Új privát üzeneted érkezett!

Kedves mindenki!
A hajhullásról:
Annak idején nekem is a szülés utáni harmadik hónapban kezdett el iszonyatosan hullani a hajam, de(nem túlzás) tincsenként. A férjem már azt mondta, inkább ne is fésülködjek és ne mossak hajat, mert akkor jött ki a legtöbb. A nőgyógyász és a bőrgyógyász is azt miondta (amit akkor, kétségbeeseve nem hittem el nekik), hogy viossza fog nőni, és hoigy ez a szülés utáni hormonváltozástól van. AMivel egyébként világéletemben nagyon sok, sűrű hajam volt, be voltam tojva nagyon. Aztán elkeztdem vmi multivitamin tablettát szedni (már nem tudom, melyiket), és szépen csökkent majd megszűnt a hajhullás. Így utólag az a véleményem, hogy tabletta nélkül is helyreállt volna, mert tényleg hormonális okok lehetnek a háttérben. De amikor az ember elkezd kopaszodni, a homloka fölött kétoldalt, mint egy hatvanéves férfi, hát senkinek nem hiszi el, hogy a haja majd visszanő. Tényleg visszanőtt, és most már (szeptemberben szülök) számítok rá, hogy hullani fog majd és remélem nem leszek annyira kétségbeesve.Úgyhogy kitartás!

A nyugtalan szopizásról: persze lehet, hogy nem ez az oka (hanem valóban pl. fogzik, mint ahogy vki írta) de (ha jól emlékszem) 4-6 hónapos korában a baba egyre jobban odafigyel az őt körülvevő világra, és akkor aztán a szoptatás felerészben a gyerkőc nyaktekergetéséből áll, mert mindig talál vmi érdekeset, ami pillanatnylag fontosabb, mint a tej. Valahol azt olvastam, hogy ilyenkor egy elsötétített szoba csodát tehet. (Én nem próbáltam ki...)
sok sikert!
Zsóka
Zsóka
 


SZiasztok,

csak egy kérdést szeretnék feltenni nektek ,hogy magamat kontrollaljam.

Ti hanyszor mentek be a gyerekszobaba, miutan a gyerek elaludt ( és mielött még ti is)??

Nalam ez 3-4 alkalom (kb. 3 ora idötartam).

csak tudni szeretném, hogy ez tulzas, vagy nem?
Amugy még Baby-Phone-unk is van!!!

köszi a valaszokat,

milla
milla
 


Sziasztok !
Válasz Gabinak :
az én kislányom szintén 6 honapos, és kapálozik szopás közben és mindig arra kiváncsi, hogy mi van a háta mögött. Miota elkezdtem neki délben egy kis fözeléket adni, sokkal nyugodtabb lett, mert jobban érdekli a kanál. A másik trükköm, felvettem egy nyakláncot, igy szopás közben az egyik kezével avval játszik, igy az leköti és nem fordul hátra mindig. Probáld ki te is !
Millának : én is sokszor benézek a gyerekszobába, hogy minden rendben van-e (föleg a bölcsöhalál miatt), de most már egyre kevessebszer, ugyanis lassan kinövi a veszélyes korszakot.
Kriszti
Kriszti
 

 
 

sziasztok lányok!
Míg a pockom kisebb volt (most 2 éves), én is állandóan bemászkáltam hozzá, néha még éjkjel is, hogy jajistenem lélegzik-e.Most már csak egyszer nézem meg miután elaludt plusz még egy közvetlen az én lefekvésem előtt. Nem hiszem, hogy az anyai rettegés túlzás lenne, inkább nagyon is normális, érthető, anyai ösztön. Mindenki félti a kicsijét (meg a nagyobbacskáját, sőt a felnőtt gyerekét is), úgyhogy ez miatt nem kell "szégyenkezni".
sziasztok
Zsóka
Zsóka
 


Sziasztok!
Kedves Gabi!
A szoptatással nekem is vannak hasonló gondjaim, de csak a kislánynál. Nála is teljes csend és nyugalomra van szükség, a sötét szoba egyébként tényleg jó. A kisfiú nagyon ügyesen szopik, vele tényleg élvezet leülni a fotelbe, éjszaka pedig el is tudok aludni mellette, miközben ő jól megtömi a bendőjét. Egyszercsak arra ébredek, hogy már keresztben fekszik a nagyágyban, és édesdeden horkol. Ha mindig hátrafelé tekeredik a babád, akkor fektesd úgy a karodban, hogy az ablakkal szemben legyen. Szívesen bámészkodnak a fény felé.

Kedves Éva!
A hajhullásra szerintem is a legjobb az élesztő tabletta, nekem a Pangamin nevű vált be. Most nyáron teljesen feleslegesnek tartom multivitaminok szedését, mert ha rendesen eszel gyümölcsöt és zöldséget, akkor mindent megkap a szervezeted, és természetes úton, ami nem elhanyagolandó szempont.

Kedves Milla!

Nem túlzás, hogy ennyiszer benézel a picihez, de nem írtad, hogy hány hónapos a baba. Idővel nem fogsz majd ennyire aggódni, és csak azért nézel majd be, hogy milyen édes pózban alszik a Te kis gyöngyszemed, de akkor is benézel. Persze amikor alszol, akkor bízd magad a bébiőrre, mert különben nem tudsz sokat pihenni. Én persze most könnyen beszélek, mert az ikreim egy szobában vannak velem, a nagylányt (2 éves) pedig már "nem kell félteni". de jövő héten én is külön teszem őket, és akkor majd kiderül, hogy mit hoz a gyakorlat.
Panni
 


Kedves Milla! Valóban fontos lenne tudni, hogy milyen idős a baba ( gyermek)hat-hét hónapos koráig a bölcsőhalál miatt indokolt többször benézni rá. Később szerintem felesleges, és ha ilyen aggodalmas ( jó)anya vagy, akkor a füled a legnagyobb zajban is hallani fogja, hogy sír. Üdv: Timi
Haraszti Gáborné
 


Kedves Szoptató Anyukák!
Tanácsot szeretnék kérni szilárd ételek bevezetése kapcsán. Érdekelne, hogy mikortól,melyik szoptatást érdemes kihagyni, és mennyi szilárd hamit kell adni a babának?
Célom: hogy sokáig szoptassak (kb. 1évig), de a baba se maradjon éhes.
Sziasztok,
Edit
Edit
 


Kedves Edit! Én ugyan már nem szoptatok, de 5 és fél- hat hónapos kor körül,( a megengedőbb álláspont szerint 4 hónapos korban) kezdtem az anyatejen kívüli táplálást. Először gyümölcsöleveket, majd összetört gyümölcsöt. Azt, hogy melyik szoptatást hagyd ki, azt Te döntsd el, neked mikor a legkényelmesebb. Én a delet részesítettem előnyben, de szerintem mindegy! Üdv: Timi
Haraszti Gáborné
 


Kedves Anyukák!

Most találtam rá erre az oldalra és nagyon megörültem, mert sokszor vannak szoptatással kapcsolatos kérdéseim. A védőnő, a gyerekorvos pedig nincs mindig kéznél, remélem ti okos tanácsokkal tudtok ellátni.
1 hét híján 4 hónapos a kisfiam, csak szopik, naponta 5-6-szor, de legalább 30 percig, este akár 1 órát is. Szerintetek meg kellene valahogy "nevelnem"? Ha igen, mit csináljak, hogy lerövidüljön egy-egy szoptatási idő? Eddig türelmesen vártam hogy majd leszokik róla, de semmi nem változott. Nektek van/volt hasonló tapasztalotok?
Bea
 


Kedves Anyukák!

