#baba#anya

Meddig van az oviban?

Régóta böki a csőröm a dolog, biztos azért, mert az óvoda négy éve alatt számtalan alkalommal szembesültem vele. Volt alkalmam gyűjteni a tapasztalatot rendesen, mert a gyerek szegény általában mindig az elsők között volt a csoportban, és az esetek döntő többségében az utolsók között tudtunk érte menni.

Mindez csak azért történt, mert teljes állásban dolgoztam – egyébként nem is messze az ovitól. És mégis, esélyem nem volt rá, hogy az ügyeleti idő előtt – vagy még inkább, annak a legvégére – essem be az óvoda ajtaján. Addigra a gyerek már a folyosón üldögélt, egyedüli gyerekként egy meglehetősen mufurc óvónéni mellett, teljes menetfelszerelésben. A lábai körül már csillogott-villogott a frissen felporszívózott és felmosott padló.

Na, ez az, amit sosem értettem. Hová lesz a többi gyerek ennél előbb az óvodából? Mert mint kiderült, a gyerekek egy meglehetősen tetemes részét már ebéd után vagy közvetlenül alvás-uzsonna után hazavitték a szülők.

Jó, tudom, hogy az anyukák egy része nyilván otthon van a kisebb testvérrel és tulajdonképpen csak pár órára adja be a nagyobbik gyereket az óvodába. Ez jó lehet a nagy gyereknek, a kicsinek és a mamának is. És nyilván van olyan mázlista szülő is, aki otthonról dolgozik, viszonylag rugalmas munkaidővel, így aztán tág mozgástere van abban, hogy a délutánokat a gyerekre fordítja-e és inkább este-éjjel fejezi-e be a munkát vagy sem. És nyilván van olyan is, akinek semmi szüksége arra, hogy munkát vállaljon és pénzt keressen, mert enélkül is remekül megél a család.

De van egy olyan sanda gyanúm, hogy azért az óvodába járó gyerekek szüleinek nagy része egyik csoportba sem tartozik. A családok jó részében csak egy gyerek születik, a távmunka kishazánkban nem egy elterjedt műfaj - bár nálunk valóban dzsungelszerűen szaporodnak a kisvállalkozások -, és az sem jellemző, hogy egy fizetésből vígan eléljen egy família.

De akkor mégis, hová tűnnek a gyerekek? Hogyan lehetséges, hogy én, mint teljes munkaidőben igavonó állat, képtelen vagyok úgy odaérni az óvodába a gyerekért, hogy ne legyen már tulajdonképpen kipaterolva az intézményből, annak ellenére, hogy tényleg kb. 15 perc alatt odaértem a munkahelyemről? Vagy a szülők ilyen nagy része rendelkezik fizetett bébiszitterrel vagy bevethető, már nyugdíjba vonult nagymamával, akik hazaviszik a gyereket, míg a szülő még a munkahelyén gürcöl?

Szintén saját bőrön tapasztalt dolog, hogy az óvodák – bölcsődék és iskolák – nyitvatartása kicsit sem szülőbarát. Egész pontosan dolgozó szülő-barát. Mert míg az intézmények reggel 7-kor nyitnak és már várják az első fecskéket, sok helyen a munkaidő csak 9-kor kezdődik. Nagyobb problémát jelent, hogy míg az intézményekben az ügyeleti idő is lejár legkésőbb este fél hatkor, addig a munkahelyeken minimum ötig, de legtöbbször inkább szintén fél hatig tart a munka.

Az intézményekben pedig nem örülnek, ha a szülő az ügyeleti időben, vagy ne adj isten, annak a végén érkezik a gyerekért. Értem én, hogy az óvónő-tanárnő is ember és szeretne mielőbb hazamenni a szeretteihez egy fárasztó nap végén, de bizony velem is megtörtént és máskor is fültanúja voltam annak, amikor a szülőt konkrétan arra szólítják fel, hogy lehetőleg még az ügyeleti idő kezdete előtt szíveskedjen megérkezni a gyerekért. Pedig a záróra az ügyeleti idő végén volna. Meggyőződésem, hogy újra kellene gondolni az óvodák és egyéb intézmények nyitvatartását.

Nektek is van hasonló tapasztalatotok? És meddig van a gyerek az oviban

Szilágyi Diána, 2012. június 06.

