#baba#anya

A baba és a párna

Gyerekkoromban csak egy kispárnám volt, most, felnőttként már nagypárnám is van. Esténként jó alaposan begyűröm az egyik csücskét az állam alá, a karom aláteszem, aztán jöhet az alvás. Másképp nem is megy, próbáltam, de hiába. Amikor viszont a gyerek még a hasamban volt, szöget ütött a fejembe: vajon kell majd neki is párna?

Logikusnak tűnt, hogy felesleges, de mégis megzavarodtam, mert az összes, boltokban kapható babaágynemű szettben ott volt egy nagyon lapos, de mégiscsak határozottan párna formájú képződmény. Ugyan már akkor sejtettem, hogy a gyerekipar résztvevői olykor fittyet hánynak arra, mi jó a gyereknek, és inkább engem céloznak meg, hiszen mégiscsak nálam a pénztárca meg a bankkártya. Úgyhogy jó netfüggőhöz illően kutakodni kezdtem. Nem is hiába.

Pillanatok alatt kiderült ugyanis, hogy a logikám ezúttal – nem úgy, mint sok más esetben – helyesnek bizonyult. Egy babának semmi szüksége párnára. Még kicsire sem. A leglaposabbra sem. Hiszen a gerincük, főleg a nyak tájékán, még meglehetősen formálható, a nyakban lévő izmok pedig eleinte annyira fejletlenek, hogy a szülő tartja a gyerek helyett a testéhez képest gigászi fejét.

Ha pedig egy ilyen sérülékeny szerkezetet megemelünk, abból problémák adódhatnak. Például nem úgy erősödnek azok az izmok, nem úgy alakul a csontozat, ahogy kellene. Már egy egészen picike emelés is hátrányosan befolyásolj a baba fejlődését. A nagyobb párnák pedig egyenesen horrorisztikus következményeket okozhatnak, semmi helyük a kiságyban.

Amikor aztán a gyerek kibújt, a védőnő javaslatára csak egy textilpelenka került a feje alá, szépen kiterítve. Ez bőven elég volt ahhoz, hogy ha esetleg bukna egyet vízszintes testhelyzetben, akkor ne legyen szükség az ágynemű teljes cseréjére, később pedig a fogzás miatt folyton csurgó nyálát is tökéletesen felfogta. Nyilván közben azért időnként cserélgettem, még mielőtt valaki azt hiszi, ugyanarról az egy darabról beszélek.

A párna ráadásul balesetveszélyes is, simán előfordulhat, hogy a baba mocorgás közben valahogy a fejére varázsolja, leszedni viszont nem tudja. Ez könnyedén előfordulhat, hiszen még az egészen pici csecsemők is állandóan mocorognak alvás közben. A textilpelenka ezzel szemben még akkor sem veszélyes, ha netán a fejére tekeri, tökéletesen átereszti a levegőt – persze, ettől még jobb, ha csak a feje alatt marad. Ráadásul ezt aztán meg is rághatta, nem kellett félnem, hogy valami baja lesz tőle. És attól sem, hogy valami műszállal érintkezve esetleg allergiás lesz, hiszen szerencsére ezek természetes anyagból készülnek.

És hogy végül mikor kerülhet egy párna a gyerek feje alá? A szakemberek azt javasolják, hogy csakis hároméves kor után – de még jobb, ha ennél is később. Sőt, az sem baj, ha egyáltalán nem kap párnát. Ha mégis elengedhetetlenül fontosnak tartjuk, hogy ott legyen az ágyban, akkor válasszunk egy nem túl vastag darabot.

Persze, ahhoz, hogy a gyerek jól aludjon, ez közel sem elég. De legalább abban biztosak lehetünk, hogy a gerince egészségesen fejlődhet, ahogy abban is, hogy egy esetleges veszélyforrást szerencsésen kiiktattunk. És hogy emiatt se aggódjunk: a kisbabák kényelmesebben érzik magukat, ha nincs párnájuk.