Most találtam rá erre az oldalra és nagyon megörültem, mert sokszor vannak szoptatással kapcsolatos kérdéseim. A védőnő, a gyerekorvos pedig nincs mindig kéznél, remélem ti okos tanácsokkal tudtok ellátni.
1 hét híján 4 hónapos a kisfiam, csak szopik, naponta 5-6-szor, de legalább 30 percig, este akár 1 órát is. Szerintetek meg kellene valahogy "nevelnem"? Ha igen, mit csináljak, hogy lerövidüljön egy-egy szoptatási idő? Eddig türelmesen vártam hogy majd leszokik róla, de semmi nem változott. Nektek van/volt hasonló tapasztalatotok?
Bea
 


Bocs a dupla bénázásért, még kezdő vagyok.
Bea
 


Szia Bea!

Szerintem azt kellene megpróbálnod megfigyelni, és eldönteni, hogy a fél (ill. egy) órából mennyi az, amikor ténylegesen eszik a gyermek, és mikortól van az, hogy már csak az élményért (cicizésért) csinálja. Amennyiben van lényeges időkülönbség, akkor érdemes esetleg megpróbálni akkor elvenni tőle, amikor már nem nagyon nyel. Bár szerintem lassan bekerül abba a korba, amikor majd minden más is érdekli, egyre kevésbé köti le a szopás, és akkor magától lerövidül a dolog. Az esti dolog kicsit más, mert ha pl. utána elalszik, és az így nektek jó, akkor a lerövidítéssel esetleg a kényelmes elaltatás szűnik meg.
Vannak nagyon nagy szopásigényű babák, akik nem is csak az evésért, hanem magáért az élményért követelik sokszor. Ilyenkor szerintem a játszócumi (fogszabályzós) nem olyan nagy bűn, mert az ilyen babák attól még ugyanúgy fognak szopni is. (ilyen volt az első fiam, ha szoptattam amikor csak akart, akkor állandóan bukta már ki, mert a kaja igaziból már nem kellett neki).
Ha viszont a teljes időt evéssel tölti a kicsi, akkor szerintem nem nagyon tudsz mit tenni. Próbálj pozitívan állni a dologhoz, és tedd minél kellemesebbé ezt az időt magatoknak.
(én az ikrekkel hasonló idős korukban standard egy órát töltöttem a szoptatással, és két óra szünet után kezdődött a dolog előről. De megérte.)

Szia:

Ildi
Pethes Ildikó
 


Szia Bea,

Mintha az en babamrol irtal volna! Emese 4 honapos (volt tegnap!), felorat o is szivesen log a cicin, este akar egy orat is (foleg, ha kozben megy a meccs ;-))
Nekem ez igy nagyon megfelel, altalaban nem sietek sehova, szivesen toltom vele az idot. En ugy erzem, "nevelni" abszolut folosleges. Ha megis szorit az ido, megprobalom elobb elkezdeni, es akkor hagyom abba, ha mar csak cumizik.
Szerintem ha teged nem zavar a dolog, akkor orulj hogy egeszseges es nyugodt babad van, a szoptatas ugyis veget fog erni idovel.
Pocak
 


Nalam is ugyanez volt a helyzet(eljenek a negyhonapos babak!!!-Dorka lanyom holnap
lesz annyi!!), csak en rosszul jartam, mert a sok es sokaig tarto szoptatastol kisebesedett a mellbimbom. Minden etetesnel sirtam a fajdalomtol. szerencsere a lanyom mostanaban jobb "szorakozast" talalt a cicin logasnal: inkabb nezelodik, forgolodik. Csak az ejszakai szoptatasnal szokott cumizni, viszont akkor annyira, hogy hogy alig birom letenni az agyaba:ha kiveszem a szajabol a cicit, felebred!
Egyebkent nagyon jo ez a kozeli kapcsolat vele, nagyon elvezem( a fiamat nem tudtam szoptatni)
Eva
Eva
 


Sziasztok!
Köszönöm a bíztató szavakat, azt hiszem elhessegetem az olyan gondolatok, hogy a hosszú szopcsi nem normális dolog. A legtöbb ismerősöm babája kb. 10 perc alatt végez a hamival ezért gondoltam, hogy kellene tennem valamit. De megnyugtattatok.
Ildikó kérdésére annyit, hogy többször mértem már az evés közbeni súlyát pont ilyen célból és volt amikor igenis evett még egy keveset a végén is. Néha viszont semmit. Ezért nehéz eldönteni mikor vegyem el tőle, ugyanis a kisfiam soha nem tolta ki a cicimet a szájából, még ha dugig is volt. Szerintem ha rajta múlna egész nap cicizne. (Én is imádom szoptatni!)A cumit csak elalvásra használja, és nem kimondottan van odáig érte.
Egyébként kezdem már én is tapasztalni ezeket a ficánkolásokat, nézelődéseket, lehet hamarosan tényleg lerövidíti az evéseket.
Újabb kérdésem, ha már itt vannak a négyhónapos babák, ti milyen paraméterekkel rendelkeztek?
Az én kisfiam 3 kg volt, jövő kedden lesz négyhónapos és kb 5700g, de az utóbbi hónapban nagyon keveset hízott. Még pontosan nem tudom mennyit, de érdekelne, hogy esetleg a meleg miatt lehetett-e kisebb az étvágya.
Bea
 


Sziasztok!
A mi babánk már 7,5 hónapos és napjában legalább 3-szor szopik( ezek igazi evések),DE este elalvásra és napközben , ha nyügös és nem tud elaludni, akkor is engem használ."Szopizik" egy kicsit, de ez inkább cumizás, és így tud elaludni.Mivel szeretek szoptatni ezidáig ez engem nem is zavart, de ezzel együttjár az, hogy este nincs színház, mozi és egyéb ilyen kiváltságok, vagy ha igen, akkor addig sír míg haza nem érünk. Akkor odabújik hozzám és hamarosan elalszik.
Az első kérdésem az, hogyerről már le kellett volna szoknia, vagy nekem leszoktatni, amíg kissebb volt?
A nagyobb gondom az, hogy szep.-től Pécsre járnék egyetemre.Ez a levelezős képzés viszont havi3 napra elszólít itthonról.A kérdés felmerült bennünk, hogy akkor vajon hogyan fog napközben megnyugodni, este pedig elaludni?!Szóval egyszer-kétszer már megpróbáltam, hogymiután megette a vacsiját(tejberizspép)még kapott egy kis teát és betettük az ágyába.Hát 20 percig bírtam a különböző hangszínen kifejezett elégedetlenségét.Azután felvettem, kapott egy kis cicit és már aludt is.Még várnim kellett volna?
Hogyan szervezhetném meg az elválasztást, hogy ne érezzem ennyire kínzásnak?
Segítsetek!
Adrienn
Adrienn
 


Szia Adrienn!

Szerintem nem rontottál el semmit, mindkettőtöknek így jó és kényelmes, én is nagyon élveztem, amíg a mellemen aludtak el. Amikor már nem tudtak, mindjárt strapásabb lett a dolog.
Ami az őszt illeti. Szerintem nem kiságybarakással kéne próbálkozni, hanem úgy, hogy a papája, vagy más, aki majd ősszel ilyenkor vele lesz, altatgassa, esetleg kézben, dajkálva, esetleg az ágyba letéve, és úgy beszélve, énekelve hozzá.

Amennyiben majd el akarod választani, akkor is könnyebb, ha a szokott időben nem te jössz hozzá.
Bár a 3 napok miatt talán nem muszáj elválasztani, abban a 3 napban lefejed a tejet, és akkor még sokáig élvezhetitek a szoptatást.

