Hétköznapi konyhatündér - Bontsunk csirkét!

A hozzám hasonlóan matróna korú háziasszonyok bizonyára emlékeznek még a reklámra, ahol a rajzolt asszony veszekszik a rajzolt férjjel, hogy ,,Nem megmondtam, hogy bontott csirkét hozzál haza?!” Nos, én most bontott csirkét hoztam haza.

Özv. Kovács Jánosné Etelka háború előtti szakácskönyve szerint előbb ki kéne mennem az udvarra, elkapni egy termetes, ámde nem öreg tyúkot, majd… Na, ezt azt hiszem, el tudjátok képzelni. Nekünk már egyszerűbb dolgunk van: elballagunk egy bótba, kivesszük a baromfit a hűtőpultból és hazavisszük.

Otthon aztán kezdődik a boncolás. A levesbe megy a bőre - nem esszük meg, ám az íze miatt hasznos alkotója a levesnek, a kutya meg majd boldogan csóválja érte a farkát -, a szárnya és a háta szintén a leveses fazékba kerül. A melle húsát ügyesen lefejtjük a csontjáról, majd a filét kockákra vágjuk, a csontját viszont megint a levesbe szánjuk.

Van még általában két combja is az ilyen jószágnak, ezt most nem használtam, bezacskózva eltettem a mélyhűtőbe, jó lesz az még egy csirkepaprikásnak.

Sajnos kezdő háziasszonyoknak nem tudom elmagyarázni – sőt, youtube videót sem tudok róla mutatni (Én viszont tudok! Íme, inkább érdekes, mint praktikus, de ki tudja!  - a szerkesztő) -, hogyan kell csirkét csontozni, ez olyasvalami, amit anyukánktól, anyósunktól, nagymamánktól, vagy egyéb tiszteletre méltó nőrokonunktól tudunk a leghatékonyabban elsajátítani. Annyit szeretnék mindenkiben nyomatékosítani: csakis jó minőségű, éles késsel lássunk neki!

Ha az előkészületekkel végeztünk, tegyük fel a levest főni - ne felejtsünk el vizet önteni a levesbe való húsra-csontra! Nem nagy lángon, ráérünk, hadd főjenek ki az ízek rendesen.

A raguhoz egy kis zsíron egy fej felkockázott vöröshagymát megdinsztelünk, a csirkemellet rádobjuk, fehéredésig pirítjuk. Tettem mellé egy kis üveg gombát (a fejeket félbe vágtam), de ez teljesen opcionális, enélkül is jók vagyunk. Felöntjük vízzel, befűszerezzük - só, bors, nálam most friss zöld oregánó és bazsalikom is került mellé -, lefedjük, közepes lángon hagyjuk főni a saját levében. A köret lehet főtt/sült krumpli, rizs, rizi-bizi –vagy ha újítani akarunk, legyen bulgur.

Nagyon szeretem a bulgurt - ami búzatöret, egyébként -, csak sajnos a család férfitagjai fújolnak, ha ilyet főzök –most viszont nincsenek itthon, úgyhogy miért ne.

Ugyanúgy készítem, mint a rizst: pici olívaolajon enyhén megpirítom, másfélszeres mennyiségű vízzel felöntöm, sózom, lassú tűzön készre főzöm. Tányérra szedjük, a raguval megkoronázzuk.

A levesünkről se feledkezzünk meg: pucoljunk jó sok zöldséget, tegyük bele a lébe, ízesítsük az egészet a szánk íze szerint. Szerintem minden húsleves sok zöldséget érdemel, az enyémbe most ment kelkáposzta, karalábé, krumpli, répa, fehérrépa, petrezselyem – ezek adják a jó ízt, nem a nátrium-glutamát! Egyébként lehet kapni olyan ételízesítőt, ami kizárólag szárított, őrölt zöldségekből áll, nagyon tudom ajánlani mindenkinek.

Mutatom, milyen jól néz ki a leveses fazék teli zöldségekkel:

Főzzünk mellé-bele levestésztát, és tálaljunk.

Babakonyha Kisokos
  • ha a levest először csak enyhén fűszerezzük, a répát és a krumplit kiszedhetjük belőle, ha megfőttek, ezek 7-9 hónapos kortól már adhatóak
     
  • csirkemell: 7-9 hónaposan adható
     
  • bulgur: mivel ez is gluténtartalmú, 6 hónapos kortól pici adagokban, folyamatosan bevezetve adható, nagyobb mennyiségben csak 1 éves kor után kaphatja a baba!

Tudjátok, mi a csúcs ebben az ebédben? A másfél kilós csirke 1.100 Ft-ba került. Lett belőle egy nagy fazék leves, egy rendes adag ragu, és még a fagyasztóba is jutott egy következő ebédre való belőle.

Váljék kedves egészségetekre!

Zsuzska - Az én kis tavernám


Zsuzska - Az én kis tavernám , 2012. június 28.
 
 
 

Hozzászólás

Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?