Egy cikk, amit minden szülőnek el kell olvasnia!

Két gyermekem van. Az első - álom terhesség, álom gyerek, minden nehézség és párkapcsolati probléma ellenére -, hatalmas boldogság.

Egy szuper kisfiú, tele érzelmekkel, bölcsességgel, konfliktuskerülő természettel. Egy gyerek, akiről az első pillanatban éreztem: egy hullámhosszon vagyunk. Szóval, az én vérem.

Aztán 18 év múlva újra terhes lettem. Nagyon akartam még egy gyereket. Egy „tündi-bündi" kislányt álmodtam meg magamnak. Mindent elterveztem, de az élet gyorsan átírta a terveim.Ott kezdődött, hogy már a terhesség is teljesen más volt. Rosszullétek, hányások és állandó enerváltság jellemezte. Persze, mikor megszületett a lányom, ő volt a legszebb. Az első hetek/hónapok rózsaszín ködben teltek. Szép lassan viszont, kezdett befurakodni a fejembe egy gondolat:

Ez a gyerek annyira más, mint én!

Egy cikk, amit minden szülőnek el kell olvasnia!
FORRÁS: ISTOCKPHOTO/MONKEYBUSINESSIMAGES

Először azt hittem, csak túl sokat hasonlítgatom a fiamhoz, a "bezzeg gyerekhez". De aztán csak nem szabadultam a gondolattól, sőt! Egyre több jelét láttam személyiségünk különbözőségének.

Egy akaratos, erőszakos, mindent most azonnal AKAROK kisgyerek volt. 6 hónaposan már odacsapott, ha nem kapott meg valamit azonnal. Éreztem, hogy egyre nehezebben kezeli az én földhöz ragadt jegyem, a tüzes oroszlánt. Első néhány évünk azzal telt, hogy harcban álltunk. Leginkább azon ment a háború, ki a főnök?

A legtalálóbb kifejezés az akkori érzéseimre, hogy nem találom a gyermekemhez a kulcsot.Kaptam az élettől egy ajándékot, és nem tudtam kicsomagolni. Csak álltam, néztem, és egyre dühösebb voltam, hogy kifog rajtam a csomagolás.

Mindamellett a tehetetlen düh mellett iszonyatos lelkiismeret-furdalásom volt. Folyamatosan azt éreztem, nem szeretem annyira a gyerekem, mint amennyire egy anyának illene. Tipikus "szaranya" effektus.

Óvodás volt a lányom, mikor felismertem: szakemberre van szükségem.

Már nem emlékszem hogyan, de rátaláltam egy pszichológus hölgyre, akihez "anya-gyermek egymásra hangolódási" terápiára kezdtem el járni. Lehet, nem pontosan ez volt a neve, de mindenesetre ez volt a cél. Jó lett volna végre összecsiszolódnunk.

Egy cikk, amit minden szülőnek el kell olvasnia!

FORRÁS: ISTOCKPHOTO/HIGHWAYSTARZ-PHOTOGRAPHY

A terápia a Gordon módszerre épült, mely egy kommunikációs technika, ami jól alkalmazható a szülők és gyermekek között létrejött problémák felismerésére és kezelésére.A terápia alatt megtanultam elfogadni a gyermekem. Ahogy egyszer a hölgy is mondta:

 Végre, emberszámba veszem ezt a lányt! 

Ugye milyen fura? Már negyven felett jártam, nem is az első gyerek volt, mégis ilyenre volt szükségem...

Feltétel nélküli elfogadás

Nagyjából mindenki tisztában van azzal, hogy a feltétel nélküli elfogadásnak milyen nagy hatása van saját- és környezetünk életminőségére. A feltétel nélküli pozitív értékelésre elemi igényünk van. Illetve arra is, hogy pozitív és negatív érzelmeinkkel, tulajdonságainkkal együtt csupán létezésünkért szeressenek bennünket!

Aki tanult pszichológiát, az hallott már a Rogers-féle terápiás módszerről, ami ezen az elven alapul. Én mindig úgy gondoltam magamra, hogy empatikus, elfogadó ember vagyok. Az "Élni, és élni hagyni!" típus.

Első gyermekemmel kitűnő volt a kapcsolatom, és úgy általában sem éreztem, hogy problémám lenne az emberek elfogadásával, egy-két esetet kivéve. Viszont, mikor elemeztem a kivételes eseteket, mindig arra jutottam, hogy olyan tulajdonságokért utálok másokat, amik belőlem hiányoznak.

Itt jön a kérdés: Ami belőlem hiányzik biztos, hogy rossz és utálni való tulajdonság? Nyilván nem!  

Ha pedig pont a gyermekemen tapasztalok olyan személyiségjegyeket, amik belőlem hiányoznak és amiért idegen embereket egyszerűen utálnék, akkor szembe kell néznem a problémával és fejlődnöm kell!

Egy cikk, amit minden szülőnek el kell olvasnia!

FORRÁS: ISTOCKPHOTO/EVGENY ATAMANENKO

Nem tehetem meg, hogy egyszerűen csak legyintek. Meg kell őt értenem, el kell tudnom fogadni. Sőt, ha nagyon jó akarok lenni, akkor meg kell szeretnem ezeket a tulajdonságokat! Ha pedig a legjobb akarok lenni, akkor a saját személyiségem fejlődésére kell fordítanom a helyzetet.

Így tettem.

Első lépés: belső elfogadás

Felismertem, hogy a gyermekem részéről adott reakciók nem rosszak, csak mások. Egy másik személyiség spontán reakciója a körülötte zajló dolgokra. Megértettem és elfogadtam, hogy a gyermekem egy ÖNÁLLÓ SZEMÉLYISÉG! Egy másik személyiség, aki NEM ÉN vagyok, és ezt a másik személyiséget mindig, minden helyzetben tisztelnem kell, függetlenül az életkorától.

Második lépés: külső elfogadás

Egyre jobban elengedtem azt a kényszerképzetet, hogy a gyermekemnek olyannak kell lennie, mint én. Már nem akartam mindenáron megváltoztatni őt, és ezzel a felismeréssel elindult végre a rég áhított, pozitív változás a kapcsolatunkban.Már nem csak elfogadtam, hanem elkezdtem szeretni azt a határozottságot és céltudatosságot, amit a lányom képviselt. Válaszként pedig egyre ritkábbá váltak a felém irányuló agresszív megnyilvánulásai, majd szinte teljesen el is hagyta azokat.

Egy cikk, amit minden szülőnek el kell olvasnia!

FORRÁS: ISTOCKPHOTO/YUGANOV KONSTANTIN

Álljunk meg!

Sokszor mindent tudó felsőbbrendűséggel közelítünk gyermekeinkhez, és próbáljuk őket az általunk legjobbnak hitt valóságba belekényszeríteni, pusztán annak okán, hogy mi vagyunk a szüleik. Ha úgy érezzük, valami nem működik köztünk és gyermekeink között, ne féljünk megállni és kitekinteni magunkból! Lehet, hogy a hiba bennünk van...?

Nyitókép: iStockphoto

 

A cikk forrása: she.hu

2018. február 01.
 
 
 
Címkék:  

szülők és gyerek

Hozzászólás

Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?