Nálunk végül a gyerek úgy középső csoportos korában kapott kispárnát. Ma is párnával alszik, de ahogy megfigyeltem, mikor már igazán mélyen alszik, valahogy kitolja maga alól. Nálatok kap majd párnát a gyerek?

Szilágyi Diána, 2011. február 25.

 
 
 

Babanet hozzászólások  
(33 hozzászólás) 

2011 02 25. 14:17
Én is párna nélkül altattam mindhárom gyermekem. A két nagy lányom majdnem kisiskolás koráig anélkül aludt, de a most három éves kisfiam igényli pár hónapja. Igazán nem is az alváshoz, csak amíg nézi vagy hallgatja a mesét, aztán amikor mélyen elalszik lefordul róla.
→ válasz erre
2011 02 25. 18:29
Mi sem használunk párnát! A nagyobbik fiam 5 éves, most kezdi használni a párnát!
→ válasz erre
2011 02 25. 18:34
Nem kaptak párnát, valóban veszélyes, viszont érdekes módon, lányom 5 éves kora körül kérte ??? a párnát és persze az öcsike sem maradhatott el, miután a nővérkének már lett... De egyáltalán nem szorgalmazom, amikor elalszanak rendszerint kiveszem a fejük alól :)) én világ életemben párna nélkül aludtam, csak a babák óta kell a párna :))
→ válasz erre
2011 02 25. 18:36
4 hónapos a kisfiam és persze nem használunk párnát, hanem textilpelenkát. Én is csodálkoztam a bababoltok ágynemű-kínálatán, sőt ha jobban belegondolok, fel is vagyok háborodva !!!
→ válasz erre
2011 02 25. 19:08
Nagyon sokáig csak textilpelus volt a gyerekek feje alatt. Most, hogy nagyobbak csak lapos kispárnával alszanak, de mi felnőtek is. Bizony felháborító, hogy bababoltban kispárnát árulnak. Egy kezdő kismama egyáltalán nem biztos, hogy tudja mi is a jó a babának. Ha nincs jó védőnője (ami sajnos előfordulhat) nincs aki megmondja neki, hogy milyen veszélybe sodorja ezzel a babáját...
→ válasz erre
2011 02 25. 21:08
Nálunk pont most 2-3 napja hordja el a 2,5 évesem a mi párnánkat napközben vagy ha átjön hajnalban kihúzza a fejem alól. De mi csak nagyon lapos kispárnát használunk, nem hiszem hogy ez ártana neki, viszont nagyon kötődik hozzá.
A 7 hósom feje alatt természetesen csak báránykás textilpelus, nem mintha ez felfogná amiket bukik, hány, de ez már más kérdés....bár van mit számolnia ha nem tudna aludni.:-)
→ válasz erre
2011 02 25. 21:24
az én kisfiam feje alatt is textilpelus volt, de nemrég csinált neki apukája egy vékony, lapos párnát..azt imádja:)
→ válasz erre
2011 02 26. 08:18
Régen is úgy volt, hogy csak pelenkát tettünk baba feje alá - ezt bármikor cserélni lehetett, ha szükség volt rá. Vajon ki találta ezt ki, hogy csecsemőnek párna? Én gyerekemnél is évek teltek el nélküle.
Kispárna babakorban felesleges, és valóban veszélyes.
Sőt tovább megyek: csodálkozom a mai baldachinos ágyakon is. Esztétikailag szép, de mennyire hasznos, hm szerintem teljesen felesleges kiadás.
→ válasz erre
2011 02 26. 14:33
Nálunk pont most 2-3 napja hordja el a 2,5 évesem a mi párnánkat napközben vagy ha átjön hajnalban kihúzza a fejem alól. De mi csak nagyon lapos kispárnát használunk, nem hiszem hogy ez ártana neki, viszont nagyon kötődik hozzá.
A 7 hósom feje alatt természetesen csak báránykás textilpelus, nem mintha ez felfogná amiket bukik, hány, de ez már más kérdés....bár van mit számolnia ha nem tudna aludni.:-)
→ válasz erre
2011 02 26. 14:34
Bocsika, kétszer küldte el ugyanazt....?

