
Monet Nicole Moutrie, a Scarry Mammy cikkírója (aki nem mellesleg dúlaként is dolgozik), rengeteg szülést nézett (illetve kattintgatott) már végig, hiszen a szakmája a szülés-fotózás. Ha valaki, akkor ő aztán igazán tudja, hogy...

A fogantatás szempontjából, sőt, a késői gyerekvállalás szemszögéből is jellemzően az édesanyára koncentrálunk. Az ő kora és felkészültsége határozza meg ugyanis azt, hogy a magzatának mekkora esélye van a genetikai...

Van két kedvenc vicces Facebook posztunk, amit időről-időre megmosolygunk: az egyik, amelyen egy anyuka épp a wc-n ül, alatta pedig ez a szöveg áll: „énidő, mióta anya vagyok”. A másik, csak egy szöveg: „Hogy melyik a kedvenc...

Segítség, tesóm születik! A terhesség 9 hónapja és a kistestvér születése mindent átrendez. Gyakran nehezen élik meg szülők és nagytestvérek egyaránt, hiszen kevesebb idő és figyelem jut a korábbi "egyeduralkodóra",...

Van, aki inkább a végletekig kínozza magát és szipolyozza a saját erejét, csak, hogy mindent maga csináljon a ház körül. De eljöhet az a pont, amikor már nem egyszerűen megy tovább. – Annamari története.

Egyetlen tuti receptet nem fogunk adni, de összegyűjtöttük, min érdemes elgondolkodni.

A várandósság során nagyon sok kismama találkozik azzal a jelenséggel, amitől retteg: lényegesen nagyobb súlyt szed fel, mint amennyit a picurka indokolna. Sokan gondolják úgy, hogy majd leadják a felesleget, amikor szoptatnak...

Két gyermekem van. Mindkettővel borzasztó problémás volt a csecsemőkor; pontosabban az altatásuk, és elérni azt, hogy egy-egy óránál hosszabban szundizzanak összefüggően éjszakánként. Nagyon sokáig azt hittem, ennek az oka...

Igen, megint beszabadultam a kedvenc ruhaüzletem gyerekrészlegére. Meg még két másikéra is. Hát ez van, a gyerekek gyorsan nőnek: nem tudom, hogy más is így van-e ezzel, de a miénk olyan gyorsan, hogy úgy fest, néha 1-2 hét...

Novemberben érkezett el nálunk a hozzátáplálás ideje, és bár nem éreztem magam komplett amatőrnek a témában, - valamennyire emlékszem még, hogy a 15 évvel fiatalabb testvéremnek miket főztünk anyukámmal-, azért mindig van az...

Minden szülő azt szeretné, ha gyermeke az összes akadályt könnyedén venné az életben, a kudarcai nem törnék teljesen össze, mégis tanulna belőlük. Ehhez a kellő mennyiségű önbizalomra van szüksége gyermekünknek, aminek...

Soha nem gondoltam volna, hogy ebben a témában fogok egyszer cikket írni, főként azért nem, mert amíg terhes nem lettem, csak épp annyira foglalkoztatott, amennyit fél füllel a nő ismerőseimtől, rokonaimtól hallottam ennek...

Amikor az első babánkat várjuk, szinte minden előkészületet mérnöki pontossággal abszolválunk és minden teendőt egyesével pipálgatunk ki a listánkon. Valahol a hatodik terhességi hónap magasságában, - persze mindenkinek...

Nem tudom pontosan, mikor váltam az állandóan jövő-menő, belevaló nőből egy zárkózott, frusztrációkkal teli, otthonülős árnyékká; az önmagam árnyékává. De most arra kérlek, ne mondj le rólam, ha sokszor elutasítalak, akkor se...

A szoptatás során is kiemelten fontos a tápanyagok pótlás, hiszen a tejtermelésnek a megfelelő vitamin, nyomelem és ásványi anyag ellátottság alapfeltétele. Ezt sajnos sokan elfelejtik, emiatt pedig a babájuk táplálása – minden...

Új fotója láttán sokan elcsodálkoztak - csak úgy rohan az idő, Noé most már tényleg bármikor megérkezhet.

A kismamák gyakran tanácstalanok a várandósság alatti testedzés kérdésében: szükséges ez egyáltalán? Vagy ha eddig nem sportoltak, akkor most kell-e elkezdeni? Mindkét kérdésre egyértelműen igen a válasz. Csak ez most nem a...

Múlt héten valamelyik nap; elegem lett. A hét közepénél sem jártunk, mikor azon kaptam magam, hogy nagyjából tizennyolcadjára állok neki újra a takarításnak – totál feleslegesen. Szóval úgy döntöttem, hogy „szabadságra megyek”.

A terhesség jeleit egy bizonyos idő után, lehetetlenség eltitkolni – persze a legtöbben, büszke kismama lévén, erre egyáltalán nem is törekszünk. Így, a várandósság hónapjai azok, amikor egy kicsit megízlelhetjük, milyen is egy...