Elkeseredett kismamák: a kevésből is elvettek

Ahogy arról már beszámoltunk itt a Babaneten is, az adójóváírás kivezetésével várható volt, hogy csökkenni fog a GYED és a TGYÁS összege is. Hogy pontosan mennyivel, azt előre senki sem tudta, ám mostanra már sokan kézhez kapták az első, módosult összegeket. És sokakat ért kellemetlen meglepetés.

A Babanet Facebook csoportjának oldalán feltettük a kérdést: kinek lett kevesebb és mennyivel a GYEDe, TGYÁSa. Sokan válaszoltak, és a kommentek alapján látszódik, hogy bizony a legtöbb családot negatívan érintette az adójóváírás kivezetése, és csak elvétve akad olyan család, ahol a támogatások összege nemhogy csökkent, de nőtt.

A válaszokból az derült ki, hogy az új intézkedés átlagosan 9-12 ezer forint veszteséget okoz havonta a kisgyerekes családoknak. Egyik kommentelőnk így reagált:

„… nekem így összesen 54 maradt. Előtte sem volt sok, de nem gondoltam, hogy ilyen kevésből ennyit elvesznek...”

Másik kommentelőnk így nyilvánított véleményt:

„8000 ft-tal kaptam kevesebb terhességi gyermekágyi segélyt. Honnan máshonnan kell még elvenni?! Hát a kisgyermekes családoktól, ahol amúgy is nehéz a megélhetés!”

Akad olyan anyuka, aki arra számított, többet kap majd, mint eddig, most mégis csalódott:

„Én 9000Ft-tal kaptam kevesebbet, még jó, hogy januártól igényeltem a családi adókedvezményt így maradt a pénzem. Gyakorlatilag. Csak eredetileg úgy gondoltam, milyen jó 10-el többet kapok majd. Hát tévedtem.”

Vannak azért olyan családok is, ahol mostantól kicsit több pénzt jelent majd a GYED. Bár itt sem feltétlenül felhőtlen a boldogság:

„Én nem kaptam kevesebbet, de gondolom azért, mert tavaly megosztott volt a párommal a családi adókedvezmény, most meg én kértem, ezért nekem 2 ezer ft-tal több lett, mint decemberben volt. A párom több ezer ft-al kapott kevesebb fizetést, pedig állítólag kompenzáltak.”

Többen jelezték, hogy 20 ezer forint körüli összeggel kaptak kevesebbet kézhez, mint eddig. Egy hozzászólás szerint talán a családi adókedvezmény miatt.

„Aki 20-al kevesebbet kapott, azoknak hogy lehet? Majd írjátok meg kérlek, mert ez brutál sok. Nem lehet, hogy a családi adókedvezmény is bekavart? Az erről szóló nyilatkozatot nekem (de gondolom mindenkinek) január 27-ig kellett visszaküldeni.”

Sajnos, a családok életét nemcsak a kevesebb GYED és TGYÁS keseríti meg.

„Hát nagyon örülök neki. Persze miért is ne drágult volna a pelenka, a popsitörlő...”

Úgy tűnik, hogy a kismamák, ahol lehet, próbálják megfogni a kiadásokat.

„Állandóan az akciókat bújom, hogy hol olcsóbb a pelenka, leértékeléskor tudok új ruhát venni a kicsinek stb.”

Összességében a kisgyerekes anyukákat érintő változások hasonló érzelmi reakciókat váltanak ki az érintettekből. Többen számoltak be arról, hogy nemcsak felháborítja vagy dühíti őket a helyzet, de egyenesen elkeserítőnek találják, úgy érzik, egyre inkább ellehetetlenedik a családok helyzete. Egyik olvasónk így nyilatkozott erről:

„Valójában támogatni kéne a családokat és nem elvenni tőlük azt a keveset is. Azt hiszem, mindannyian örülünk, ha olvashatunk olyan kismamáról, aki legalább többet kapott... Ne értsetek félre, nem azt mondom, hogy az "állam" pénzéből neveljük fel a gyermekeinket, de azért ez felháborító!”

Hogy a fenti intézkedések milyen hatással lesznek a szülési kedvre, arról még nem lehet biztosat mondani, bár az egyik hozzászólás erre is céloz.

„Szeretnék testvért a kislányomnak, de ilyen árak és fizetések mellett nem hiszem, hogy megengedhetjük magunknak, ha nem akarunk nyomorban élni.”