Szia:

ILdi
Pethes Ildikó
 


Szia Ildi!
Köszi a tanácsod.igazából én is azon gondolkozom, hogy hogy lenne kivitelezhető, ha a szopizásról nem akarunk lemondani.
Szerinted újra kezdjek el lefejni és fagyasztani egy kis anyatejet az utazás előtti napokban, ott pedig én fejjek le minden nap annyit, mintha Ádám szopizna?
Én már arra is gondoltam, hogy amíg nem akarunk lemondani a szopiról, addig Ádi is eljönne velem, de egész nap idegen helyen várjon rám?Ráadásra akkor Ádi vigyázójának is velünk kellene jönnie? Ez így elég komplikáltnak tűnik.Másrészt olya nehéz elképzelni, hogy egyszer majd nem én táplálom.
Sokat segítene, ha tudnám,hogy az elválasztás mindig torturával jár?Minden babának van egy-két olyan estéje, amikor anya nem ad tejet, és előbb utóbb lemond róla?
Most hív a nagylegény, de várom hozzászólásotok.
Üdv: Adrienn
Adrienn
 


Szia Adrienn!

Ha otthon hagyod Ádit, akkor azokban a napokban fejned kéne, saját kényelmed miatt is. A fagyasztott tej kérdés zűrösebb, mert nem biztos hogy szeretni fogja. Nem ismerem a sulidat, de hallottam már olyan hallgatóról, aki úgy járt órára, hogy vitte magával a pici babát (persze az kisebb volt). Szintén az egyetemen találkoztam a szünetben a mosdóban fejő anyukával.
Én mindenképp elgondolkodnék, hogy hogyan oldjam meg, és nem választanám emiatt el.
Amúgy a csecsemők jórésze idővel saját magát választja el, egyszerűen nem kéri már. Persze ez nem minden babára igaz. De idővel mindnél csökken a fontossága, és nem lesz annyira tortúra.
Nálunk ez úgy ment, hogy szinte észre sem vették már, hogy aznap elmaradt az esti szopi. Igaz a nagy akkor már rég nem aludt tőle el, a kisebbeknél meg közel másfél évesen álltunk le az esti szopival. (a reggeli volt nekem mindig az utolsó, azt az első egyszerűen közölte : nem, ez 13 hónaposan volt, az ikrekkel meg 19 hónaposan fájó szívvel azt mondtam , ideje abbahagyni, és akkor reggel az apjuk ment be, öltöztek stb. el is felejtették a dolgot. Kicsit persze nekem is fájt, hogy lám már nem kellek nekik, de másképp kárpótoltuk a dolgot.)

Ha valahogy el tudnád őt magaddal vinni, akkor szerintem az idegen hely miatt nem kell aggódnod, feltéve hogy az mindig ugyanaz a hely lesz, hisz gondolom reggel-este akkor vele lennél, és ha a vigyázójával jól kijönnek, nem hiszem, hogy a hely komoly probléma lenne. Az már tényleg zűrösebb, hogy akkor többen kell hogy menjetek.

Ha végül mégis úgy döntesz, hogy elválasztod, akkor se aggaszd magad nagyon, mert ez így is szép idő volt, sajnos ma is vannak sokan, akik fele ennyi ideig (sem) szoptatnak. Ha elég jól elfogad más ételeket, akkor már nem hiszem , hogy ebből probléma támadna.

Szia:

Ildi
Pethes Ildikó
 


Szia Adrienn!
Én sem ismerem az iskoládat, de a saját tapasztalataimat le tudom írni, hátha az is segít valamit. Én az első gyermekemmel (kisfiam) voltam várandós, amikor elkezdtem egy mérlegképes tanfolyamot, és még vígan szoptattam, amikor befejeztem. Majd elkezdtem egy számviteli főiskolát is, és közben született meg a kislányunk. Nálunk az volt a bevált gyakorlat, hogy kiválasztottam azokat az órákat és napokat, ami inkább gyakorlati jellegű (pl. matek, pénzügy), és a többi órára nem mentem be. Egy osztálytársam kértem meg, hogy vegye fel diktafonnal az óra anyagát, és az ő jegyzetét lemásoltuk. Így tudtam otthon tanulni ugyanúgy, mintha az órán lettem volna.
A kieső napokra lefejtem a tejet, ill. olyankorra halasztottuk a gyümölcslevet.
Az elalvást is próbáltuk kicsit kellemesebbé tenni azzal, hogy előtte 1-2 hónappal megkértem anyósomat, hogy 1-2 esti elalvásnál jöjjön fel (alattunk lakik), és próbálja meg az ölében elringatni a picit. Persze eleinte sírdogált, ilyenkor mögéjük álltam, és simogattam, énekeltem nekik. Így előbb-utóbb már nem volt feltétlen szükséges, hogy ott legyek az elalvásnál, ami sírás nélkül megtörtént. A lényeg szerintem, hogy ahhoz az emberhez szoktasd, aki akkor is el fogja altatni (az én párom erre nem igazán ér rá).
Remélem sikerült valamit segítenem, és nektek is aránylag könnyebben elviselni a tanulmányi időszakot. JA és még valami: nálunk a többi napon amikor csak lehetett szoptattam és velem volt (esti elalvásnál is).
Sok sikert és jó egészséget!
Tímea
Tímea
 


<!-NOTE: Message edited by 'admin'-!>Az én 2. gyermekem 4 hónapig még csak be sem tudta venni a mellbimbómat, annnyira gyatrán szopott. 1 hónapig semmit sem fejlődött. Kénytelen voltam szoptatás közben a szabad mellemből kifejni a tejet, s amikor abbahagyta a másikon, akkor a lefejtet odaadni neki, hogy gyarapodjon. De 4 hónapnyi kínlódás után megtanult bimbóvédő nélkül enni, 5 perc alatt kiszopizott 2 dl-t. 14 hónapos koráig szoptattam, akkor is csak a következő terhesség reményében hagytam abba az ilyen táplálást. Tehát az anyukán múlik az, hogy szoptatja-e a gyereket vagy a tápszert választja. Ha nem lennének tápszerek, mindjárt jobban megdolgoznánk a természetes etetésért, ami ugyebár az eleve elrendelt kötelességünk. Mert mi lett volna az ősemberekkel, ha... (Magyar Katalin )

(Tisztelem a heroikus anyákat, akik hónapokig küzdenek a szoptatásért, de fölösleges emiatt felkapaszkodni valami hősi emlékműre, és onnan igét hirdetni, hiszen "a természetes etetés eleve elrendelt kötelességünk"

A lányom két hónapos múlt, és ezt a két hónapot az evés szempontjából végigkínlódtuk. Volt olyan, hogy két és fél órán keresztül szoptattam. Tény, hogy nem sok tejem van, és ez a hosszas szoptatás teljesen tönkretette a mellemet. Rengeteget idegeskedtem, hogy kevés a tejem, de a kicsi gyönyörűen fejlődik. Mára már elértük azt, hogy 20 perc alatt befejezi az evést, és éjszaka sem nagyon ébred fel.
A fiammal két és fél évvel ezelőtt feladtam, és tápon nőtt fel. Ma már nagyon sajnálom. (Rózsa Éva Eszter)

Én nem voltam olyan szerencsés, hogy szoptassak, de nem azért mert nem akartam hanem mert a 6.hét táján az amúgy is kevés tejemnek kevés volt a tápanyagértéke valamint vizes volt. A második babám most 2 hónapos és szintén ugyanaz a helyzet. A doktornő szerint ez lehet genetikus, mivel édesanyám mind a három gyermekével végig járta ezt. (Bella)

A szoptatás szerintem is csodás dolog, persze akkor a legjobb, ha zökkenőmentesen zajlik. Én a harmadik gyermekemmel szenvedtem a legtöbbet, mert a pici nem szopott, hanem rágta a cicit. A dolog már odáig fajult, hogy sírva tettem mellre, és csak kínlódtunk. Teljesen kisebesedett a mellbimbóm, és a bimbóvédővel pedig nem evett. Aztán beletörődtem a dologba, és a lefejt anyatejet adtam a babámnak. Hathetes korától csak a lefejt tejet kapta, de így is sikerült féléves koráig anyatejjel táplálnom. Csak kitartást kívánok mindenkinek, de az se keseredjen el, aki a sok próbálkozás ellenére mégsem tud szoptatni. Hiszen a szeretet éppen olyan fontos! (Regőczi G. Krisztina)

