetni egy nővérrel a  telefonon, aki ha úgy ítélte meg, akkor adott egy időpontot, amikor vihettük a kislányt.

Nem lehet csak úgy spontán elvinni, hogyha hirtelen belázasodik. Ilyen is történt az éjszaka közepén és inkább anyukámat hívtam fel Magyarországon, hogy tanácsot kérjek. Az HMO-k szabják meg, hogy milyen esetekben fizetik ki a  betegellátást és ha nem azok szerint cselekszünk, akkor több száz dolláros számlák érkeznek. A bölcsődei doktor nénivel történt találkozás, a kedvessége és hozzáértése egy nagyon pozitív emlékem.

Ugyanilyen pozitív emlék bennem Noémi születése, ami viszont itt történt. A szülést mesterségesen indították el, mert az orvosom úgy tűnt, hogy órarendre dolgozik, valószínűleg, ha csak tudta, betervezte az összes kismamának a szülését. Megtehettem volna, hogy ellenkezem, de nem tettem, mert a férjem egy héttel későbbi konferenciára készült és így el tudott menni, hogy Noémi idejében született. Azt hiszem, ha a kislányomon múlt volna, akkor még egy-két hétig várt volna.

Édesanyám itt volt velünk az első öt hétben, ami a legnagyobb segítség volt a világon. Sok történetet hallottam a szülésről és annyira féltem, hogy az nem igaz. Volt egy ismerősünk, aki otthon szült (egyre több nő választja ezt), és javasolta nekem is. Nem létezik! Annál én gyávább vagyok. Az orvosom egyet értett velem, de valószínűleg az összes orvos így gondolkodik. Amit amúgy nagyon furcsállottam, hogy ahogy anyukám, a nagymamám, meg valószínűleg a legtöbb nő is otthon szült, minden fájdalomcsillapító nélkül, azt egy olyan másfél évtizede vezették itt be, és "természetes szülés"-nek hívják. Egy magyar ismerősünk mondta, hogy amikor 1971-ben szült itt, akkor elaltatták őt a szülés idejére, arra a tíz percre. Nem is tudja, hogy tudta úgy kinyomni a gyereket.

Én is azzal az elhatározással mentem oda, hogy nem kell nekem semmilyen fájdalomcsillapító. Így utólag arra gondolok, hogy sokkal rugalmasabban kellett volna gondolkoznom. Majd legközelebb. Az orvos megszakította a magzatburkomat és az infúziómba pedig egy Pitocin nevű szer csöpögött, ami előhozta a tolófájásokat. A nővérke egyfolytában az epidurálra, a gerincen keresztüli érzéstelenítőre próbált rábeszélni. Ellenálltam, de négy órai vajúdás után csak kértem érzéstelenítőt. Nem akartam, hogy a gerincemet piszkálják, úgyhogy morfiumot adtak, aminek egy óráig volt hatása.

Aztán megint jött a nővérke és a férjem is kérdezte, hogy minek akarok szenvedni, amikor anélkül is átélhetem az egészet. Anyukám ott volt, ő nem mondott semmit. Végülis nem volt nehéz rábeszélni engem az epidurálra, addigra úgy fájtam, hogy bármire hajlandó lettem volna. Korábban azt gondoltam, jobban bírom majd a fájdalmat. Meglepő módon, nem volt olyan kellemetlen, mint gondoltam, amikor a gerincembe helyezték a tűt, legalábbis a tolófájásokhoz képest. Aztán pedig minden csodálatos volt. Sokat aludtam, és amikor itt volt az ideje, fájdalom nélkül nyomtam ki Noémit. Öt órával később pedig már sétáltam a folyosón. Ami pedig nagyon jó volt, hogy 48 órával a szülés után hazamehettünk.

Toroczkai Ágnes

2000. december 01.
 
 
 

Hozzászólás

Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?