Veszélyes, ha a gyerek téli kabátban ül az autósülésben

Gyakran elkövetik a szülők azt a hibát, hogy téli kabátban ültetik be a gyermeküket az autósülésbe, azonban ez veszélyes.


Utazás téli kabát nélkül

Balesetek a legrövidebb utakon is előfordulhatnak, szóval a gyermeket a rövid utazások alkalmával is be kell kötni, nemcsak a hosszú utakon. Továbbá nemcsak az fontos, hogy a gyermek biztonságos, megfelelően rögzített autósülésben utazzon, hanem az is, hogy milyen az öltözéke.

Le kell venni a gyermekről a vastag téli kabátot, ha autósülésbe ültetjük. Erre azért van feltétlenül szükség, mert a kabát miatt egy esetleges ütközés alkalmával nem tud teljesen megfeszülni a heveder, így nem biztosít kellő védelmet. A laza heveder pedig nem tartja meg a gyermeket az ülésben, nem tudja szorosan a helyén tartani. Ütközéskor a kabátba zárt levegő távozik a nagy erőhatás következtében, így nagy lesz a gyermek mozgástere, hiszen a heveder nem elég szoros ahhoz, hogy biztonságosan tartsa a gyermeket.

A gyerkőc lecsúszhat az ülésben, vagy akár ki is eshet belőle. Ráadásul a csúszós anyagú kabátokról könnyen lecsúszhatnak a hevederek. Már az 50 km/h alatti sebességnél bekövetkezett balesetnél is könnyen kicsúszhat a gyerek az ülésből.

A téli kabát megakadályozza, hogy a szülő megfelelően meg tudja húzni az öveket, és jól tudja rögzíteni a gyermeket az autósülésben. Szóval a gyermek biztonságos utaztatásához az autósülés önmagában nem elegendő, arra is figyelni kell, hogy milyen öltözéket visel a kicsi.

A fűtött autóban a vastag kabát túl meleg 

Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a fűtött autóban a vastag kabát túl meleg lesz a gyerkőc számára, így izzadni kezd és könnyen meg is fázhat. Óvatosnak kell lenni, mert a gyermekek gyakran nem jelzik, ha melegük van. Egyéb jeleket kell figyelni, ha melege van a kicsinek, kipirul az arca, verejtékezik és a légzése szaporává válik. 

Érdemes rétegesen öltöztetni a kicsit, és levenni róla a kabátot. Javasolt tartani az autóban egy takarót, amely ilyenkor ráteríthető a gyerkőcre, hogy ne fázzon meg.

Kimondottan autósüléshez tervezett lábzsák vagy bundazsák is beszerezhető. Ezek kifejezetten úgy lettek kialakítva, hogy az övet megfelelő helyzetbe lehessen helyezni, jól lehessen rögzíteni a gyermeket az autósülésbe. Nem alakul ki levegővel kitöltött réteg, mint a téli kabátok esetében, szóval biztonságos utazást tesznek lehetővé a pici számára, miközben melegen tartanak.

Továbbá érdemes gyapjúból készült ruhát adni a kicsire, hiszen ez az anyag jó szigetelő tulajdonságokkal rendelkezik, és nem akadályozza az öv megfelelő meghúzását. Ha nem szeretnéd, hogy a gyermek hideg felületre üljön, akkor indulás előtt 4-5 perccel helyezz forró vizes palackot az autósülésbe. Közvetlenül a kicsi ülésbe ültetése előtt kell kivenni a palackot, így garantált, hogy meleg felületre ül a kicsi.

S. Dóra, 2022. december 30.

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?