 
 
 

Babanet hozzászólások  
(24 hozzászólás) 

2012 06 06. 14:46
Nekem annyi hozzáfűzni valóm lenne, hogy nálunk is 7-kor nyitott az óvoda...de én 5 óra
20-kor már a buszmegállóban álltam és indultam dolgozni.
Az elsős gyerekem vitte a kiscsoportos óvodás gyerekemet az oviba, majd saját magát az iskolába. Igaz, én délután háromkor már otthon voltam, és mentem az oviba.Nálunk a reggelek voltak azok, melyek nehezek voltak. Az időjárás, az elalvás, és a többi....
→ válasz erre
2012 06 06. 14:56
Nálunk a reggel is a délután is gáz. Nekem valamivel több, mint egy óra kell, az ügyelet 7kor kezdődik a suliban, már ha elkezdődik, sok tanár 10-15 perc után érkezik meg. Egyedül nem hagyom ott a gyereket. Így aztán a munkahelyemen tudomásul vették, hogy később kezdek, mint 8. Vissza ugyanez a verkli. A kisfiamnak összesen 4 hét van az oviból, mert ősszel iskolás lesz, de még ezen a hten is téma volt a más miért megy haza ebéd után és én miért nem kezdetű nóta!
Szerintem sok munkanélküli szülő, nagyszülő is lehet, talán ez is benne van a magyarázatokban.
→ válasz erre
2012 06 06. 16:19
dia
ayse, amikor mindezt tapasztaltam, közel sem volt ekkora a munkanélküliség...
→ válasz erre
2012 06 06. 16:34
Jó ha van ügyelet! Külföldön nincs. Reggel fél 9-kor viheted a gyerkőcöt, se hamarabb se később, zárják a kaput 3/4 9 után. Délután pedig fél 4-kor menni kell érte, legkésőbb 4-ig. Így hogy találjon az ember lánya munkát! :(

→ válasz erre
2012 06 06. 17:46
Külföldi voltfőnököm felesége most ment vissza dolgozni a gyes után. A kétéves gyereküket rendszeresen a voltfőnököm viszi a bölcsibe, így 10 előtt nemigen ér be, és 4 körül már indulgat is haza. Neki mondjuk kötetlen a munkaideje, de szemmel láthatóan a felesége nem ilyen szerencsés.
Igen, sok helyen a nagymamát tudják mozgósítani, ha van és még egészséges. Vagy marad a testvér, iskolatárs szülei (hazafelé).
Párom szülei gyárban dolgoztak több faluval arrébb; kissrác korában gyakran az iskola portásfülkéjében kucorgott, amíg megérkezett az első tanár...

