Micónapló - Az első két hét

Micó azonnali hatállyal szopizni kezdett, amint megmosdatva és felöltöztetve a karomba tették. Nagyon ügyesen sikerült is neki, és csodálatos másfél órát töltöttünk a négyes szülőszoba félhomályában a férjemmel. Saját lábamon toltam át Micót a kórházi bevásárlókocsiban a gyermekágyas osztályra, és nagyon boldog voltam, amikor az előtérben a kisfiam várt. Csani izgalommal vegyes kíváncsisággal nézegette az új jövevényt, azt hiszem nem fogta fel, hogy ezt a kis szuszogó csomagot az imént préseltem ki a hasamból, de érezte, hogy valami rendkívüli történt. 

A kórházi napok megnyugtatóan unalmasan teltek. Osztom kedves barátnőm véleményét, hogy mindenkinek a második gyerekkel kéne kezdenie. Kiegyensúlyozott, nyugodt, és boldog voltam. Egy olyan ősanya, aki nem csak reméli, hanem tudja, hogy meg tudja oldani a kis csecsemőjének minden gondját-problémáját.

Micó evett és aludt, a hangját nagyon ritkán lehetett hallani. Sokszor csak ültem, és néztem, kerestem az ismerős és a Csanitól különböző vonásokat, volt bőven mindkettőből. Néha bejött, vagy kiment valaki, megkérdezték, hogy hogy vagyunk, én csak azt válaszoltam mosolyogva, hogy jól. Hogy is lehetne az ember másképp egy csodálatos, egészséges kisbabával a karján? Újra éreztem az ismerős illatokat, a magzatmázét, az anyatejes leheletét, a hintőporét, újra éreztem a finom kis bőr tapintását, a selymes babahaj érintését, és azon gondolkoztam, hogy milyen kár, hogy bár a huszonegyedik században élünk, a technika mégis csak vizuális élmény megőrzését teszi lehetővé. Miért nem lehet illatokat, tapintást, ízt csatolni a képek mellé? Mert elmúlik, egy szemvillanás alatt, egy egy napos csecsemő más, mint egy egy órás, és egy egyhetes fényévekre van az egy napostól. Napról napra változik az újszülött, és ami elmúlt, nem jön vissza soha többé.

Éppen ezért, mindent, de mindent igyekeztem az emlékezetembe vésni, és a hihetetlen nyugalom, ami eltöltötte a lelkem, megengedte, hogy ezúttal élvezzem az anyaság minden másodpercét. Az első két hétben kétszer voltam összesen ideges, mindkettő hasfájás miatti aggodalom volt, míg anno Csani esetében az első két hétben kb. kétszer nem voltam ideges. A dolgok hosszú távon úgy látszik, kiegyensúlyozódnak. Mérleget, bár béreltünk, alig néhányszor használtam, napokig nem kapcsoltuk be a légzésfigyelőt, még a szoptatási mennyiségeket számoló excel táblázatomat sem nyitottam ki. Azt hiszem, az igazi Szofit elrabolhatták az UFO-k.

Micó hétfőn született, pénteken engedtek haza minket a kórházból. Csanád nagyon boldog volt. Az első dolog, amit a kórház folyosón az öccsének mondott, így hangzott: Micóóóóóóóóóókaaaaa!!!” A második, pedig így: „Én mindig vigyázni fogok rád!” – na erre el ne felejtsem emlékeztetni, mikor lapáttal szórja majd a játszótéren a homokot a fejére…

Egyelőre sem negatív érzelmekben, sem agresszív cselekedetekben megnyilvánuló testvérféltékenységgel nem volt dolgunk, én inkább a túláradó szeretetrohamokból fakadó sérülésektől tartok. Csani nem méri fel az erejét, és miközben két keze közé fogva nyálas csókokkal borítja be Micó fejét, folyamatosan résen kell lennem, hogy ne roppantsa össze a koponyáját, vagy ne térdeljen bele a hasába. Mikor szopizunk, Csani is odahúzza a párnáját, és mellénk fekszik, ezek a legszebb közös pillanataim ez idáig a fiúkkal..

Persze, látjuk Csanin a változást, azért kicsit megborult ő is. Fokozottan igényli a figyelmet, a szeretetet. Például 800 decibelen üvölt egész nap, ezzel is igyekezve a figyelem középpontjába kerülni. Továbbá nem nyúlhatunk a holmijához, azonnal kiakad, ha arrébb tesszük a székét, vagy a játékát. Igyekszünk fokozott türelemmel lenni iránta. Három nap után már látszott, hogy unatkozik itthon, és örömmel ment bölcsibe.

Közben Micó két hetes korára bőven visszanyerte születési súlyát, sőt, három és fél kilón túl jár valamivel, remekül szopizik, bőven fél liter felett fogyasztva. Összesen 8-10 alkalommal szopik, éjjel kétszer kel, de negyed óra alatt végez az evéssel, és azonnal visszaalszik. Utál fürdeni, és imádja, ha a talpát büngyürkészem. 9 napos korában képes volt fél órát egyedül eltölteni a babatornáztató alatt, sőt, még lökdöste is azokat a kis figurákat és karikákat, amiket elért. Édesanyám szerint bizonyára burokban születtem, hogy ekkora mázlim van másodszor is.

Köldökcsonk… Csaninak ugye nem kellett idegropit kapnia az első fürdetésnél attól a ténytől, hogy a kistestvéréből hiányzik egy darab, azokkal a szegényekkel ellentétben, akiknek hugicájuk született. Így felkészületlenül ért, mikor hangosan kiáltozni kezdett a fürdőző testvére felett, hogy „jajj, Anya, jajj, úristen, szegény Micó!” Az ajtóig hátrált falfehéren, és csak nagy sokára tudta kinyögni, hogy szegény Micónak kaki jön a hasából. Biztosan nem kellett volna fetrengő röhögőgörcsöt kapnom. Vezeklésül elmagyaráztam neki, hogy az nem kaki, hanem bibi, és neki is olyan volt a kis köldöke. Majd meggyógyítjuk, és szerencsére Micónak nem fáj. Ezt a görcsöt úgy masszíroztuk ki Csani lelkéből, hogy ezután megengedtük neki, hogy személyesen hintőporozza Micó köldökét. Hála a gondos ápolásnak, a köldökcsonk Micó egy hetes korában le is esett.

Teljesen befelé vagyok fordulva, egyelőre nem létezik számomra más, csak Csani, Micó és a férjem, fizikailag megerőltető a külvilágra koncentrálni. Mivel a férjem két hét szabadságot vett ki, ezért, úgy telnek a napjaink, hogy Csani reggel bölcsibe megy, mi pedig napközben Micózunk. Aztán férj elmegy Csaniért, villamosoznak, játszótereznek, fagyiznak. Hazaérvén én fürdetem Csanit, adok neki vacsorát, játszom vele. Fél kilenckor megszoptatom Micót, kilenckor lefektetjük Csanit, és negyed tízkor boldogan mondjuk ki a legszebb mondatot: A gyerekek alszanak. Főleg a gyerekek rész tetszik…

2012. augusztus 01.
 
 
 

Babanet hozzászólások  
(3 hozzászólás) 

2012 08 02. 10:32
gyönyörű...
→ válasz erre
2012 08 02. 14:03
Csodaszép bébi, és csodaszép az írás is!
→ válasz erre
2012 08 03. 14:57
Szerintem itt az igazi Szofi, aki már megint megríkat :)
→ válasz erre
Hozzászólás
Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?
XGyerünk, anyukám! - Teakiadó