Mikulással-Jézuskával zsaroljuk a gyereket!

A szőke, fürtös kislány egyfolytában csacsogott a szaloncukrokkal és mikulásfigurákkal és olcsó, csillogó karácsonyi dekorációkkal jócskán ellátott közértben álló sorban, aztán mikor elérték a csokoládés polcokat, felcsillant a szeme, és kérlelni kezdte a nagymamáját, vegyen neki egyet, csak egyet, csak egy pici csokit. De ha azt nem is, legalább egy cukrot vagy gumicukrot, naaa, lécci, Mama! Mikor a nagymamája hajthatatlannak bizonyult, már látszódott, hogy itt bizony könnyek fognak folyni.

Így is lett, először csak kicsit vörösebb lett a kislány arca, alaposan elütve a szőke fürtöktől, aztán megjött a hangja is, egyre erősebben kérte ki magának a nagymama állhatatosságát és a neki járó nassadagot. A nagymama persze próbálta csitítgatni a kislányt, először kedves szóval, érvekkel, hogy de hát van otthon, majd ehet a vacsora után, végül aztán kibukott belőle az a bizonyos mondat: „Nohát, ha ezt megtudja a Mikulás, majd virgácsot kapsz tőle a csizmádba!”

Egy másodperc alatt csend lett, a kislány elhallgatott, szemei az ijedtségtől kistányérnyira tágultak, úgy susogta a kérést: „Mama, de ne tudja meg, ugye, nem mondod el neki?” A nagymama azt válaszolta, ha a szöszke kislány abbahagyja a hisztit és az édességért kuncsorgást, akkor talán a Mikulás is szemet huny majd a kihágás felett.

Mindennapi eset, ugye? Én bizony nem egyszer, nem kétszer láttam ilyet. Sőt, bevallom, bizony volt olyan – nem is egyszer -, hogy magam is előhozakodtam ezzel, kvázi befenyítettem a gyereket a Mikulással, Jézuskával, Angyalkával, ha már nem volt jobb ötletem, nem hatott semmilyen érv, semmilyen más nevelési eszköz.

Pedig tisztában vagyok vele, hogy ez nem helyes. Hiszen én is féltem a Mikulástól, és ha így zsarolom vele a gyereket, felemlegetem neki, hogy mi mindent lát, és hogy ez alapján ítéli majd oda az ajándékot vagy a büntetést, csak pont ugyanennek a félelemnek ágyazok meg alaposan benne is.

De mégis megtörtént, ám szerencsére a mi Mikulásunk rendszerint elég elnézőnek és kompromisszumra késznek bizonyult, így ha mégis a fülébe jutott valami rosszcsontság, pár percen belül jött tőle egy megnyugtató üzenet, hogy ha a gyerek igyekszik a továbbiakban helyesen viselkedni, és hiszti esetén visszafogni magát, úgy ő továbbra is tökéletesen jó gyereknek fogja tekinteni. Különben is utálná már átpakolni a puttonyát. (Angyalka meg a zsákját.)

De eltűnődtem azért ezen. Egy hagyományból teremtünk egy mesét, egy csodát, egy varázslatot a gyerekeinknek, amiben alapvetően jó lenne hinni – jó is -, hiszen ajándékot kapnak, és az ajándékkal együtt annak elismerését is, hogy úgy jók, ahogy vannak. És nyilván azért is jó minden ilyen szokásunk, mert segít a gyerek morális fejlődésében, segít elválasztani a jót és a rosszat. De vajon mennyit árt az egyszeri szülő azzal – vagyis árt-e egyáltalán -, ha a helytelen, elfogadhatatlan viselkedésre válaszul egy picit fenyegetően emlegeti fel az épp aktuálisan várt Mikulást, Jézuskát, Angyalkát, Húsvéti Nyuszit?

Ti mit gondoltok a fentiekről? És szoktátok nevelési eszközként használni a Mikulást-Jézuskát?

Szilágyi Diána, 2011. december 06.

 
 
 

Babanet hozzászólások  
(9 hozzászólás) 

