Babázom, fut a lakás!

Eleinte jó dolgom volt, a gyerek aludt-evett-aludt, és amikor aludt, én ráértem elmosogatni, rendet rakni, mosást bekészíteni, teregetni, főzni, takarítani. Még jól is esett, pedig egyébként nem vagyok oda ezekért a tevékenységekért.

Azért nyilván elvégzek minden házimunkát, mert én is jobban érzem magam akkor, ha nem méteres pormacskák ásítanak rám a sarokból, és ha találok tiszta poharat a konyhaszekrényben. Ám volt egy időszak, amikor a háztartás vezetése gyakorlatilag lehetetlen küldetésnek tűnt a gyerek mellett.

Kezdődött olyan két-három hónapos korában, amikor egyre többet volt ébren. És bár egy ideig – mondjuk, legfeljebb 5-10 percig – elszórakoztatta magát a kiságyban vagy a játszószőnyegén, utána egyre emelkedett hangnemben követelte magának az anyai szórakoztatást. Többemberes gyerek – hallottam mindig, de tényleg az volt. Ugyanis több embert képes volt a padlóig strapálni egyetlen nap leforgása alatt. Én meg sokszor – sőt, legtöbbször – egyedül álltam a sarat, még este is, mert az apjának olyan munkája volt, hogy csak hajnalban ért haza.

Nem csoda, hogy nemsokára kezdtem úgy érezni, elborítanak a hullámok, konkrétan a mosatlan edény és ruha, valamint az ide-oda letett, majd ottfelejtett vagy el nem tett mütyürök és használati tárgyak hullámai. Egyre inkább idegesített a dolog: mások hogyan csinálják, hogy náluk még a pici baba mellett is mindig tipptopp a lakás?

A bejárónő sajnos szóba sem jöhetett, arra nem futotta egy fizetésből és a GYED-ből. Ugyanezen okból ebédrendeléssel sem tudtam lecsalni a főzésre fordított időt – illetve lecsalni le tudtam, csak akkor nem ettünk főtt ételt. Sajnos, a nagyszülők is aktívan dolgoztak még, és a főnökük nem nagyon engedte el őket, hogy nálam vigyázzanak a gyerekre, míg én házimunkát végzek.

Próbálkoztam azzal, hogy a gyereket hordozókendőben magamra kötöttem. Így valóban csendben volt, de nem volt annyira könnyű vele főzni-teregetni, belenyúlt mindenbe. A hátamon meg zavart, hogy nem látom, mi van vele. Aztán kipróbáltam azt is, hogy a cseppnyi konyha bejáratához állítottam fel a járókát, míg mosogattam, de a gyereknek ez már nem tetszett annyira. Ráadásul nagyobb korában úgy gondolta, nem elég nekem a házimunka, a derekamat is edzeni kell, kihajigált hát minden játékot, aztán üvöltve noszogatott, hogy adjam vissza mind, de azonnal.

Ekkorra sajnos már az sem működött, hogy "majd amikor alszik". Mert nem aludt. Illetve de, kétszer fél órát. Pont nem volt elég semmire. Sem a házimunkára, sem arra, hogy esetleg bepótoljak valamit az éjszakai alváshiányomból.

Persze, eljött az az idő, mikor ez már tényleg meglátszott a lakáson. Feladtam. Lehet, hogy én vagyok a béna, a szervezésben tehetségtelen, de tényleg nem ment. Még vitáink is voltak belőle, mikor hazajött az Ember fáradtan a munkából, és nekem szögezte: itthon vagy egész nap, miért nem csinálsz semmit?

Pedig nem lógattam a lábam egy percre sem. Mert bár a házimunkával való emberfeletti küzdelmet feladtam, és az igényeimet lejjebb vettem a csak feltétlenül szükséges szintre, az így felszabadult időt a gyerek kisajátította magának. Foglalkozni kellett vele, sétálni, játszani, gondozni, ápolni, és szórakoztatni. Volt olyan időszak, hogy a vécére is úgy mentem el, hogy vittem magammal, és míg zuhanyoztam, a hordozóban csücsült a fürdő ajtajában.

Jó, persze, bevallom, élveztem is, hogy vele vagyok. De tény, hogy kitöltötte a nap 24 órájának minden egyes percét. A házimunka vesztett, a gyerek győzött, én babáztam, a lakás meg futott. Azt nem tudom, merre, de egy idő után nem is érdekelt. Csak akkor, amikor másoknál láttam a gyönyörű gyereket és a csillogó lakást is. Na, akkor egy pöttyet irigykedtem is.

Ti hogyan oldjátok meg a házimunkát a baba mellett? Egyáltalán van olyan, akinek ez önerőből sikerül?

Szilágyi Diána , 2011. szeptember 01.
 
 
 

Babanet hozzászólások  
(17 hozzászólás) 

2011 09 05. 11:51
Szia!

Ne izgulj! Szerintem az esetek 90%-ban mi anyukák átesünk ezen. Az én kisfiam most lesz egy éves és gyakorlatilag teljesen kisajátított magának. Ez inkább csak a tinédzser lányom kárára van de szerencsére ő már nagy és megérti, hogy a kicsit sem szeretem jobban de ő még nem képes egyedül gondoskodni magáról.Ha még nem főztem még meg mire hazaér csak annyit mond: majd eszem addig egy szendvicset :). Apukát szerencsére csak az érdekli, hogy a baba micsoda zseniális dolgokat művel és milyen rohamosan fejlődik. Inkább én vagyok az akit zavar a zavar és a káosz :). Én néha kiakadok a szétszórt, letett kütyüktől amiknek idővel már a szerepét sem tudom így szerencsés esetben a kukában és nem a gyerek szájában landol( mert elfordultam egy pillanatra:)).Szóval nem olyan egyedi a gondod és nem is nagy a baj :). Örülni kell a mosolygós okos babának és annyi. Minden más megoldódik idővel.
→ válasz erre
2011 09 07. 18:54
Hát persze, hogy nem egyedi :D Az a káosz, ami nálunk is lenni szokott.. legutóbb tinédzserkoromban nézett ki így a szobám, mint a lakás :) Szerencsére apuka hétvégén nekiáll, és irányításom alatt az alapműveleteket el tudja végezni :D Kis ügyes. Babaszépségverseny valakinek? Mi elhozzuk az éves peluscsomagot, a többit viheti bárki, na? http://surl.hu/babaszepsegverseny :D
→ válasz erre
2012 05 23. 13:28
Ez nálam is így volt a kezdetekben... és azóta is! Lányom lassan 5 éves lesz, de még mindig szalad a lakás. Munka után természetesen vele foglalkozom, hisz' olyan keveset vagyunk együtt. A párommal felváltva végezzük a házimunkát (ajándék egy ilyen pasi). Amikor néha-néha elegem lesz a rumliból, sóhajtozok a páromnak - pont úgy, ahogy Te -, hogy mások hogyan csinálják 2 gyerek mellett a tipp-topp lakást. S még ő vigasztal... Szerintem bele kell törődni!
→ válasz erre
Összes hozzászólás (17) megtekintése »
Hozzászólás
Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?