Micónapló – Úthenger az élet

A Csanád születésnapja-Micó névnapja-saját születésnapom ünnepségsorozat úgy görgött át rajtam, mint bitumenen az úthenger. Hétfőn születésnapi tortát vittünk az oviba a Macikáknak a Maci csoportba, pénteken zsúrt tartottunk tizenkét gyerekkel, csillámtetoválással, Gryllus Vilmossal, három pánikszerű agyvérzéssel, szombaton pedig a szűk, tizenkét fős családunk ült felettünk és a sült csirke felett örömünnepet.

Micóka vidáman húzgálta az új, kerekes bőröndjét, és rámolta elő a benne rejlő kisautókat. Nem tudom mennyit fogott fel az egészből, de a nagy felhajtás nem tetszett neki annyira, mint a bátyjának, kivételt képeztek ez alól a különböző, érdekes ajándékok. Alapvetően azonban nyekergett, ha hirtelen túl sok lett körülötte az ember, nyűgösen kéredzkedett az ölünkbe vagy a karjainkba, majd elutasítóan napokig büntetett az őt ért atrocitásért. A hozzám hasonlóan társaságkedvelő Csanim után egészen megindító volt ez a teljesen másfajta szociális igény, viselkedésmód.

Mindeközben Micó áttért szavakról a kétszavas mondatokra is. Apa alszik? – kérdezi reggel. Miért sír? – kérdezi, ha egy kisfiú az utcán óbégat. Nem kér! – kiabálja, és félre lökdösi a kis mancsával a reggeli corn flakes-et, ha Ő szívesebben inna kakaót. Mi ez? Ki ez? – Miekie – szinte egész nap ezt hallgatom.

Az r betűt nagyon viccesen mondja. Csani sokszor még most is j-t használ az r helyett, Micó ehhez képest torokhangokat hallat, egy fuldokló, francia kékvérű herceg raccsolását idézve.

Közben észrevétlenül betöltöttem a harminckettőt, nem igazán volt rám hatással, leszámítva azt a felfedezést: milyen nagyon fiatalon lett Nagyi, édesanyám édesanyja özvegy. Ismertem a sztorit, tudtam, hogy ennyi idős volt, de csak most értettem meg, felfogni, elképzelni pedig most sem tudom, nem is merek belegondolni.

Van sajnos egy elég rossz hír is. Micó szemöldöke felett van egy púp, amiről hetekig azt hittem: esés következménye, minő logikus gondolat, ismerve Milán életstílusát. De miután nem múlt el, megmutattuk a háziorvosnak, aki elküldött a sebészetre, aki elküldött a bőrgyógyászatra, és hipp-hopp, mire kettőt pislantottunk, a gyerekklinikán találtuk magunkat. Laphámsejt ciszta van a gyermekem fejében – ha jól értettem az eldarált diagnózist. Ami rövidtávon nem gond, hosszú távon viszont probléma lehet. A koponyavarratok összecsontosodása közben szorul be a varratok közé ez a kis szövetdarab, ami ha nőni kezd, feszítheti a csontot. Szeptember nyolcadikán megműtik.

Micót még sosem altatták, sőt Csanit sem, és engem sem. Ezért bár a műtét ambuláns lesz, megmagyarázhatatlanul kényelmetlenül érzem magam az altatás miatt. És nem is értem az egészet. Hogy most mi lesz? Kiszedik a csont közül? Vagy hogy van ez? A magyar egészségügy nem ad lehetőséget az elszalasztott kérdések feltevésére. Csak áll ott az anya, próbálja feldolgozni a főbb információkat, nyíg a gyerek, és mire észbe kapok, már kívül találom magam az ajtón, kezemben egy tájékoztatóval az altatásról, amin mindenfélét tudomásul veszek, meg egy végeláthatatlan kérdőívvel, amin a kérdéseket se értem, nemhogy válaszoljak rájuk.

És nem tudom, mit csináljak. Beírtam a szakkifejezést az internetre – ami a tapasztalt netezők szerint a rémtörténetek miatt szigorúan tilos – de csak és kizárólag nőgyógyászati-citológiai cikkek jöttek elő. Még az is lehet, hogy nem is jól értettem az egészet. A baj az, hogy bár bízhatnék is az orvosban: beviszem a gyereket, aztán csak érti már a dolgát – de nem megy. Nem bízom az egészségügyben. Annyi rossz tapasztalatom van orvosokról, akiket nem érdekel az egy szem gyereked, aki számára csak tárgy az ember, akinek csak egy statisztikai szám egy sikeres műtét, és pláne sokszor még csak a dolgát se érti…

Úgyhogy a magam részéről, bár elég feszült hangulatban, de idén harmadik alkalommal is elutaztunk a Babanetes barátnőimmel egy hétvégére, Esztergomba. Eddig mindkét alkalommal vagy terhes voltam, vagy a kis szopós gyerkőcömet vittem magammal. Egészen szürreális érzés volt így harmadikra azt csinálni, amit csak akarok. Cosmopolitan koktélt inni, ne adj isten rágyújtani, vagy délelőtt fél tízig aludni.

Az egyszerű vendégházban a hátsó teraszon lévő kis infraszauna és a bugyorgó jakuzzi volt az apró női paradicsom, ahol feltöltődődtünk, és magunkra figyeltünk. A körmünket lakkoztuk, hajunkat fontuk, szennylapokat olvastunk, társasjátékoztunk, és tabuk nélkül beszélgettünk. Mindig megdöbbenek ezen, pedig dúlai hivatásom felfedezése óta már tudnom kellene: hihetetlen ereje és energiája van a női körnek.

Hazaértem, Micóka megölelt, és egy kicsit a púpját is máshogy láttam.

Szofi

Szofi , 2014. június 03.
 
 
 

Babanet hozzászólások  
(4 hozzászólás) 

2014 06 03. 11:34
En is azt mondom, mint az elottem szolo. Addig meg sok ido van, es legalabb tudjatok milyen iranyba kell elindulni, hogy ne kelljen orvostol orvoshoz jarnotok. Gond ugysem lesz, csak a lelki bekedet legalabb megtalalod szeptemberig.
→ válasz erre
2014 06 07. 17:00
@snowball:
@huszilvia:
Kedves Lányok! Elvittük közben másik orvoshoz is, köszönöm a tanácsot! A végeredmény ugyanaz lett, így legalább biztosnak tűnik a diganózis, még ha nem is örülünk neki. Üdv: Szofi
→ válasz erre
2014 06 09. 19:31
Nézz utána a Best Doctors-nak.
→ válasz erre
Összes hozzászólás (4) megtekintése »
Hozzászólás
Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?