→ válasz erre
2011 02 26. 18:13
Én a mai napig nyugtalanabbul alszom párnával, így rendszerint éjjelente kikapom a fejem alól ha úgy érzem, hogy kényelmetlen. Kislányom sajnos párnával alszik de egészen piciként ő is csak pelust kapott a buksija alá. Nem is emlékszem már, hogy hol csúszott félre a történet :))
→ válasz erre
2011 02 26. 18:13
Én a mai napig nyugtalanabbul alszom párnával, így rendszerint éjjelente kikapom a fejem alól ha úgy érzem, hogy kényelmetlen. Kislányom sajnos párnával alszik de egészen piciként ő is csak pelust kapott a buksija alá. Nem is emlékszem már, hogy hol csúszott félre a történet :))
→ válasz erre
2011 02 26. 18:14
nekem is újraküldte...
→ válasz erre
2011 02 28. 11:44
Az én kisfiam is párna nélkül alszik. Régen volt szintén textilpelus a feje alatt, mivel bukós volt, ez elég hasznos volt. Mostanában, délután sokszor a vállamra teszi a fejét és úgy alszik el mellettem. Persze aztán letolom róla, mert az azért mégse tesz jót a gerincének. De így jobban megnyugszik :-)
→ válasz erre
2011 02 28. 12:16
Nálunk bölcsibekerüléskor került elő a vékony (szinte semmi) párna. Ott kérték először, hogy vigyünk alváshoz, ott is inkább a gyerek helyét jelölték vele szerintem. Viszont onnantól otthon is kellett neki, de reggelre már nem is a feje alatt van.
→ válasz erre
2011 02 28. 14:51
Eta