Azt feltételeztem, mint kiderült, rosszul, hogy várandós vagyok. Ez olyan erős lelki folyamatot indított el nálam, hogy, habár majdnem 6 hónapja befejeztem a szoptatást, a tejem újból megindult. Amikor kiderült, hogy mégsem várok babát, az egész egy csapásra megszűnt. Elég volt hozzá annyi, hogy magamhoz öleltem a fiaimat, vagy egy kisbabára gondoltam és ömlött belőlem a tej. Ennek a folyamatnak nagyon erős az agyi szabályozása! (Haraszti Gáborné, Timi)

Nekem rengeteg tejem volt. Ennek örültem de azért voltak hátrányai is. Apor ugyanis nagyon jó étvágyú baba lévén, "zabált". Nem tudta, hol a határ. A védőnőktől és a doktornőnktől csak azt hallottam, igény szerinti szoptatás. Mivel a gyermekünk egyfolytában sírt és kizárólag a cicim nyugtatta meg, én oda is adtam neki. Mondanom sem kell 1.5 hét alatt úgy kisebesedett, berepedezett a mellem, hogy üvölteni tudtam volna. Az volt a szerencse, hogy Apor bimbóvédővel is szopizott. A lényeg, a sok evés miatt, nagyon hasfájós lett. Három hónapig nem aludtunk csak kb. két órát, azt is éberen. Annyi tejem volt, hogy minden szoptatás után le kellett fejnem, még éjszaka is, mert annyira bekeményedett, hogy aludni sem tudtam. Az a legjobb, ha pont annyi van, amennyit igényel a baba. (Odri)

Eleinte nálunk is voltak problémák, "segitőkész hozzáértők" rá is beszéltek úgy a 4. hét táján, hogy irassak fel tápszert, mert nincs elég tejem. Hála a mi csodálatos doktornéninknek - aki azt mondta, hogy szó sem lehet tápszerről, és inkább valóban hasznos tanácsokkal látott el - pár napon belül visszaállt a béke és Virág baba is anyatejen nőhetett fel. (Jutka)

Johannám 8 hetes és már majdnem megduplázta születési 3 kg-ját. Jelenleg 5.5 kg. Én ezt az igény szerinti szoptatásnak tulajdonítom. Szerintem teljesen mindegy, hogy mit eszik az ember - én vegetáriánus és folyamatosan fogyókúrázó vagyok-, fontos, hogy sokat igyon. A rengeteg folyadékfogyasztást - napi 5-6 litert- nekem megkívánja a szervezetem ennyi szoptatás mellett. Mivel szénsavas nem ajánlott, az ásványvízre ráuntam a terhesség alatt, a gyümölcslevek pedig agyoncukrozottak, így kitaláltam, hogy olyan gyümölcsteát iszok, ami nem tartalmaz koffeint. Úgy tűnik ez bevált, mert Johanna nem hasfájós és eddig nyugodt babának is tűnik. (Anikó)

Első leányomat védőnőm mindenféle negatív hozzáállása ellenére majdnem 3 évig szoptattam. Jó végen már csak reggeli hajnal 6 órai ébredését és esti tej adagját szolgáltattam én. Az idő tájt esküdni mertem volna rá hogy sok madártejtől és Fitolac teától sikerült olyan sokáig etetnem őt. Voltak időszakok mikor hetekig 2 óránként etettem mert az volt az igénye. Aztán valahogy több lett a tejem és visszaálltunk 4-5 óránkénti evésre. Második lányommal nem volt ilyen szerencsém. Ő 1 hónapos volt, mikor nagyon szomorú esemény történt családunkban. Ott voltam az 1 hónapos picurral és egy csepp tejem se lett egyik pillanatról másikra. Kellett egy teljes nap míg rájöttem hogy miért sír a pici, mi a baj, még azt se vettem észre hogy elfogyott a tejem. Aztán rájöttem, hogy olyan nem lehet, hogy valaki egyik gyerekét majd 3 évig szoptatja, következő gyereket meg röpke 1 hónap után tápszerre kényszeríti. Szerencsére volt egy nagyon kedves ismerősöm, aki járatos volt kicsit füvek terén és mivel régen szülésznő volt sok praktikát tudott. Így az Ő tanácsára gyógyszertárban vettünk édeskömény cseppet, amiből napi 3x 3 cseppet kellet egy kis kanál tejjel bevenni. Iszonyú rossz íze volt. Ezenkívül lebeszélt a napi 2 liter tejből készült madártejes hitemről, mert szerinte e miatt lett nagyobbik lányom valószínű kicsinek ekcémás. Helyette malátakávét ajánlott: 2 rész kávé egy rész tej. Termeszétesen ezen kívül ittam a Fitolac szoptatós teát. Aztán hogy melyiktől, vagy melyiktől nem, de 2 nap múlva érezhetően kevesebbet sírt a picike. Éjszakára kis cukros teát kapott, hogy a család többi tagja pihenhessen. Szerencsém volt, ezek után Őt is majd 3 éves koráig tudtam szoptatni. Azóta büszke vagyok magamra, és ha csak van rá lehetőségem, elmesélem mindenkinek a történteket, hogy első kudarc és nehézség esetén ne adják fel, küzdjenek, mert van remény még teljesen elment tej esetén is ha kitartás van visszahozni. (Napocska, Hajnalka)

Az én kislányom 11 hónapos és nagyon szeret szopizni. Én úgy veszem észre, hogy most már főleg a dolog érzelmi oldalát kedveli és követeli ki magának. Elaludni is így tud a leggyorsabban. Igazából nem teher számomra a szoptatás, csak a kis fogai időnként "vágnak", bár szándékosan nem harap. Amíg kicsi volt, én függetlenül az előítéletektől, megszoptattam buszon, parkban, stb. Meg is szóltak érte, s ilyenkor fájt, hogy nem "vagyunk" olyan felvilágosultak, mint más (pl. skandináv) országok. (Ancsa)

Én anno (amíg a fiam egész pici volt) nem voltam olyan merész, hogy buszon stb. merjek szoptatni. De ha parkban sétáltunk, leültem egy padra, és megszoptattam. Tavaly novemberben három és fél hónapra az USA-ba mentünk. Kint néha nem volt sok dolgom, interneteztem, chateltem, és néha megdöbbentem, hogy odakint is egyre többen szoptatnak (én azt hittem, hogy sokkal kevesebben). (Zsóka)

Én 25 éves vagyok és Amerikában élek férjemmel és a hat hetes kislányommal, Mary Kate-tel. Sokszor nagyon kellemetlenül érzem magam, mikor a vásárlás kellős közepette sír fel Mary, de én mindig magammal viszek egy üveg tápszert vagy hidegen tartott anyatejet és így elkerülöm a kellemetlen szituációkat (Ditta Huser)

Én Svájcban élek, és kislányom Jasmine most volt 3 hónapos. A tanácsadóban megtudtam, hogy ideális lenne, hogy 2 szoptatás között min. 2 óra elteljen, mert akkor igazan éhes a baba, és ha sűrűbben adok neki, akkor csak az un. előtejet szívja, ami a szomjúságát oltja, nagy cukortartalmú, és az un. hátsó tejhez, aminek nagy zsírtartalma van (ettől hízik) nem mindig jut, mert jól lakik az előtejjel.
Persze nagy hőségben vagy sok sírás után megszomjazhatnak a picik soron kívül is, és ilyenkor tea helyett jól esik a tejcsi, ha csak 2-3 percig szívja is.
Még egy. A menstruáció újra megjelenésével kicsit visszaeshet a tejtermelés, és az íze is kicsit megváltozhat. De nem kell megijedni, ez csak átmeneti állapot, sokat kell inni és pihenni. (Judit)}


