Az anyaság 10 legemlékezetesebb pillanata

Az anyaság első éve hihetetlenül intenzív, fárasztó minden tekintetben. Az éjszakai ébredések, a kimerültség, no meg az a sok pánikszerű pillanat és élmény, ami ekkor még bárkivel előfordulhat, tényleg megterhelő. De ezek mellett rengeteg olyan momentum is történik, amikor maradéktalan, vegytiszta boldogság árad szét bennünk, amikre örökre, totyogó, fájó ízületű nagymama korunkban is emlékezni fogunk.

Gondoljatok csak arra a pillanatra, amikor a sok várakozás után egyszer csak bezebrásodik az a bizonyos teszt! Igen, tudom, hogy ez nem mindenkinél számít a felhőtlen boldogság percének, és még azok is érezhetnek némi megrettenést-félelmet, akik nagyon készültek, de akkor is. Mérföldkő. Fordulópont. Valaminek a vége és egy új élet kezdete.

De lássuk, hogy szerintünk mi a 10 legemlékezetesebb pillanat az anyaság első időszaka során:

  • A két csík: Amitől minden más lesz, minden megváltozik. Egyszerre felemelő és elsöprő. És igen, félelmetes is. De hogy emlékezetes, hogy sosem fogod azt az egy pisit elfelejteni, az atombiztos!
     
  • A szívhang: Amikor az első olyan ultrahangos vizsgálatra mentem, amin a szívhangot is meghallgattuk, úgy gondoltam, nem fogok bőgni, nem vagyok egy érzelgős típus. Na, a frászt nem! Mint a záporeső. Ott és akkor – ha addig nem történt volna meg – tudatosul, hogy itt bizony gyerek van a hasban.

  • Az első rúgás: Nem tudom, ki hogy van vele, nekem 2000. január 9-én mozdult meg először igazán félreértelmezhetetlenül a gyerek a hasamban. Előtte már éreztem pillangószárny-remegéseket, de abban még nem voltam biztos, a három, vastagbelemre küldött kickbox rúgás viszont már összetéveszthetetlen volt. 16 hetes terhes voltam, és onnantól imádtam, ha mocorogott. Szülés után ez volt az egyik legfurcsább számomra: hogy nem mozog bennem senki.
     
  • Az első ölelés: Bár számomra nem volt euforikus élmény – nem mindenkinek jön az rögtön -, mégsem fogom elfelejteni sosem, mikor a gyereket először rám tették. Fogdostam, átöleltem, beszéltem hozzá – emlékeim szerint csupa hülyeséget, de akkor nagyon jó gondolatoknak tűntek -, és csodálkoztam, hogy ez a gyerek szilárd halmazállapotú. Ha az eufóriát nem is éltem át, tudtam, hogy egy életre végem van, a gyereké lettem szőröstül-bőröstül.
     
  • Először együtt otthon: Hazaérkezni a kórházból a friss családtaggal, megmutatni neki a nagy gonddal előkészített szobáját, csak állni felette és nézni, milyen tökéletes – hát lehet ezt elfelejteni? Naná, hogy nem, ahogy azt sem, hogy a hosszú csendes órák után szirénaként hangzik fel a bömbölése hajnal háromkor, a társasházi szomszédok nagy örömére, csillapíthatatlanul. El tudom képzelni, hogy veszélyeztetett terhesként vagy egy koraszülés után még ezerszeresen nagyobb öröm végre otthon lenni a babával.
     
  • Mosolyog!: Nem, nem a gázmosolyra gondolok, hanem az első, tudatosan ellőtt, csak neked címzett és tartogatott vigyorra! Ha addig nem is érezted volna szerelmesnek magad a gyerekbe, ez a pillanat fix, hogy teljesen elolvaszt, a térded úgy fog rogyadozni, ahogy még sosem. És ahogy a hetek haladnak, a mosolyból gurgulázás, majd igazi göcögő nevetés lesz, a rogyadozás is egyre erősebb lesz.

  • Az első nyugodt éjszaka: Nincs ennél meghatározóbb pillanat! Mindennél csodásabb, hiszen a kialvatlanság borzasztóan megterhelő. Nálunk 10 hónapba telt, mire a gyerek először végig aludta az éjszakát és vége lett a zombi-üzemmódnak. Nem mondom, hogy utána nem ébredt, de az az egy-egy közbeiktatott nyugis éjjel életmentő volt.
     
  • Amikor először megnevez: az első „Ma”, „Mammma”, „Mama”, vagy esetünkben „Aja” szintén örökre belénk égő pillanat. Aminek tovább emeli a fényét – hiába, gyarló emberek vagyunk -, ha előbb ejti ki a száján, mint azt, hogy „Pa”, „Papapa”, vagy esetünkben „Ata”. Mondjuk, nálunk a gyerek ott elkaszálta magát, hogy először azt bírta kimondani: „Tita”. Azóta is macskaimádó.
     
  • Az első betegség: És az első igazi, anyai pánikroham! Hogy betegek vagyunk olykor, az mindenkinek természetes, de amikor a gyerek lázasodik be életében először, olyan mértékű feszültséget és tehetetlenséget kell átélnie minden szülőnek, amit nehéz a helyén kezelni. Mi általában 40 fokos láz felett képesek voltunk akár egymás torkának is esni a gyerek apjával – jelentem, ahogy múlik az idő, ez javulni fog. Ahogy szerencsére az ember arra is rájön, hogy a gyereket nem képes megóvni a fertőzésektől, és nem dől össze a világ, ha benyal egy náthát – bár a munkahelyünkről is elmondhatnánk ugyanezt…
     
  • Az első szülinap: Az első, nehezen csorgó hetek után viszonylag gyorsan eltelik még pár hónap, és egyszer csak azon kapod magad, hogy glutén-, tojás- és tejmentes tortarecepteket kell keresgélned. Utólag én ugyan azt gondolom, hogy az első egy évben ólomlábakon haladt csak az idő, az iskolakezdés óta meg úgy vágtat, mintha egy eszelősen tehetséges zsoké ülne a nem létező hátán, de ettől függetlenül az első szülinap örök emlékként ég minden szülő fejébe. A gyerek ugyan nem fog emlékezni rá, de legalább újra és újra el kell majd mesélni.

Nektek mik voltak még a legemlékezetesebb pillanatok a gyerek egyéves koráig?

Szilágyi Diána , 2013. augusztus 05.
 
 
 

Babanet hozzászólások  
(2 hozzászólás) 

2013 08 05. 17:54
A mi kisfiúnk 4 hónapos, és a fentieken túl még ezek voltak a meghatározó élményeink:
- az első két fog... 2,5 hónaposan
- az első kacagás-féle... 3 hónaposan
- az első átfordulás... 4 hónaposan
:)
→ válasz erre
2015 07 02. 14:58
az első ballagás ;)
→ válasz erre
Hozzászólás
Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?