2011 12 06. 15:30
Zsarolni, fenyegetőzni nem szoktam ezzel, de néha azért elhangzik a figyelmeztetés: Vigyázz, mert ezt is látja a Mikulás/Jézuska... Ennyi elég is, máris visszavesz:))) De egy ideje már vicces megfigyelésre tettem szert: amióta nem olyan picik / 6 és 9 évesek/,- de persze még rendületlenül hisznek-, néha azt veszem észre, hogy egymást figyelmeztetik. Tegnap este például a nagyobbik egyszercsak elkezdett rendet csinálni, és szólt a kicsinek is, hogy gyerünk, pakolj, mert így aztán nem fog jönni a Mikulás! Nekem nem is kellett szólnom:)))
→ válasz erre
2011 12 06. 16:14
Én alapból úgy fogom nevelni a gyermekeimet hogy nem fogom nekik azt mondani hogy a Mikulás hozza az ajándékot, a Jézuska a karácsonyi ajándékot, a húsvéti nyuszi meg tojást tojik. Meg hogy a fog tündér a fog helyett édességet hoz. Szerintem ezek a nélkül is lehet boldog gyermek koruk.
→ válasz erre
2011 12 06. 16:53
Én is mondtam már, hogy figyel a Mikulás/Télapó .... :) , erre a kisfiam csak annyit mondott: "Nézzen nyugodtan és jegyezze meg jól az arcom, hogy tudja kinek kell a sok finomságot hozni :D "!
Szerintem jó dolog a mai szürke, rohanó, nyers, stresszes világban ,hogy a gyerekek hisznek a Mikulásban, Jézuskában, nyusziban, fogtündérben, ......! Okosan is lehet csinálni! Például nem egy rahedli édességet "hoz", hanem egy KIS csoki mellé gyümölcsöt, mogyorót, stb., ha már annyira nem szeretné a szülő, hogy csak édesség legyen a csomagban :) ! A fogtündér, ha jól tudom pénzt hoz :) a fogakért és nem édességet .... nem félreértendő, mert nem milliókról van szó :D ! Nem hiszem, hogy rosszat teszünk azzal, ha egy kis "mesét, fantáziavilágot" adunk nekik, hisz olyan gyorsan felnőnek és elég, ha akkor belekerülnek a mindennapi mókuskerékbe, ahol már csak a nyers valóság vár rájuk :( !
→ válasz erre
2011 12 06. 16:56
Minap a buszon egy hangosabb kisfiúra egy vadidegen néni szólt rá, hogy ha így kiabál, azt bizony látja a Mikulás, és nem örül neki. Anyuka meg aszisztált. Furcsa volt, egyrészt engem zavart, hogy a néni közbeavatkozik, másrészt az is, hogy Mikulással fenyeget. Én nem ebben nőttem fel, ezért eddig eszembe se jutott, hogy ez beválhat :) Lehet, majd alkalmazni fogom idővel, de mivel a mondat nincs ott a fejembe, valószínű más séma ugrik be helyette. Dackorszakban meg, hagyom majd hisztizni. Engem nem zavar, ha megbámulnak :D
11 hónaposom a sorban állva a plüssmacikért nyújtózik a kasszánál. Már nem is rámnéz könyörögve, mert tudja, hogy hatástalan. A mögöttünk levőkre mosolyog és mondja, hogy "KÉ!", hátha valaki leveszi neki :D
→ válasz erre
2011 12 06. 17:17
Atina, nálunk a fogtündér apró kincseket hoz, semmi édesség, de pénzt sem. Szép kavicsokat, kagylót, radírt, ceruzát, ilyeneket. És az a ragyogás a szemükben mindenféle titokzatosságot megér, a hitetlenkedés, hogy ez vajon hogy történhetett? Egyébként meg abban hisznek, amiben akarnak. Az enyémek nagyon akarnak hinni a csodában, mert hiába hallják itt is, ott is, hogy nincs is Mikulás, őket nem lehet eltéríteni: ) De pl. az ovis, sulis Miki csak álmikulás, ezt ők is látják, ma a kisebbik fiam még azt is mondta, hogy elég gagyi volt ez a mai Mikulás:)
Szerintem is szükség van a mesék, a csodák világára, és ha jól kezeljük ezeket, akkor csak jót tehetünk nekik:)
Rekuja, jaaaj, de nem bírom, amikor idegenek beleszólnak...
→ válasz erre
2011 12 06. 19:39
én zsarolok mindennel, ami épp aktuális. bár használni már nem használ, túl nagyok hozzá :)
→ válasz erre
2011 12 06. 21:42
Sziasztok!

Azt gondolom, hogy gyermektől függ mint persze minden.
Van, biztosan van olyan kedves, szelíd, halk kisbaba, meg aranyos 2-3 éves, akikre még csak emelt hangon sem kell rászólni, elég egy figyelmeztetés....ha hangosabb az ember már sírva is fakad....nos, ha ilyen gyermekem lenne, nagyon odafigyelnék, hogy ne hozakodjak elő ezzel a lát a Mikulás bácsi témával.
De az én fiaim messze nem ilyenek, nem hiszem hogy a lelki fejlődésüknek árt, és még csak nem is érzem fenyegetésnek. Egyszerűen megteremtünk egy csodát, mely CSODA messzemenően kell az életükbe és ebben a csodában adott esetben egy aranyos, idős nagyszakállú bácsi van, aki bizony figyel. Nem kell tőle félni, hiszen odáig van a gyerekekért, de bizony bizony szomorú lesz ha rosszat lát. Én ebben nem látok semmi kivetnivalót.
Mondjuk nálunk most először kapott a 3,5 évesem virgácsot és biza nem ágált ellene, jobban érdekelte mint az édesség, hogy ez mi, meg miért..na persze jövőre már nem kér, de eddig azt sem tudta mi az, most meg már maga mondja ha huncut hogy ezt fog kapni...
Nálunk nagyon odafigyel szerencsére mindenki a családban, Mikulás (NEM télapó), Jézuska meg Angyalkák...fogtündér nincs, nem is gondoltam rá, de amikor látom, hogy hogy csillog a szemük, olyan jó, hogy hisznek és mennyivel könnyebben megy nekik mint nekünk, csodálatra méltó!:-)
→ válasz erre
2011 12 06. 23:45
Miután elolvastam a cikket, elszégyelltem magam. Ugyanis pont tegnap, amikor 2 éves lányom-mondanom sem kell, hogy még mindig, lassan már egy éve benne vagyunk a dackorszakban-többszöri magyarázat és kérés ellenére állandóan szétlocsolta illetve szétszórta az ennivalóját, nekem is pont az a mondat hagyta el a számat: "Meglátod, ha ezt csinálod, hozzád nem jön el a Mikulás!" Úgy vettem észre, ez annyira nem hatotta meg, úgyhogy talán nem okoztam traumát ezzel...
→ válasz erre
2011 12 10. 20:15
jamina :)) én is. általában semmi nem használ :)
→ válasz erre
X
EZT MÁR OLVASTAD?