Számomra a legszebb, legharmonikusabb pillanatokat a szoptatás ideje okozta. Annyira bensőséges kapcsolat az Anya és a baba között, amihez fogható nincs. Ettől megfosztani a babát (ha valami miatt nem muszáj) no meg a mamát nem szabad.
Az utcán, buszon való szoptatással nem értek egyet. Azt a harmóniát, nyugalmat nem lehet egy buszon biztosítani. Nem biztos, hogy a baba azért sír, mert éhes. Mindig kiszámoltam, mikor kell etetnem és ehhez igazodtam. Sosem kerültem kritikus helyzetbe. (Ann)


Én MINDENHOL szoptattam, repülőn, vonaton, parkban, uszodában, állatkertben. Ez nem hobbi volt, de ha lehet utcán hamburgert enni akkor egy kisbaba miért ne csillapíthatná az éhét-szomját. Nem kell azt hinni, hogy ez feltétlen magamutogatással jár. Elég egy nagy kendő, amivel betakarod magatokat, és már mehet is. Ismertem anyukát aki a babahordozóval járkált és szoptatott egyszerre. Ezt én nem tudtam, de nem lehetetlen. Mivel a gyereket igény szerint szoptattam, semmi órarend nem volt. Azt meg, hogy 6,5 hónapig nem megyek utcára vagy rohanok haza az ordító gyerekkel még elképzelni sem tudtam. (Zsuzsanna)

Az utcán való szoptatásról: szerintem akit nem zavar, az nyugodtan szoptassa meg a babáját az utcán, a parkban...stb helyen! És ezt most olyan mondja, aki sose szoptatta meg utcán a babáját! Én egy kicsit, mondjuk úgy, prűd voltam hozzá, de mindenkit irigyeltem, aki igenis vette a bátorságot, és megszoptatta a babáját nyilvános helyen. Ha ezt nem tennék sokan, akkor tényleg csak otthon lehetne ülni egész nap, vagy állandóan a szopási időhoz kéne igazodni. És úgy nem lehet egy nagybevásárlást, vagy egyéb más dolgot elintézni! Szóval szoptassatok mindenhol, hátha egy kicsit az emberek nézete is megváltozik! Igen, kell az intim hangulat a szopásoknál, de szerintem semmi baja nem lesz a babának, ha egyszer-egyszer nyilvános helyen eszik. (Alma)

Nekem annakidején csak azt mondták, attól kaphatok mellgyulladást, ha nem fejek rendesen. Én becsülettel fejtem a tejet, igaz mindig csak pár csepp jött. Aztán lányom kb. 3 hónapos volt, mikor felsikáltam egész lakást. Másnapra 39 fokos lázam és olyan tökéletes mellgyulladást kaptam, hogy alig győztem kigyógyulni belőle.
Nekem az a véleményem hogy heves karmozdulatokat nem szabad tenni. Lehet, hogy sok mindentől lehet mellgyulladást kapni nem csak ettől, de tapasztalatom szerint ettől is. Igaz, erről a nagy könyvek nem szólnak, ez az a része a dolgoknak, amit általában saját maga tapasztal meg az ember. (Napocska, Hajnalka)


Nekem múltkor még a nokedliszaggatástól is csomó lett a mellembe és vörös volt és fájt egy hétig mint a fene.
Gyógyítására meleg vizes borogatást kell a szoptatás elején a mellre tenni, majd úgy kell a babát a mellre helyezni, hogy a kis álla a vörös, fájó területet érje, mert iíy tudja jól kiüríteni.
Az én kislányom sajnos sokszor feladta a harcot, mert nem úgy folyt a tej, ahogyan ő szerette volna, így nekem kellett kimasszírozni vagy kipumpálni. Mind a kettö borzasztó fájdalmakkal tud járni, de megéri, mert akkor hamarabb kiürül a csomó. A szoptatás (kimasszírozás, pumpálás) után pedig tegyetek hideg túró- vagy tejföl pakolást a mellre 10 percig. És sokat kell szoptatni a babát az érintett mellen. (Judit)


A kórházban, itthon, mindenki állandóan azt mondogatta, hogy: szoptatás után mindig fejjem ki a tejet. Igen ám, de nekem soha nem volt mit kifejnem. A mellgyulladástól is tartok, azt például nem is tudtam, hogy a megerőltetéstől is lehet. Most már 4 hónapja jól megy a dolog, de ha már most sincs feleslegem, akkor hogy lesz elég a tej 2 hónap múlva? (Sylvi)

Anno csak a kórházban fejtem ki, amikor beindult a tejtermelés, akkor is géppel, ami a kórházban volt. Az elején mindenkinek több teje van. És mégis, SOHA nem sikerült 30 gr-nál több tejet kifejnem, (kézzel) még az első hetekben sem. Úgymond "nem volt feleslegem." De ahogy olvastam valahol (talán igaz) a tej 60 százaléka szopás közben termelődik. Ebben is lehet valami. Azért nem kell fejni (bár biztos itt is vannak kivételek), hogy elegendő tejed legyen. Csak annyit próbálj meg: miután a gyerkőc befejezte a szopást, próbálj meg egy pár cseppet (de csak egy pár cseppet!) kispricceltetni a melledből. Ha jön, az azt jelenti, hogy van még tejed, "nem fogyott el". Ez egem mindig megnyugtatott, főleg, amikor a gyerek már másfél éves volt, kétségeim voltak, nem csak cicizik-e, lehet, hogy nincs is már tejem. De mindig volt. (Zsóka)

Én egy-két csepp tejnél többet soha nem tudtam lefejni. Védőnőnk ijesztgetett is hogy, maga kismama nem fog tudni szoptatni. Ehhez hozzá tartozik, hogy alkatilag se úgy nézek ki, mint akinek egyáltalán lehet teje. Voltak időszakok, mikor átmenetileg kevesebb volt a tej, akkor gyakrabban szoptatattam, de egy-két hét után megint visszaállt a régi rend. Igaz abban az egy-két hétben sokkal többet pihentem és sokkal jobban figyeltem arra, hogy ne idegeskedjek semmi miatt. Végül majd 3 évesen szoktattam le lányom a tejről, mert kistestvért szerettünk volna. (Napocska, Hajnalka)

Nekem 15 hónapos a fiam, és imádom, de már 8 foga van, és azzal igen fájdalmasan tud szopizni. Persze nekem is "finom" érzés, amikor este lefekvés előtt összebújunk, és ő ott szuszog a cicimen, de már szeretném, ha ezen a korszakon túl lennénk.
A gyerek elválasztásának 1000 módja van, jó tippeket lehet gyereknevelési könyvekben is találni. Egy 15 hónapos babának az anyatej, a szopás nem annyira fontos már, hogy az anyjának fel kellene magát áldoznia. Ebben a korban a szoptatás közös öröm kell legyen, ha nem az, az mindenképpen káros a gyereknek is, közös kapcsolatuk ezt megszenvedheti. Tőlem konkrét tippet nem várhat sajnos senki, mert Dani 11 hónaposan egyszerűen abbahagyta. Most 14 hónapos és a rengeteg hosszú szoptatásos hozzászólást olvasva kedvem támadt kipróbálni, mit szólna... Amíg csak vetkőztem érdeklődve nézett (szokott minket pucéron is látni), de amikor a mellemre vettem volna, ordítva könnyezve elrohant. (Zsuzsanna)

4-6 hónapos korában a baba egyre jobban odafigyel az őt körülvevő világra, és akkor aztán a szoptatás felerészben a gyerkőc nyaktekergetéséből áll, mert mindig talál valami érdekeset, ami pillanatnyilag fontosabb, mint a tej. Valahol azt olvastam, hogy ilyenkor egy elsötétített szoba csodát tehet. (Zsóka)