Nem is akkora hülyeség az az iskolabusz, amiket a filmekben látni... nem véletlenül találták ki.
→ válasz erre
2012 06 06. 21:27
Gyerekek, én abszolút ugyanezt tapasztaltam a magánbölcsiben (!) Nyitvatartás: 8:00-17:00, később módosítottak 17:30-ra. Bár rugalmas munkaidőben dolgozom egy multinál, ezt képzelhetitek mit jelent: rugalmasan bent lehet maradni este 10-ig. Tudomásul vették, hogy nem érek be f9 előtt, és heti 3-4 napot apa-sógornő-nagymama oldottunk meg. Ha nincs segítség, nem tudtam volna a munkát csinálni. Nesze neked karrier vs. gyerek. Jó, persze tudom, lőjem főbe magam, ha szeretném valamire vinni - legalábbis a társadalom szerint...
→ válasz erre
2012 06 06. 23:57
Őszintén szólva én előre rettegek, mi lesz velünk jövőre. Úgy volt hogy már ősztől megyek vissza és Kisebbik fiam bölcsibe megy, de most ez kitolódik egészségügyi okok miatt, legelőbb januárban tudok újra dolgozni. Köztisztviselő vagyok, hétfőnként este6ig kellene benn maradni. Megoldhatatlan, nekünk nincs segítségünk, reggel férjem 5kor kel, 6kor megy a busza, a város másik végére. Onnan ha pontban 4kor szabadul (fehér holló) mivel 90%-ban fél4kor esik be a mentő egy azonnal katéteres beteggel, na, de ha minden ok, akkor ér haza fél6ra...ha nem akkor meg 6-fél7-határ a csillagos ég. Úgyhogy reggel én megyek a kettővel, délután meg hozom-hozzuk haza bátyust. Az a durva, hogy ha nem pont 4re megyek érte, akkor már nem sokan vannak a csoportjában, egyszer negyed5-rel értem oda és az utolsók között hoztam el....ha megyek vissza dolgozni, a hétfőt kizárt hogy meg tudja oldani, nincs negyed7ig ügyelet se a bölcsiben se az oviban. S ha 4kor eljövök a melóból, ami megint csak ritka madár, akkor is előbb a Kicsit venném fel, aztán a Nagyot, így fél5 előtt nem érnék az ovihoz.:-((( Mellékesen ha Bizottsági ülés van, ami havonta egyszer tutti, de többször lehet és ez még csak egy Bizottság, akkor meg este 8 előtt nem nagyon szabadulok, de volt már szerencsém féléjfélig tartó murihoz is...úgyhogy tudom,örüljek hogy van munkám...egyenlőre...de sajnos én nem tudok majd visszamenni 8 órában, csak 4-re vagy távmunkára, utóbbi meg kb. nincs itthon, nemhogy a közigazgatásban....
A lényeg, hogy olyan csúnyán néztek rám benn, amikor mertem negyed5re menni, hogy ihaj. Az egy dolog, hogy már most nem járhatunk oviba, megkezdődött a nyári szünet és tart szeptemberig, de tényleg durva és én is tapasztalom hogy 4kor már alig van gyerek az oviban...:-((( Az én fiam meg amúgy is utál járni szegény, nem tudom hogy fogja viselni majd ha már dolgozom és nem tudok érte menni azonnal ébredés és uzsi után, meg nem tudom péntekenként elhozni ebéd után...ez folyamatos harc itthon amióta ovis!
→ válasz erre
2012 06 07. 07:55
Én a kistesó miatt délutáni alvás / különfoglalkozás végére mentem a gyerekért, de volt 1-2 alkalom, amikor 4 után értem be és a gyerek már az összevont csoportban volt és marha csúnyán néztek az óvónők de nem csak rám!!!
Mikor elköltöztünk,szintén 4 után pár perccel értünk be elköszönni és az óvónők már sehol nem voltak,csak ügyeletes csoport.
Én sem értettem soha,hogy ezt hogyan gondolták komolyan azokkal akik 5-ig dolgoznak...
→ válasz erre
2012 06 07. 08:25
Az én fiam szeptembertől lesz ovis és nálunk 6-18ig van ovi. Kíváncsi leszek a gyakorlatban hogyan működik ez. Elképesztő amit írtok... :(
→ válasz erre
2012 06 07. 10:51
Továbbra is azt mondom, hogy a munkahelyeken, egykét teremben megvalósítandó cégovik lennének a megoldás.
NEM a "vállalati óvoda" amik a 60-as években voltak jellemzően jóóó távol a gyártól-vállalattól, hanem egyazon épületben...
Ha fitnessz termet már szériatartozékként tudnak csinálni a jobb irodaházakban, ezt miért nem.

Nyilván a lakóparki-lakótelepi ovik nagyobb száma is csak egy pofon lenne az ördögnek, mert a munkahelytől az oviig eltelő (jobb esetben) félóra a szűk keresztmetszet.

Ja, és még boldog lehet az, aki tényleg elindulhat bentről 5-kor, főleg multiknál. Szofinak igaza van, a rugalmas munkaidő = hazaviheted a munkát és csinálhatod este-éjszaka-hétvégén is.
→ válasz erre
2012 06 07. 11:05
A távmunka, eszméletlen, hogy miért nem favorizálják.
Rengeteg pénzt tudnának spórolni a cégek! Kisebb iroda elég lenne (elég borsosak a m2-árak...)+kevesebb fűtés+kevesebb légkondi+kevesebb villany, és tudjuk, hogy a fix költségeket a legnehezebb csökkenteni!

Azt is meg merem kockáztatni, hogy többet lóg a dolgozó, amikor közösségben van! Mert ott kávézunk, cigizünk, dumálunk. Sokszor munkaügyben is "feltartjuk" egymást, mert könnyebb kérdezni, mint elgondolkodni-megoldást találni egyedül. Az előző cégnél tapasztaltam, hogy amikor (nemcsak én...) otthonról dolgoztunk pl. betegállományban, akkor bizony 6-7-kor is küldtünk-fogadtunk emaileket...
→ válasz erre
2012 06 07. 12:43
Ovi nálunk 6-18-ig van. Reggel 7-ig és délután 17-től van ügyelet.
A fiam 7-16-ig volt bent. Apa vitte, és anyukám vagy én hoztuk el.
Igaz ezért én korán jártam dolgozni, szerencsére rugalmas munkaidő van.
→ válasz erre
2012 06 07. 12:48
aprooka: én is köztisztviselő vagyok és jó, ha egy héten egyszer eltudok menni a gyerekért a bölcsibe... nagyon gáz :-/ nagyi megy mindig, direkt hozzá közeli böclsibe irattuk, ami hozzánk is azért közel van. 6 órás állás lenne a megoldás, de manapság 6 óra alatt semmit nem tudsz elintézni, marad a péntek kis túlórára :-(
→ válasz erre
2012 06 07. 14:55
Igen, én is egyre biztosabban látom, hogy 8 órában nem fogok tudni visszamenni dolgozni, pedig nagyon nagyon kellene.:-( Csak nekünk tényleg nincs semmi segítségünk, férjem intenzíves doki, örülök ha egyáltalán hazajön éjjelre aludni sokszor, nemhogy Ő menjen bármelyik gyermekünkért...:-(((( A cégovi tényleg remek, és rengeteg helyen működőképes, szóval nem is értem itthon miért nem felkapott!!! Távmunkáról meg én is azt gondolom, hogy sokszor sokkal jobban halad(na) az ember otthon, nyugiban...
→ válasz erre
2012 06 09. 11:43
A gyerekek nálunk 6kor indulnak, apukám viszi őket. Délután csak azért vannak itthon 4 óra körül, mert anyukám hozza őket el. Ha nekünk kellene megoldani, akkor fél 6ig az oviban/suliban csücsülnének...
→ válasz erre
2012 06 11. 11:01
oui
Nekünk bébiszitterrel megy csak a dolog, mert igaz, hogy csak fél 5-ig dolgozom, de a bölcsi 16:45-ig vigyáz csak a kisebbre...
Így a fizetésem egy része megy a bébiszitter kislánynak, csak a péntek az én napom. Apa pedig látástól vakulásig dolgozik, nemhogy 5-ig!
Nagyon sokszor én is azt gondolom, hogy ez nem emberi, és a gyerekek megérdmelnék, hogy többet lássanak. Az ovis egyébként már nagyon jól bírja, a bölcsisnek sok ez...
→ válasz erre
2012 06 11. 11:11
Éppen elég szegény gyereknek az az idő amit nyitástól zárásig ott kell töltenie az oviba, sokszor mufurc óvónénikkel. Nem ezt az időt kellene meghosszabbítani és tovább gyötörni a gyerekeket. Jobb megoldás lenne közös erővel fellépni a kisgyerekes anyák részmunkaidőben való foglalkoztatásáért. Persze az összefogáshoz az is kéne, hogy a kisgyerekes anyáknak fontosabb legyen a gyereke, mint a pénzhajszolás.
→ válasz erre
2012 06 11. 11:40
dia
pribiczi, szerintem kevés olyan kismama járhat ide a Babanetre, akinek kevésbé lenne fontos a gyereke, mint a pénzhajszolás. Egyáltalán, mi az, hogy pénzhajszolás? Mert ha arra gondolsz, hogy vállaljanak el a kisgyerekes anyák úgy részmunkaidős állásokat, hogy közben a töredékét keresik annak, amit egy hasonló munkakörben dolgozó 8 órás alkalmazott, akkor igenis, hajszolják csak a pénzt! A gyereket el is kell tartani, etetni, ruháztatni, nem mellesleg meg nehogy már azért legyenek kihasználhatók és kizsigerelhetők az anyák, mert kiszolgáltatottabbak, mint a gyermektelenek...