Az idei első kifizetések tehát sok anyukát keserítettek el. Bár azok a kismamák, akik rosszabbul jártak az adójóváírás kivezetésével, kompenzációt igényelhetnek. A kompenzációhoz szükséges űrlap már letölthető, akik jogosultak rá, nyomtassák ki, töltsék ki két példányban és ajánlottan adják postára, az OEP címére. Érdemes mielőbb megigényelni a kiegészítést, mert csak az kaphatja meg a kompenzációt visszamenőlegesen január hónaptól, aki még 2012. május 31-e előtt benyújtja igénylését. Aki a határidőt követően igényli meg a kompenzációt, az csak a következő hónap elsejétől lesz jogosult rá, visszamenőlegesen nem érvényesíthető.

Kedves Olvasók, Titeket hogy érintett az adójóváírás kivezetése? És ha megigényeltétek a kompenzációt, kérünk Titeket, számoljatok be majd a tapasztalataitokról!

Szilágyi Diána , 2012. február 08.
 
 
 

Babanet hozzászólások  
(17 hozzászólás) 

2012 02 08. 14:34
De lényeg, hogy még mindig azt kántálják, hogy szülessen több gyerek. Így?!?!?!
→ válasz erre
2012 02 08. 14:45
Hát most mit mondjak? E hó közepén lejár a gyed-em. Most már hiába is kérnék kompenzációt...
De nem igazán értem, hogyan akarják, hogy növekedjen a népesség, ha kicsit sem támogatják a családokat. Egyik kezükkel adnak, a másikkal 2x annyit elvesznek. Elképzelésem sincs, mi lesz velünk 2 gyerekkel (már úton van a kistesó). Már most is elég nehéz megoldani, hogy a gyerkőc változatosan és a lehetőségekhez képest egészségesen étkezzen, és kapjon minden nap gyümölcsöt. Kettővel ez fokozottan probléma lesz. Aztán a nagyobbat majd oviba is kéne adni. Hogyan? Hová? Miből???
→ válasz erre
2012 02 08. 14:48
Mindamellett én örülök, hogy egyáltalán itthon lehetünk két (három) évig, akármennyiért is...
→ válasz erre
2012 02 08. 18:04
én tegnap szembesültem vele hogy 16000FT-al kaptam kevesebbet..eddig is napról napra éltünk és toljuk a számlákat magunk elött...most azt hiszem ez a vég!
azt se tudom szeptemberig mit fogunk csinálni mert addig még bölcsibe se tudom tenni hogy munkába induljak....ja és a férjem fizetése is kevesebb plussz a kajajegye is 5000-el csökkent..szóval teljesen reménytelen a helyzetünk...
de megmondat az "okos" politikus hogy meg lehet élni 47e-ből na és nam baj majd "megerősítik" a középosztályt az akkor majd nagyot fog rajtunk lendíteni...
ezek után nem gondolok második babára sőt ezt az elsőt is ahogy lehet elviszem ebből az országból..ha addig éhen nem halunk!
→ válasz erre
2012 02 08. 19:48
bei
Én is 10 ezerrel kaptam kevesebbet, így most 1000 ft. híján annyit kapok,amennyiből az "okos" politikus szerint meg lehet élni. Még szerencse, hogy párom is kap fizetést.... Szóval ahogy látom ez az ország nem akarja, hogy több gyerek szülessen, mert így én se vállalok be egy kis tesót, pedig szerettem volna....:( és most azon gondolkozom, hogy elöbb kell vinnem bölcsibe a gyereket, hogy tudjak dolgozni. Persze bölcsibe húzzák a szájukat, hogy nem szerencsés szeptember elött vinni...na de akkor mit csináljak???? Megvan..... elmegyek az okos politikushoz és felajánlom neki, hogy cseréljünk 1-2 hónapra fizetést...
→ válasz erre
2012 02 08. 22:01
Én most inkább gyakorlati dolgot írok: a kompenzációs papír teljesen kétértelmű és akárhogy tölti ki az ember értelmezhetik az OEP/MÁK számfejtői ahogy akarják...aki tudja érdeklődje meg....a lényeg. Az első blokk 3-4-5 kérdése és a kitöltési útmutató nem egyezik. Hármas kérdés, hogy mennyi az eltartott, négyes, hogy mennyi gyerek után jár(hat) az adókedvezmény, logikusan itt mindenképp be kellene írni akár anyu, akár apu veszi igénybe a családi adókedvezményt, de az 5. kérdés direkt arról szól, hogy a kitöltő mennyi gyerek után veszi igénybe...6os kérdés meg a gyereke felsorolása...Most jön a BUKTA: kitöltési útmutató szerint a 4es kérdéshez CSAK annyi eltartottat írjunk be, amennyi után a kitöltő veszi fel a családi adókedvezményt! Ergo vagy logikusan töltöm ki, de az útmutatóval ellentétesen vagy az útmutatós szerint (amire direkt felhívást a figyelmet, hogy aszerint kell) és akkor meg rosszul, rosszabbul járhatok, mert lenullázom a családi adókedvezményre jogosító gyerekeim számát...
Huh, nem tudom érthető ez így, de azért gáz, mert közben meg a formanyomtatványon ott van hogy aki hiányosan, hibásan tölti ki, az elesik a kompenzációtól....
Egy VICC!
Magam részéről a kitöltési útmutató szerint jártam el, a fogamat szívva, mert tudom hogy feltehetőleg nem jól töltöttem ki és a 4es kérdéshez nullát írtam (5. kérdéshez is), de kézzel odaírtam hogy a kitöltési útmutató szerint kitöltve, és ott is aláírtam. Ezt csak azért írom, mert jogilag ebbe nehezebben lehet belekötni, mivel a hiba a formanyomtatványban keresendő nem bennem, legfeljebb homlokukra csapnak és kijavítják, majd újra kitöltetik és később látok belőle pénzt, de legalább látok....

→ válasz erre
2012 02 09. 06:50
Aprooka, nem értem hol olvastál a 4. pontra vonatkozó kitöltési útmutatót, én nem látok ilyet az útmutatóban. Sőt az általad leírtakkal sem értek egyet, szerintem félrevezető lehet helyenként amit írtál. A 4. pontban nemhogy "CSAK annyi eltartottat írjunk be, amennyi után a kitöltő veszi fel a családi adókedvezményt!", ez a pont nem erről szól, hanem arról, hogy van-e olyan az igénylővel egy háztartásban élő eltartott, aki egyben kedvezményezett eltartott is, vagyis aki után az igénylő vagy annak élet- vagy házastársa családi pótlékra jogosult.

Számomra világos és egyértelmű a kérdőív az alábbiak szerint:
3. pont: hány eltartott van (kedvezményezett vagy sem, vagyis családi pótlékra jogosult-e az igénylő az adott eltartottak után vagy sem, mindenkit be kell írni)
4. pont: a 3. pontban szereplő eltartottak közül mennyi a kedvezményezett eltartottak száma (= akik után családi pótlékot vesz igénybe az igénylő, egyetlen kivételtől eltekintve, amit részleteznek a kitöltési útmutatóban)
5. pont: a 4. pontban szereplő eltartottak közül mennyi eltartott után szeretne az igénylő családi adókedvezményt idénybe venni(ha az adókedvezményt házastárs/élettárs veszi igénybe akkor értelemszerűen ide nullát írunk)
6. fel kell sorolni az eltartottakat és a pontozás előtti kis négyzetben x-szel jelölni ha az eltartott egyben kedvezményezett eltartott is.

Kedves aprooka, örülnék ha belinkelnéd az útmutatónak azt a részét, ahol a 4. pontra vonatkozó kitöltési útmutatást olvastad, mert én ezt nem látom. Az én útmutatómban mindössze az 1,2,5,6 pontok vannak részletezve.
→ válasz erre
2012 02 10. 14:36
Bettinyo, mivel én köztisztviselő vagyok, nekem munkahelyről jött a nyomtatvány és tökéletesen úgy értelmeztem amit Te is írtál, aztán elolvastam a kitöltési útmutatót, ami NEM ugyanaz, ami most fenn olvasható az OEP honlapján (ezúton is remélem minimum ajtónak megy már bocsánat, aki kiküldte nem csak nekem a hibásat...mivel nem javítható elvileg....és nem egy kicsi önkormányzatról van szó...) hanem amit próbáltam leírni....
Tehát ott elnyomták és a négyes kérdéshez írták azt amit Te is a jó útmutató az ötös kérdéshez ír magyarázatként. Nem volt logikus, de sajnos ha nem a kitöltési szerint írtam volna meg, akkor meg amiatt esek el a kompenzációtól...:-(((
Szóval akkor javítva az előző hsz-mat:
Mindenki vagy a mostani, mai, hivatalos OEP nyomtatvány kitöltési útmutatóját használja, vagy ha régebben, múlt hét elején kapta meg a kompenzációs papírt és a formanyomtatványt, akkor meg figyelmesen olvassa el és nézze meg, mert nem ugyanaz sajnos mint az aktuális...:-(((
→ válasz erre
2012 02 12. 15:56
Aprooka, én értem, hogy te mit írsz, én is olyon nyomtatványt kaptam. Én a 2. pontot nem értem, hogy mit kell beírnom, ha 1 gyereket én, 1 gyereket a párom igényel. Igen választ nem írhatok, mert megosszuk, de ha nem választ írok, akkor nem veszek igénybe családi adókedvezményt.
→ válasz erre
2012 02 12. 21:16
Judy, ugye hogy ugye? Szerencsére emailen nekem is elküldték a rossz verziót, mert ugye amit kaptam mindkettő vissza kellett küldenem, és nincs itthon fénymásolóm, hogy lemásolhattam volna, aztán majd még én leszek a hüle...mert a logika azt diktálja amit bettinyo írt, csak épp abba is bele lehet kötni....
Na, szóval sztem, de csak sztem logikusan a 2. ponthoz igent írsz, mivel Te is igénybe veszel adókedvezményt, majd a jó kitöltési szerint (OEP honlap) már ki tudod tölteni a többit is. 3. pont, ha két gyerkőc van akkor 2, 4. pont is kettő, 5.pont meg 1, mivel egy után veszed Te igénybe...de azért nézd át a kitöltésit!:-)
→ válasz erre
2012 02 13. 14:32
Én 16000-rel kaptam kevesebbet és az OEP-nél bent jártunk és nem tudták megmondani miért!!!!EL VAGYOK KESEREDVE!
→ válasz erre
2012 02 14. 09:06
Köszönöm Aprooka, így már menni fog. Én is így gondoltam, lesz, ami lesz.
→ válasz erre
2012 02 14. 22:29
babaimado, sajna ez így van, sok anyuka ismerősöm telefonált az OEP-be, mondták hogy jogos a panasz és kész, ennyi....ami engem ledöbbentett, hogy akik ugye másodikkal vannak otthon és nem mentek vissza dolgozni, azoknak az évekkel ezelőtti max. gyedet veszik a számítás alapjául...ez totális diszkrimináció, hogy akik előbb szültek azoknak megáll az élet? Holott közben csak most januártól 102e ft. helyett 130e a max gyed???Döbbenet, tök jogos, elismerik és itt vége is a történetnek....most már csak arra leszek kíváncsi hogy ahol két gyerek van és mindkettő után felvették az adókedvezményt (bárki) annak most jár-e a kompenzáció vagy nem? Mert egy csomó cikk azt írta hogy nem jár, magán a nyomtatványon meg nem láttam erre utaló jelet...mert itt marhára nem magáról a jogszabályról van szó, meg a kormány ilyen olyan politikájáról, hanem hogy rosszul alkalmazzák a szabályt, mármint a számfejtők rossz rendszer alapján számolnak, ez meg nem kevés pénz, ha csak mindenkit mondjuk 10e-rel rövidítenek meg....és ugye nekik adott a rendszer, csak beviszik a számokat és kidob vmit a gép...:-(((
→ válasz erre
2012 02 14. 22:32
Judyt, remélem hogy jót írtam, sztem ez logikus, aztán meglátjuk mit hoznak ki az okosok odabenn...:-(
→ válasz erre
2012 02 14. 22:34
....és hogy ne legyen félreérthető, nem a számfejtőkkel van bajom (bár aki nekem fejt, már 3x csinált hajmeresztő dolgokat, gyed megtagadás teljes fizu számfejtése, stb....) de általánosságban nem ők a probléma, hiszen pont az a baj hogy meg van kötve az Ő kezük is...szóval hiába a telefonálgatás, meg hogy elismerik hogy vmi nem kerek, de tenni semmit sem tudnak ügyintézői szinten...
→ válasz erre
2012 02 15. 22:20
Sziasztok!
Hát igen. Olvasom más reakcióit is, és látom hogy egyáltalán nem vagyok egyedül. Mi is gondolkodunk hogy külföld, szerettünk volna másodikat, én is kevesebbet kaptam, stb. Ez ránk is igaz és gondolom még nagyon sok mindenkire. Elkeserít, hogy nem a szívem és akaratom alapján kell döntenem hogy hány gyereket vállalok hanem a pénztárcám alapján. Annak idején mikor még felvettük ugye az előrehozott szoc.polt. akkor kettőt vállaltunk, de hiába van 50% os, jól látjátok 50%-os kamata, még így is jobban megéri visszafizetni mint második gyereket bevállalni!!!!! Szörnyű helyzet! Egyke lesz a gyerekem ami olyan szempontból nem rossz hogy neki igyekszek mindent minden téren megadni, de akinek van tesója(természetesen normálisakra gondolok, inkább úgy fogalmaznám hogy jóban vannak) tudja hogy milyen jó hogy nincs egyedül és ha mi szülők egyszer elmegyünk erről a "fantasztikus" világról nem marad egyedül. De hát ez van. Én ne haragudjatok hogy ilyet írok egyáltalán nem vagyok antiszemita vagy ilyesmi de azért az is furcsa hogy (akinek nem inge ne vegye magára most a nagy átlagról beszélek) a magyar anyák azért nem szülnek mert nincs pénzük hogy normálisan felneveljék a gyereket a romák meg azért szülnek hogy minél több pénzük legyen a gyerek meg le van sz..-va. Ez lenne a cél? Kihaljon a magyar? Majd a cigányok szülnek? Ezzel egy a baj nem szeretnek dolgozni akkor majd ki tartja Őket? Na mindegy ebbe nem megyek bele mert nem ide tartozik. És mielőtt bárki írna tudom és ismerek is jó példát is romákra és rosszat is a magyarra is. A lényeg hogy elfogyunk, és a pénz miatt. Ez nagyon szomorú!!!! Mert ma már megadni egy gyereknek azt ami a legfontosabb is (bár az én kisfiam még most múlt egy éves nagyjából utána jártam) számolgattam és meghaladja a 10 milliót és ebbe semmi extra nincs mindenki nyugodtan számolgasson kicsit, persze ebbe nincs benne az évenkénti infláció, ha szerencsétlen gyerek továbbtanulna mert ugye már azért is fizetni kell szinte mindenkinek és hogy esetleg még egy kis beugró a lakásra vagy lagzira? Én nem tudom nagyanyáink ezt hogy csinálták, jó nem voltak ilyen igények stb. de akkor is. Valamelyik nap hallottam pl. hogy egy évre kb. mert ennél csak több lehet 400.000 Ft ha hokizni járna a gyerek! A többi sport se sokkal olcsóbb. Szóval nekem az az üzenet jön le: Ne szüljünk gyereket! Ne sportoljon! Ne tanuljon! Felháborító hogy pont a "családbarát" kormány teszi ezt velünk. És félreértés ne essék én nálam sokáig nagyobb fideszest nem igen lehetett találni de most?!!! Én még ettől a kormánytól amiben bíztam és szavaztam és nem most először még csak rosszat kaptam. Mert oké kompenzál még a Gyednél és Tgyásnál el is megy,de a fizetés. Rendben kompenzáljon és a többi? Ugyanis a számlák nem kompenzálódnak lefele inkább felfele akárcsak a munkanélküliség. Pénzt vesznek el már itthon, aztán plusz pénz a bölcsi, nem is folytatom tovább! Elnézést az eddigiekért is de már nagyon ki kellett írnom magamból, ezért kérlek ne haragudjatok! Azért minden kismamának drukkolok hátha jobb lesz egyszer!
→ válasz erre
2012 02 21. 10:00
Sziasztok,

Hát igen adójóváírás kompenzálás...és mi lesz azzal, aki 2012-ben szül??? Az meg már teljes mértékben le van tojva. Nem kap semmiféle kompenzálást.
Vállalj gyereket persze, de hogyan, ha egyszer nem teszik lehetővé a feltételeket hozzá.
Komolyan nem értem, hova tart ez az ország...
Bölcsi hely nincs, ha van, fizess érte. Megáll az ember esze.

Egyetértek a felháborodásokkal, sport meg aztán...legyen egészséges a gyerek, mozogjon eleget, de persze csak ha meg tudod fizetni...milyen rendszer ez kérdem én???

Még meg sem született és már mennyibe kerül, hiszen nem az első terhességem, küzdelmes volt, hogy egyáltalán összejöhessen, és akkor még csak nem is annyit fogok kapni idén, mint amit tavaly számoltak.
Szó nincs róla, minden pénzt megér, hisz ezért küzdöttünk, hogy lehessen egy babánk, de agyrém az egész rendszer.

És csak annak örülök, hogy már most imádom ezt a kis csöppséget, pedig még ki sem bújt, és kárpótol majd mindenért, mert annyi örömet fog szerezni, sőt már most boldog vagyok, hogy egyáltalán lehet kisbabám.
→ válasz erre
Hozzászólás
Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?