A kislánynál is teljes csend és nyugalomra van szükség, a sötét szoba egyébként tényleg jó. A kisfiú nagyon ügyesen szopik, vele tényleg élvezet leülni a fotelbe, éjszaka pedig el is tudok aludni mellette, miközben ő jól megtömi a bendőjét. Egyszer csak arra ébredek, hogy már keresztben fekszik a nagyágyban, és édesdeden horkol. (Panni)

Emese 4 hónapos (volt tegnap!), félórát ő is szívesen lóg a cicin, este akár egy órát is. Nekem ez így nagyon megfelel, általában nem sietek sehova, szívesen töltöm vele az időt. Én úgy érzem, "nevelni" abszolút fölösleges. Ha mégis szorít az idő, megpróbálom előbb elkezdeni, és akkor hagyom abba, ha már csak cumizik. (Pocak)

A sok és sokáig tartó szoptatástól kisebesedett a mellbimbóm. Minden etetésnél sírtam a fájdalomtól. Szerencsére a lányom mostanában jobb "szórakozást" talált a cicin lógásnál: inkább nézelődik, forgolódik. Csak az éjszakai szoptatásnál szokott cumizni, viszont akkor annyira, hogy alig bírom letenni az ágyba: ha kiveszem a szájából a cicit, felébred! (Éva)

A mi babánk már 7,5 hónapos és napjában legalább 3-szor szopik (ezek igazi evések), DE este elalvásra és napközben, ha nyűgös és nem tud elaludni, akkor is engem használ. "Szopizik" egy kicsit, de ez inkább cumizás, és így tud elaludni. Mivel szeretek szoptatni, ez idáig ez engem nem is zavart, de ezzel együtt jár az, hogy este nincs színház, mozi és egyéb ilyen kiváltságok, vagy ha igen, akkor addig sír míg haza nem érünk. Akkor odabújik hozzám és hamarosan elalszik. (Adrienn)

Én az első gyermekemmel (kisfiam) voltam várandós, amikor elkezdtem egy mérlegképes tanfolyamot, és még vígan szoptattam, amikor befejeztem. Majd elkezdtem egy számviteli főiskolát is, és közben született meg a kislányunk. Nálunk az volt a bevált gyakorlat, hogy kiválasztottam azokat az órákat és napokat, ami inkább gyakorlati jellegű (pl. matek, pénzügy), és a többi órára nem mentem be. Egy osztálytársam kértem meg, hogy vegye fel diktafonnal az óra anyagát, és az ő jegyzetét lemásoltuk. Így tudtam otthon tanulni ugyanúgy, mintha az órán lettem volna.
A kieső napokra lefejtem a tejet, ill. olyankorra halasztottuk a gyümölcslevet.
Az elalvást is próbáltuk kicsit kellemesebbé tenni azzal, hogy előtte 1-2 hónappal megkértem anyósomat, hogy 1-2 esti elalvásnál jöjjön fel (alattunk lakik), és próbálja meg az ölében elringatni a picit. Persze eleinte sírdogált, ilyenkor mögéjük álltam, és simogattam, énekeltem nekik. Így előbb-utóbb már nem volt feltétlen szükséges, hogy ott legyek az elalvásnál, ami sírás nélkül megtörtént. (Haraszti Gáborné, Timi)

Egyébként a fiamat 21,5 hónapos koráig szoptattam (azt hiszem szerencsés alkat vagyok, semmit nem kellett azért tennem, hogy legyen tejem), csak a végén már belefáradtam, azért választottam el teljesen. Most meg nosztalgiám és lelkiismeretfurdalásom van...(Zsóka)
Admin (Admin)
 



Kérdésem lenne mindenkihez: mi a véleményetek vannak a "közterületen" való szoptatásról.El tudjátok-e képzelni, hogy házon kívül szoptattok? Ha ez már előfordult, mik a tapasztalataitok?

Sziasztok: Judit
Sződy Judit
 


Sziasztok!

Tanácstalan vagyok, mert 2 és fél hónapos kislányom hála istennek most már szinte hozzátáplálás nélkül anyatejen él, de az utóbbi pár napban az idáig 40 perces szoptatási időből már csak a felét tölti evéssel, és elkapkodja a fejét a mellemtől, ha tovább kínálom. Látszik, hogy még éhes, mert az öklét a szájába tömi, és folyik a nyála mindenfelé. Az is biztos, hogy tejem is van még, ezt ugye érzi az ember (feszül a mellem és ráadásul szinte fuldoklik Tamara amikor nyel), de azért érzitek ugye hogy a két dolog nem passzol egymáshoz!? Szóval nem hiszem, hogy helyes 1,5-2 óránkét kis ideig etetni! Most már szinte egész nap csak szoptatok, vagy legalább is próbálok szoptatni. Ha valaki érti, hogy hol rontom el, akkor segítsen! Előre is köszönöm!

Sziasztok: Ági
Csíkosné Ági
 


Szia Judit!
Hát, én vegyes vagyok. MÍert szoptattam aztán mindenfelé, mindenhol, de mindig vmi jótékony dolog (kendő, takarüó stb) takarásában. Viszont van olyanismerősöm, aki étteremben abszolút nyilvánosan, félig kilógó cicivel szoptatta meg kisbabáját, és sem ő nem "szégyellte" (mit kell ezen szégyellni?), sem semmilyen gúnyos megjegyzést nem kapott. Én az ilyesmihez túl - hogy is mondjam, szégyenlős? - vagyok. Szoptattam már parkban, repülőgépen, játszótéren, itt-ott, de mindig megpróbáltam magam vhogy álcázni. Bár így is sejthető volt, hogy mit is csinálunk mi ketten a babával, de soha nem kaptunk semmilyen megjegyzést sem.
Részben azt hiszem, azért sem mertem "nyilvánosan" szoptatni, mert mi még ugye nem állunk a "kultúra" oly magas fokán, mint (ha jól emlékszem) Görögország v. Norvégia, ahol a nők mernek és akarnak, tusdnak nyilvánosan szoptatni. Talán, ha ez nálunk is bekövetkezik (és nem hallunk olyasmit egy szopó kisbabát ábrázoló plakátról, hogy közszeméremsértő /!/), akkor minden rendben lesz, és menetelhetünk Európa felé... :)
üdv
Zsóka
Zsóka
 


Szia Ági!

Lehet, hogy kevesebbszer kell etetned a picit, mint gondoltad, de előfordulhat, hogy a szoptatási pózzal van probléma. Próbálj meg változtatni, hátha bejön. Nálunk is ez volt a gond. A nagy melegben könnyen beizzadtok, és hát a baba is nehezen viseli a meleget.

Üdv:
Betti
Betti
 


Szia, Judit!

Én is szoptattam étteremben, parkban, egyéb nyilvános helyeken, de szintén próbáltam kerülni a "közszemlére tevést". Szerintem ha nem lóg ki a cici, akkor semmi gond a nyilvános szoptatással. Engem se szólt meg senki. Egyébként a "Bemutatkozik a Nandu" rovatban (babanet főoldal) vannak direkt "nyilvános" szoptatásra tervezett ruhák, amikben úgy szoptathat az ember kényelmesen, hogy semmi nem látszik.

Üdv: Krisztina
Krisztina
 


Sziasztok!

Olvastam Valakinél a Fitolak teáról. Kérlek, írd meg,hogy hol lehet kapni!

Köszönettel: Klobu
Kálmánchelyi Éva
 


Szia Kálmánchelyi Éva!