Ezt istenbizony nem is értem! Mármint a hozzászólásodnak ezen részét.
→ válasz erre
2012 06 12. 15:23
Az egyik megoldás, ha van 2 szülő, akiknek némileg mozgatható a munka kezdése/befejezése, akkor az egyik korábban megy, a másik viszi intézménybe a gyereket/gyerekeket, aki korábban kezdett, ergo korábban végez, az meg megy a gyerekért. Nálunk nagyjából ez van, de így is reggel még ügyelet, délután meg többnyire már ügyelet van. De ott nem mufurcok szerencsére az óvónők. De nincs mindenhol 2 szülő, nincs mindenhol bevethető nagyszülő...
→ válasz erre
2012 06 13. 14:15
Naigen, ez lenne az ideális, nem azt mondom hogy engedjenek lógni a melóhelyről, vagy kivételezzenek velem, csak mert szültem x gyermeket...de nálunk a közigazgatásban nincs kötetlen munkaidő, beléptetőrendszer van a legtöbb helyen, stb stb....apa meg doki, neki meg aztán főleg a kötetlen munkaidő azt jelenti hogy ha 4kor végeznek, akkor 6-7 felé el is tud indulni hazafelé a város másik végéről...tegnap is fél9 után ért haza, 5kor kel, 6-kor indul...úgyhogy mi nem vagyunk 8 óra munka kompatibilisek....azt én sem értem hogy miért lennének az anyukák pénzhajszolók....nekem arra kellene a 6 órás munka hogy megéljünk végre és legalább null szaldós legyen a hó vége, ne mínuszos....persze biztosan van olyan anyuka, akinek bébiszitterek nevelik a gyermekét, mert karrierista, én spec. ismerek ilyet, de ez az Ő dolga és nem hiszem hogy ez lenne ma a jellemzőbb...
→ válasz erre
2012 06 13. 14:31
Pribiczi, jobb, ha tőlem tudod: ha sokat fizető állásban dolgozik valaki, az sajnos NEM jelenti azt, hogy ha tovább marad bent, akkor több pénzt is kap!
Az harminc évvel ezelőtt volt, az "átkosban"...
Ma csakis azért marad bent az ember tovább, mert ha nem végez a napi munkájával (ami nem mindig 8 órai mennyiség!), vagy rendszeresen "lelép" négykor, akkor nagyonrövid úton kihajítják, oszt' pisloghat.

Amúgy szerintem is hülye az a cégvezető, aki nem ismeri fel a részmunkaidő, otthon végezhető munkaadás előnyeit.
→ válasz erre
2012 06 14. 12:20
oui
Annak ellenére, hogy szinte minden nap kell a bébiszitter segítsége a gyerekek elhozatalában, nem gondolom, hogy ő nevelné a gyerekeket. Nekem azért kellett visszamennem, mert a férjem mukanálküli lett. Aztán mikor újra talált állást egy fél év múlva, már nem mondhattam azt a munkahelyemne, hogy akkor csókolom, köszi a segítséget, majd akkor fél év múlva megint jövök... Biztos visszavettek volna. A pénzhajszolás nálunk ebben az esetben abban merült ki, hogy ne kölcsön kelljen kérnünk az alapvető számlák befizetésére...
A 6 óra lett volna persze az igazi megoldás, akkor én mehetnék értük délután, de nálunk ilyen nincs.
→ válasz erre
2012 06 14. 12:21
oui
Abban egyetértek, hogy az anyukák részmunkaidős foglalkoztatásának támogatására lenne szükség, és nem csak a gyerek 3 éves koráig, ahogy az a cikkből is kiderül...
→ válasz erre
2012 08 29. 13:37
Az ovi 6.30-17.00 ... Sajnos nálunk "megoldhatatlan" lenne a családi segítség nélkül (nagymamák, tesók, ...), mert a férjem 2 műszakban dolgozik, én pedig 8.30 vagy 9.30-tól 20.00-ig. Amikor a férjem délelőttös el tud menni a gyerekért az oviba 15.30-ra, ha nem 12 órás műszakot "talál ki" a főnöke, mert akkor 18.00-ig dolgozik :( ! Még jobban nehezíti a dolgot, hogy ritkán járnak a buszok :( itt vidéken! Eléggé stresszes emiatt az életünk, de meg kell oldanunk, ez van !
→ válasz erre
X
EZT MÁR OLVASTAD?