#baba#anya

Terhesnapló 5. – Hiányzik, hogy odabújhassak valakihez

Ma 30 hetesek és 5 naposak lettünk. Egyre egyértelműbbé válik, hogy egy igazán jó alvás már sehogy sem fog menni, hiszen ha háton - tudom, tudom elvileg nem szabad - és ha oldalt próbálkozom, akkor is általában forgolódás az eredmény.

Nem zavar ez a tény, nagyon jó érezni, ha Koppány miatt hullámzik a pocakom. Persze kicsi fiam nem viszi túlzásba a mozgást, mármint mozog ő rendszeresen, de még jól elfér, így nem túl látványos, ahogy a medence-tájék és a hólyagom átrendezését végzi. A hullámzást, akkor tudnám igazán jól megfigyelni, ha ugyanezen mozgásformákat a köldököm köré helyezné.

Alapvetően, minden dolog ellenére, ami január óta történt, kiegyensúlyozott kismamának érzem magam. Rá kellett jönnöm, hogy a terhességhez a hullámvölgyek és a boldog pillanatok is hozzátartoznak. Nem kell egy rózsaszín lepedő alá söpörni életünk gondjait ahhoz, hogy boldogok lehessünk. És ha néha kipanaszkodjuk magunkat, akkor sem vagyunk negatív emberek. Nincs olyan, hogy az élet fenékig tejfel, persze nagyon örülök neki, ha valaki ezt így érzi.

Bevallom őszintén, lehet hogy a hormonok miatt van, de néha azért nehéz, hogy nincs kihez  hozzábújnom. Persze nem ez tölti ki mindennapjaimat, de azért előfordulnak ilyen érzések.

Ha valaki nem egyedül vállalja a babát és a párjával együtt éli át ezt a csodálatos élményt, akkor is lehetnek nehezebb időszakok. Látok a világban mindenféle példát, olyat ahol a várandósság megerősíti a kapcsolatot, de sajnos látom ennek ellenpéldáját is, hogy meggyengül két ember közötti kötődés.

Ez olyannyira változó kapcsolatonként, mint a manapság sajnos tabu témának számító szexualitás. A várandóság alatt mit szabad és mit nem? Sokféle véleményt és tapasztalatot olvashat egy kismama.

Persze vannak olyan terhességek, ahol már az elején az orvos javaslatára abba kell hagyni az aktív együttlétet, de ez nem jelenti azt, hogy el kell hanyagolni az apuka és az anyuka érzéseit. A hormonváltozás is befolyásolja ezen időszakot, hiszen van aki aktívabb lesz, és van, aki a hormonok hatására egyáltalán nem vágyik a szexualitásra. De ha semmi ellenjavallat nincsen, nem okozhat a pár semmilyen bajt a picinek.

Persze változik a hónapok múlásával az együttlét is, hiszen kicsit veszít az ember a teste feletti kontrolból. A pocak ott van, se leszerelni, se behúzni, sem áthelyezni nem lehetséges. Emellett egyéb dolgok is megjelennek, amiket senki nem reklámoz, a hüvelyi folyás mértékének természetes növekedése, vagy éppen a hüvelyszárazság.

Egy kedves ismerősöm szavaival élve, nincs az a jó, amit nem lehetne még jobbá tenni! A babavárás időszakában sem kell elhanyagolni a párkapcsolatot, hisz csak jobb lehet ez az időszak, ha mindkettő fél kiegyensúlyozottabb, illetve ha egyedül vagy a babavárással, sem vagy önző, ha gondolsz ezekre a dolgokra, hiszen ezt a szép időszakot, még emlékezetesebbé, szebbé teheted!

Csumpi

Csumpi, 2013. július 26.

 
 
 

Babanet hozzászólások  
(10 hozzászólás) 

2013 07 26. 17:34
Szia Csumpi,
Ismeretlen nekem ez az oldal, de szeretnék Neked privát írni. Tudnál adni elérhetőséget?
Köszönöm,
HVia
→ válasz erre
2013 07 26. 20:47
Csumpi szép nagy már a pocakod! :)
Megjegyezném, hogy én azóta sem tudom rendesen behúzni a hasam.. :D
→ válasz erre
2013 07 28. 22:09
Szia Csumpi. Minden elismerésem,hogy ilyen erős vagy..tudom nem könnyű egyedül. Én csak fél évig nélkülöztem a pàromat (terhesség ucso két hò és az első négy hò a babàval) ,tehàt ha ideiglenesen is de tudom az érzéseidet. Nagyon sok erő kell ehhez és ha meg lesz a bab talàn még több is, hiszen akkor a fáradtság is tàrsulni fog..DE MEGÉRI ;-) GYERMEKED ELSŐ MOSOLYA, ÉS AZ AZ ÉRZÉS,HOGY GONDOSKODJ RÒLA,HA NEM IS FELEDTETI, DE (TOMPÍTANI FOGJA
→ válasz erre
2013 07 28. 22:16
Bocsi megszakadt ...szóval MEGÉRI, de kìvánom,hogy találjátok meg azt az embert akihez odabùjhass :-)
→ válasz erre
2013 07 30. 22:39
@mimi08: óóóó... hát ezt jó tudni :D ... készülök a jövőre :)
→ válasz erre
2013 07 30. 22:40
@angeltina: Köszönjük, kitartóak leszünk... a párkapcsolat még ráér... csak néha előkerül ez a kósza gondolat...
→ válasz erre
2013 07 30. 22:51
@hvia: A társalgón keresztül rád írtam :)
→ válasz erre
2013 07 31. 19:49
Köszi :)
→ válasz erre
2013 07 31. 20:43
@csumpi: nem kósza gondolat, igen is mindenkinek szüksége van valakire aki mindig mellette àll...ÉS EZT TE IS MEGÉRDEMLED ;-) és tudom, hogy úgy érzed ráér,de azért foglalkoztasson az a kósza gondolat ;-) ;-) ;-) mert abbòl lesz a VALÓSÀG :-D
→ válasz erre
2013 07 31. 21:26
@angeltina: persze foglalkoztat :D ... és persze jó lenne :) ... De nem görcsölök rá a gondolatra...
→ válasz erre
X
EZT MÁR OLVASTAD?