Kispatak:
A Baldachin előnye, hogy szűri a fényt, így a gyerek szemének nem annyira kellemetlen a közvetlen napfény.
Aztán pedig ha jól van feltéve akkor a nyári el-eltévedt legyek ellen is véd (állítólag). Bár ez furcsa, mert az már rég nem jó ha légy legyeskedik a gyerek körül. Ezzel ellentétben a párna csecsemőkorban tényleg felesleges kiadás! Ebben megegyezhetünk!
Én ha nem muszáj nem is adok neki később sem, bár be kell vallani vannak nagyon kis cuki mintás gyermekpárnák!
Igazából ezek meg ölelgetésre bujcizásra valók. Vagy nem?
Aprooka:
Milyen okos csemete: 7 hósan már számol : ))
Biztos aranyosak a kis barikák!
Én a magam részéről maradok a textilpelusnál:)
→ válasz erre
2011 02 28. 15:17
Én se használtam párnát...azaz lányomnál. Pont ezen végett,amit ír a cikk...
Amikor mi is megvettük a babaágynemű szettet,a kis lapos párnát férre raktam,mondván majd jo lesz valamikor. Ez az időszak most jött el,19hónaposan. És igényli is. De odafigyelek hogy ne legyen túl nagy de azért kényelmes is legyen.
→ válasz erre
2011 02 28. 17:18
Nálunk 14 hónapos a kisfiam, és természetesen párna nélkül alszik, textilpelussal a feje alatt.
Mondjuk velünk alszik a franciaágyban és előfordul, h elaltatás közben rákúszik az én párnám csücskére (úgy vettem észre, ez megnyugtatja), de amikor már mélyen alszik mindig óvatosan lehúzom róla. :)
→ válasz erre
2011 02 28. 18:52
Enyéim is párna nélkül aludtak. Aztán a középsőmnek elalváshoz sokáig a karom volt a párnája, amit óvatosan kihúztam később alóla. Kb. 2 éve van párnája mindnek, amiről lemászik éjjel a két nagy, a kicsi viszont csak nagypárnán tud aludni.
→ válasz erre
2011 02 28. 20:32
én nagy párnás vagyok (pár éve memóriaszivacsos, egyszerűen zseniális találmány), a párom viszont, mivel hason alszik, nem használ. A kisfiunk még csak 15 hónapos, nincs párnája, de szeret az enyémre kucorodni néha, ha köztünk alszik. Majd ha akar, használ, ha meg nem, az sem baj, nem erőltetjük egyiket sem :)
→ válasz erre
2011 02 28. 22:11
Nálunk szinte mindenki párna nélkül alszik a családban, a másfél éves lányom is. Én biztos nem fogok neki adni, de lehet ő meg igényelni fogja később. Akkor biztos csak valamilyen nagyon vékonyat és kényelmeset adok neki.
→ válasz erre
2011 02 28. 23:30
Nálunk sem volt csecsemőként párnájuk. Valamikor 3 éves koruk körül kérték de a nagyobbiknak a mai napig (8 éves) csak díszként szolgál, sosem teszi rá a fejét. A kicsi (5 éves) viszont dupla párnán alszik mint én.
→ válasz erre
2011 03 01. 08:54
nem kell még egy felnőttnek sem párna csak elkényelmesedünk ám
→ válasz erre
2011 03 01. 08:56
aztaa bocsika
→ válasz erre
2011 03 01. 21:36
Nálunk kb. kétéves korában szokott le a fiam a csak "rongydarabon" alvásról. Azóta laposabb nagypárna és kispárna.
→ válasz erre
2011 03 01. 22:14
Nálunk van párna , de álltalán addig van rajta Zozó míg elnem alszik , mert útána mindig lemászik róla , de elalváshoz elebgedhetetlen a párna:)
→ válasz erre
2011 03 02. 13:44
A 4 éves fiamnál vettem észre kb 1 éve, hogy már "nem elég neki" a tök lapos párna (tényleg már csak 2-3mm, még az enyém volt anno), hanem ráfeküdt a nagyobb kabalaállataira. Adtam neki próbaképpen egy kisebb díszpárnát, és nagyon jót aludt vele. Utána kapott egy normális puha kispárnát. Ha hason alszik, akkor persze lemászik róla, de elalváshoz mindenképpen kell neki. Persze a húga (2 éves) is ezt látván kérte, hogy neki is legyen, de ő sokkal laposabbat kapott. De láthatóan igényelték.
→ válasz erre
2011 03 02. 15:20
Lizy 2 éves kora körül kapott. De igazából nem nagyon használja. És egy nem is kispárnára hasonlító, egészen lapos elefánt alakú, párnának kihirdetett valami az. Megtetszett neki, én megvizslattam, hogy ez igen lapos, igen puha, és tényleg tetszetős, így megkapta. De én is azt veszem észre, inkább hozzábújik, mintsem rajta feküdjön.
→ válasz erre
2011 03 02. 20:56
ja de az én fiam már elmúlt 2,5 éves..szóval eddig nem volt párna.. sót utolsó hozzászólásom óta megint nem kell neki::)
→ válasz erre
2011 03 03. 09:50
Én sem tettem párnát sokáig a gyerekek feje alá, a nagyobbnak 3 évesen lett egy vékony(kb 1 cm vastag) párnája, de azt is kitúrja néha oldalra. A kicsi meg játéknak használja, csak gyűrögeti és kb. a lábánál köt ki mire elalszik. A textilpelus a legjobb, sokáig bukósak voltak, így azt is naponta többször cseréltem. Nincs rá szükségük, nekünk sem kellene, csak hozzászoktunk.
→ válasz erre
2011 03 03. 16:15
Mi is párna nélkül altatjuk a piciket. És én sem értem, minek teszik bele a párnákat a babáknak szánt ágyneműgarnitúrákba? Bár mi végülis nagyon jól hasznosítottuk őket: az egyik a pelenkázón van, a másik meg a mérlegen, hogy ne legyen hideg a popsinak. :)
→ válasz erre
2011 03 05. 17:55
Nálunk még én sem alszom párnán, a gyerekeim sem:0)
→ válasz erre
2011 06 29. 16:38
Egy lapos nagy párnát használ :) ! Kb. 2 éves koráig párna nélkül aludt, csak egy pelus volt a feje alatt.
→ válasz erre
X
EZT MÁR OLVASTAD?