En is irtam a fitolac tearol, en annak idejen gyogyszertarban vettem 1992 akkor nagyon konnyu volt beszerezni. 1995-ben mar sok helyen erdeklodtunk mire kaptam. Sajnos most hol lehet kapni nem tudom, de talan gyogynoveny boltokban vagy gyogyszertarakba. Magan gyogyszertarak esetleg hajlandok volnanak utana kerdezni nagykereskedesekben hogy letezik e meg. Nekem 95 ben gyogyszertar ajanlott sajat keszitesut az nekem nem valt be , utana szereztek nekem fitolacot. Ez a gyogyszertar kaposztasmegyer ketton volt annak idejen.
En most kulfoldon lakok, de csaladomat most piszkalom hogy keressenek nekem, hisz lassan megint szuksegem lehet ra. Ha sikerul nekik talalni megirom hol kaphato most. Ha esetleg neked sikerul talalnod akkor orulnek ha megirnad hol kaphato mert azert nem konnyu csaladot taviranyitani.
De e tea mellet nagyon jo a malata kavebol keszult kave tejjel. Az is nagyon jo tejszaporito. En 1-resz tej 2-resz malata kavet higitottam es ittam.

Hajnalka
Napocska
 


Sziasztok!
Én kislányom születése óta A Milupa cég által gyártott Milusan nevezetű teát iszom, amit szoptató anyák számára készítenek. Ez egy granulátum, amit lehet forrón és hidegen is inni. Nagyon gyorsan elkészíthető. Mindenféle ásványi anyag és nyomelem megtalálható benne és ezenkívül az íze is kellemes. Kapni lehet általában nagyobb élelmiszerüzletekben,gyógyszertárakban,gyógynövényüzletekben.Én napi két pohárral szoktam inni. Bogi baba 4 hónapos és első naptól mostanáig bőven akad neki mit szopizni.
Üdv.:Sissy
Sissy
 


Szia Klobu !

Én nemrég elég sok Fitolac teát ittam, gyógyszertárba, drogériába vettem. Mostanában filteresbe lehet kapni. Érden lehet kapni. Legalábbis pár hónappal ezelőtt még vettem.
Lehet, hogy még veszek, kislányom 8 hónapos elmúlt, még szoptatom, de egy kicsit csökkent a tejci, amióta már mást is eszik. Szeretném egy kicsit fokozni a tejtermelést. Különben nekem a sörtől is több tejem lett. Pár korty is hatásos. Nem tudok sok sört meginni, egy két kortynál több nem esik jól, de azután is észrevettem, hogy több lett a tejci.

Szia Szilvy
Szilvy
 


Sziasztok!

Egy barátnőm nevében szeretnék Tőletek kérdezni vmit. Október végén lesz kisbabája. Az aktuális probléma, mert természetesen mindig van vmi, hogy a gépi vagy a kézi mellszivó a jobb? Nekem sajnos még nem aktuális a kérdés,igy lehet, hogy nem pontosan irtam le. Ha van vmi poyitiv vagy negativ tapasztalatotok, kérlek irjátok meg!
fpk
 


Szia fpk!
Én úgy tapasztaltam, hogy mindenkinél más vált be. Nekem elektromos Medelám van, de nem igen használtam. Nagyon ritkán fejtem inkább többször tettem a babát cicire, így más folyadékot sem igényelt a kicsi. Még mindíg elég sokat szopik bár már 16 hónapos lesz. Van aki esküszik a fejésre, nekem azt mondták nincs rá szükség.
Ha a barátnődnek kérdései lennének vagy tanácsra lenne szüksége nyugodtan forduljon a L.L.Ligához. Ha igényled elküldöm a telefonszámot csak meg kell keresni. Havonta van klub-nap, ahova pocakosok is jöhetnek. Az I.kerület, Piroska utcában minden hónap első csütörtökjén, a XIII.kerület Gyermek téren minden hónap második péntekén van. Itt mindenkit szeretettel várnak.
Remélem tudtam segíteni.
Szia
Kanga
Kanga-Zsebibaba
 


Szia Fpk!

Nekem anno az elektromos Medela vált be, nagyon. Bár én is úgy kezdtem, hogy nem fogom használni, de mivel a 4. napon a lurkó besárgult, és akkor még nem volt túl bababarát a kórház 24 óráig nem adták oda szoptatni. Viszont a tej éppen akkoriban indult igazán be. Akkor kaptam egyet kölcsön és tökéletesen kisegített. Később is, amikor délelőtt másra hagytam a legényt, akkor reggelente azzal fejtem le a tejet, szépen üresre le lehetett fejni vele. Később pedig az ikreknél fél évig használtam, mert megnyugtatott, hogy nem vagyok kiszolgáltatva annak, hogy picik nagyon az elején, és esetleg nem képesek jól elindítani a folyamatot. (1.5 évig szoptak, napi 2l tej volt a csúcsidőszakban) Szóval nekem bevált, annyiból meg jó szerintem, ha van otthon, hogy van egy vésztartalák segédeszköze az embernek, ha érzi, hogy nem ürült ki rendesen, vagy valamiért nem tudja megszoptatni a babát.
Ildi
Pethes Ildikó
 


Szia Ildi, szia Kanga!

Köszönöm a gyors válaszotokat, hamarosan átadom a barátnőmnek, remélem segit a döntésben.
Fpk
fpk
 


Sziasztok!
Babam nemreg toltotte be a hat honapot, akkor el is kezdtem neki adni gyumit, ahogy azt ma tartjak.
Marci azota is " szopas parti", az evesek jo hangulatuak, de le csak nehany falatot van kedve lenyelni, engem es nem zavar. Meg senki sem ment ugy iskolaba, hogy nem evett... ezt szoktam MAGAMBAN mosndani.
Engem RETTENETESEN bantott:mielott elkezdtunk hozzataplalni, sokan ALLANDOAN azzal " zaklattak", hogy " Mikor adsz mar neki RENDES etelt?" Csupa joindultabol persze, de egy ido utan mar nem is magyaraztam, hogy majd ha fel eves lesz, elobb nem, mert iyg meg ugy. Szoval elnem sertett ez a " beavatkozas". Ti hogyan eltetek meg ezt, ha volt ilyen?
zsike
tanczos erzsi
 


Volt Zsike!
Vannak akik mindig jobban tudják, hogy mi kell a TE babádnak. Sajnos engem az anyósom nyomott folyton. És még egyszer sajnos, mert vele lakunk. De én inkább összevesztem vele, hogy Bence az én fiam és én majd tudni fogom, hogy mikor kell más ételre rászoktatni.
Próbálj te is a sarkadra állni, mert ha kényszeríted a gyereket olyanra amit nem akar megenni, akkor nagyobb baj is lehet mint az hogy kiköpi. Ne más mondja meg nektek, hogy mikor kell mást is ennetek, majd rá fogsz érezni.
Hajni
 


Nekem egy ismerosom meg egy fenykepet is mutatott, amin a lanya felevesen egy csirkecombot tart a kezeben...Vannak egyesek, akik ugy gondoljak, hogy annal fejlettebb a babajuk, minel hamarabb kezd belszinrolot, marhaszeletet vagy vadast zsemlegomboccal enni!:0))
En ugyan negy honaposan mar adtam a lanyomnak gyumit( nem volt eleg tejem, es nem hizott egy csomo ideig) De azota is tobbszor szoptatok naponta, es nagyon klassz. Ugyhogy orulok neki, hogy nem alltam ra arra, hoy cumisuvegbol egyen, meg ilyesmik. Minel tovabb szeretnem szoptatni, es nem zavar, barki barmit mond!!!
Udv Eva
Eva
 


Sziasztok,
két gondolat:
anno a fiam gyerekorvosnője (akit azóta ott is hagytunk) a gyerek három hónapos kora tájt azt mondta, adfjak neki gyümölcslevet, almapépet, HADD SZOKJA A KANALAT. Édes, nem? Utána mindig kérdezte, adok-e már neki, mire én aztr hazuidtam, igen. (Hét hónapos koráig csak szopott, aztán még volt szopi 22 hónapos koráig).
Máasik nagy szívfájdalmabm: szoptatási kampány ide vagy oda, a SOTE I-en a babákat még mindig cukros vízzel itatják. (Mert egyébként kiszáérad).
Mit szóltok?
üdv
Zsóka

Amíg az orvosok ilyenek, mit várjon az ember az anyóstól, ismerőstől, satb.
Zsóka
 


Koszi Eva, koszi Hajni!
Bizony, a sarkamra alltam es allok, meg nem mindent kotok az erdeklodok orrara(pl.: az ebedre valo gyumit szopizas UTAN kapja stb,)Szoval yeen reszleteket nem kotok azoknak az orrara akik mindent jobban tudnak.
Egyebkent sem tudom, hogy mi jobb taplalekot adhatnek (most mas a hozzataplalas mellett) a babamnak, mint anyatejet.
Koszi:
Zsike
zsike
 


Sziasztok!

Ebben a dologban a legrémesebb a RENDES -nek titulálás. Mennyivel rendesebb egy rakás színezékkel, tartósítószerrel és egyéb mű dolgokkal készült felnőttes étel, mintsem az evolúció által kitalált, és bevált tej?
(Egyébként ezt nem értem a saját nővéremben sem, most megvesz a gyerekeinek minden müzlit, 100%-os gyümölcslét stb., de a szoptatás fontosságát nem fogja fel (tápszeres volt hamar az első kettő neki, most győzködöm, mert a harmadikat várja, de elintézi azzal, hogy "nem fog ezen idegeskedni, ha az első kettővel nem volt elég teje, akkor most pláne nem lesz", meg hogy mi is felnőttünk tehéntejen meg tápszeren...))
Azért a SOTE védelmében: nekem anno a saját tejemmel tömték cumisüvegből az ikreket.
Ildi
Pethes ILdikó
 


Sziasztok!

Az én kisfiam három hónapos és védőnéni szerint, ha lesz elég tejem akkor 5 és fél hónapos koráig csak szopizzon, majd azt követően adjak neki majd gyümölcsöt, mert 6 hónapos koráig ha nem kap kanálból valami kaját nem fogja csak nagyon nehezen később elfogadni.
Az én anyukám is állandóan azzal nyaggat, hogy adjak neki valami kaját, mert mi lesz ha nem lesz elég tejem.
Véleményem szerint ezzel a problémával ráérek akkor foglalkozni ha bekövetkezik.
A védőnénim még azt mondja, hogy minél később adunk a babának gyümölcsöt,illetve bármilyen bébiételes készítményt annál nagyobb a valószinűsége, hogy nem lesz alergiás.
Szerint nagyon jól áll a dolgokhoz.
Üdv.:

Erzsi
Erzsi
 


Erzsi, klassz a vedonenid. Az enyem is aranyos, csakhogy... az elejen gond volt e tejjel, es o utanajart, hogy kaphassunk noi tejet. Ez szep , jo, koszomtem is, DE en elhataroztam, hogy a SAJAT gyerekem a SAJAT tejemet kapja. Szoval a jo szandek sem minig nyero...
Bar azert tamogatast is kap a " kisanyuka" , pl.: nekem az egyik szoptatasi ambulancia valt be, azaz ontottek belem a lelket, hogy " Nyugi, jol csinalod..." s onnantol nem is volt semmi gond---ebbol latszik,,hogy elotte is csak " csimnalt " volt a problema e snem valos.
Zsike
zsike
 


Szia Erzsi,
Ahogy írtam is, a fiam 7 hónapos koráig csak szopott, de nem volt semmi gond ezzel a kanál-dologgal, pedig minket is rémisztgettek vele. Meg azzal is, hogy aki sokáig szopik, az a darabos kajákat majd nem akarja megrágni.
Hálistennek egyik sem jött be. Viszonmt a lurkó egyáltalán nem akar gyümölcsöt enni (28 hónapos). De ez nem a sokáig szopás függvénye...
Persze lehet hogy ez az egész (amit a védőnő mond) hosszú tapasztalaton alapszik, csak nálunk nem jött be...
üdv
Zsóka
Zsóka
 


Sziasztok!

Nekem, mint "nagy" gyerekes anyának még egy dolog jutott eszembe a minap. Valamikor régen (még bőven leányként) hallottam, hogy azért rágjuk a ceruzát-tollat, mert kiskorunkban nem élhettük ki a szopási igényeinket. Nos a nagyfiam most elsős. Anno 13 hónapig szopott, bár tény, a játszócumi kellett mellé, mert különben egész nap a mellemen lett volna. És most: rágja a ceruzát...
(kérdem én, mennyi az elég?)
Amúgy szerintem a bébiételes kajákat (Erzsi) valóban jobb minél tovább halogatni. A gyümölcs pedig 5-6 hónapos korban nem jelenti a szoptatás csökkentését, viszont jó gyakorlat a kanál megszokására, a másképp táplálkozás megismerésére. Viszont nem érdemes siettetni. Nekem 4 hónap előtt egyik se kapott gyümölcsöt, mégsem volt sem rágási sem kanálelfogadási gondom, lehet, hogy Zsókával együtt mi csak a kivételek vagyunk, akik erősítik a szabályt?
Amúgy szerintem sok olyan baba nagy már, aki anno sokáig szopott, és relative kevés iskolást látni, akik nem rágnak!
sziasztok:
Ildi
Pethes ILdikó
 


ebben a " nem fog majd kanallal enni " dologgal kapcsolatban nem ertem, hogy
*hany ember el ma korunkben, aki nem bir kanallal enni
*ha egy 6 honapos babust nehezebb is kanalra szoktatni eseteg, mint akit mar 3 honaposan repapurevel kanalaztatnak, nem megeri a veszodseget, ha a baba 6 honapig csak anyatejen elt? Nem boldogsag az a mamanak, hogy az o termeszetes " foztjet"szereti legjobban a baba???
* akiknek meg vegzettseguk is van a szakteruleten, azok miert nem latjak a dolgot fontossagi sorrend szerint???
Zsike
zsike
 


Sziasztok!
Bogi babám jövőhéten lesz 6 hónapos. 4-szer anyatajcsizik és 2-szer gyümilevet iszik egy nap. Mostanában mikor mi eszünk igen nagy érdeklődéssel figyel minket, hogy mit csinálunk, ezért egyik nap adtam neki a levesünkbem főtt sárgarépát összenyomva. Annyira élvezettel ette és közben mosolygott, hogy most a délelőtti gyümilevet gyümipépre cseréltük. Ma kb.50 gr sütőtököt almával kanalazott be. Tetszik neki a kanállal evés. Nagyon élvezi. Igaz a fél konyha gyümis lett, de sebaj. Olyan édesen eszik...
Üdv.:Sissy
Sissy
 


Szia, Sissy!

Szerintem ha már lassan 6 hónapos Bogi baba, és kívánja is a pépeket, akkor nyugodtan adhatsz neki, állítólag 6 hónapos kortól már kell a babák szervezetének a gyümölcs- vagy főzelékpép. Az én fiam is 6 hónapos korától kapott ilyet, addig én is úgy csináltam, mint te, sok szopi+kicsi gyümölcslé. Örülj neki, hogy ízlik Boginak a pép, én a fiammal sokat szenvedtem, amíg találtam valami fogára való pépet!

Gratula!

Üdv: Krisztina
Krisztina
 


Kedves Krisztina!

Köszi a bíztatást...

Üdv.:Sissy
Sissy
 


Lányok, tudtok valami tanácsot arra nézve, hogy hogyan fogadtassam el a cicit a babával amikor menstruálok? Ilyenkor nagy küzdelmek árán szopizik kicsit, inkább éjjel. Most nyolc hónapos, és még szeretném szoptatni, sokáig.

Trixy
Trixy
 

Vissza: Anyaságról

Jegyzetfüzet: