Micónapló – Napok és italok

Tartalmas hét áll mögöttünk, de hogy fel tudjam fűzni egy képzeletbeli cérnára az eseményeket, kellett egy vezérfonal. Így párosítsuk a napokat az aznapra jellemző italokkal.

Vasárnap – Limonádé

Hihetetlen, hogy kettesben ülünk vasárnap este egy étteremben, és mozijegyünk van! Anyukám elvitte a gyerekeket - most először Micókát is - több napra. Miközben a mennyei gasztronómiai fogásokat és a mentás limonádét kellene élveznem, hol a zsebemhez kapok, hol a fejemhez, hol a táskámban ellenőrzöm, hogy mindenem megvan-e. Biztos vagyok benne, hogy valami fontosat elfelejtettem. Aztán hirtelen beugrik a rejtély, belém hasít a megvilágosodás: a folyamatos, homályos hiányérzet oka a hirtelen jött gyermek nélküliség.

Hétfő – Mojito

Bár nem ragyogott a nap, ahogy azt korábban elképzeltem, ellenben sötét volt, és fújt a szél, Tenerife földjére lépni maga volt a megtestesült földi mennyország. A hajnali fél négyes kelés, az öt óra hosszas brüsszeli dekkolás (csatlakozásra várva), a kétórás repülőgép-javítás és ereink többszöri, képzeletbeli felvágása után már Szibériában is szívesen álomra hajtottam volna a fejem, hát még mekkora élmény volt az ideiglenesen a Kanári Szigeteken dolgozó húgomnál vizitelni Cica barátnőmmel.

Az emberemlékezet óta át nem élt pár- és családnélküliség azonban az álomra hajtás helyett az ipari mennyiségű mojito elfogyasztására sarkallott bennünket. A tapas bárból a koktélbárba helyeztük át a székhelyünket, és szinte nem akartam elhinni, hogy a balomon a hónapok óta nem látott, fehér emberhez méltatlanul csokoládébarnára sült testvérem, jobbomon egy vadidegen olasz adonisz - ne vigyorogjatok, a testvérem kollégája - foglal helyet, szemben pedig éjfeketén hullámzik a langyos tenger.

Kedd – Sangria

Jujjjujujuuuuuj, tudtam, tudtam, hogy nem kellett volna ennyit inni, pláne harminc felett. Cica barátnőmmel az életünkért küzdünk minden másodpercben, miközben az öt évvel fiatalabb és nem mellesleg edzésben lévő testvérem vidáman terelget minket a kedvenc reggeliző helye felé. Ragyogóan süt a nap, a tengeri szellő és a rusztikus tojásos reggeli életet lehel belénk.

Ezután leszorítjuk a testünket a napsugarak által felmelegített homokba dobott strandtörölközőre, és hagyjuk, hogy a fény és a meleg kigyógyítsa belőlünk a macskajajt. Berohanunk a tarajos hullámok közé, kicsit hideg a víz, mindössze húsz fok, de hamar meg lehet szokni. Estére már szinte elképzelhetőnek tartjuk, hogy újra embernek érezzük magunkat, és egy kancsó lágy sangria, illetve a tenger gyümölcsei grillnyárs elfogyasztása után rájövünk: mi vagyunk az élet császárnői.

Szerda – Világos sör

A programterveink azonnal füstbe mennek, mikor konstatáljuk, hogy ma még melegebb van, mint tegnap. Az autóbérlés és a vulkán megmászása (ha-ha) helyett az egész napot a strandon töltjük. Most már határozottan érzem, hogy hiányoznak a fiúk. Sokat gondolok rájuk, néha előugranak rémképek a semmiből, hogy karamboloznak, betegek és kórházban vannak, vagy elragadja őket egy griffmadár, amíg nincsenek velem. Jobb esetben a férjemet is, rosszabb esetben pedig a férjem hibájából. A hideg sör, amit itt isznak a szigeten, Dorada márkanévre hallgat, jótékonyan feledteti a negatív gondolatokat. Sós palacsinta illata száll, ember nagyságú hullámok közt ugrálunk, mint a kerge kutyakölykök, és röhögő görcsünk van. Boldog vagyok.

Csütörtök – Barna sör

Déja vu-m van, hajnali fél öt, és Cicával ismét a reptérre tartunk. Máris vége a miniszabinak?! A tesókámra gondolok, idén már nem találkozunk. Délre érünk Londonba, a gépünk Pestre csak este megy, van időnk egy kiadós londoni sétára. Hideg van, de nem vészes, legalább az eső nem esik.

Emeletesbuszozunk, és bejárjuk a Westminster-Parlament-Big Ben-Trafalgar-Piccadilly környékét. Aztán marhahúsos pitét eszünk és barna sört iszunk egy pubban. Este tizenegykor, mikor leszáll a gépünk, el se hiszem, milyen hihetetlenül tartalmas és izgalmas négy nap van mögöttünk.

Péntek – Tea

Csani és Micó higgadt elégedettséggel konstatálják, hogy megérkeztem. Csani legalább nyalogatni kezdi az alkaromat valamiért, de Micó egy pillantás után rám se néz, játszik tovább. Mit rontottam el? Miért nem hiányoztam a gyerekeimnek? A barátnőm, aki nélkül fél órát sincs meg a legkisebb csemetéje, kis híján megüt a telefon virtuális terében, mikor felvetem neki bánatom. Ha az éter gyilkos lézersugarakat tudna lövellni, akkor biztosan meg is haltam volna, mikor áttértem arra a problémámra, hogy sajnos kicsit leégtem a napsütésben.

Micónak az orra folyik, Csani pedig kicsit köhög. Mézes teában úszva töltöttük a napot. Este romantikus program gyanánt karácsonyi ajándékok után böngészünk emberemmel a neten. Romantika helyett úgy összeveszünk („minek kell ennyi sz*r?” – „Fogd be a szád Te, akinek meg egy fia ötlete sincs” – vonalon), hogy kis híján elválunk. Boldog karácsonyt, itt az advent, éljen!

Szombat - Pezsgő

A férjem névnapja, boldogan csomagolja ki a Londonban általam vásárolt whisky-t. De a kedvemért inkább pezsgőt bont. Hol van már a tegnapi veszekedés…? Olyanok vagyunk, mint a nyári zápor. Lecsap a jégeső, szétver mindent, aztán fél óra múlva újra süt a nap.

Vasárnap – Forralt bor

Egész hétvégén mostam. A szegedi lakásunkból kirámolt örökségemet. öt zsák ágyneműt, törölközőt, és abroszt… Estére már azt hallucináltam, hogy mosópor és öblítő szagom van. Mindenütt, MINDENÜTT kalocsai mintás és damaszt (!) abroszok száradnak. Szürreális világ…

Közben üdítő változatosságként a napot a Vörösmarty téri karácsonyi vásárban kezdjük, hogy adekvát helyen vegyünk adventi koszorút. Létezik, hogy itt nem lehet adventi koszorút kapni??? Ugyanazok az árusok, ugyanazok a portékák, mint tavaly, mint tavalyelőtt, mint azelőtt, csak a koszorús nincs sehol. Némileg csalódott vagyok. Bár a forralt bor és a mézes csülök illatáért megérte kijönni. Megjön a karácsonyi hangulatunk. A vásárcsarnokban szerzek egy kissé fapados koszorút, ebédnél meggyújtjuk az első gyertyát, előrángatom a karácsonyi terítőket és az ünnepi dekorációt. Este izgatott kis gyerekmancsok nyitogatják az adventi naptár első kapuját.

Megint hétfő – nem vagyok szomjas

Csani oviba ment, András dolgozni, elindult újra a mókuskerék. Micóval ismét kettesben, édesen követ a lakásban, mint csibe a tyúkanyót, sokat nevetünk, és sokat nyavalygunk. Néha karmolni és pofozkodni próbál, főleg, ha olyasmit teszek, ami neki nem tetszik. Tudom, hogy nem kéne röhögnöm…

Este, az orrszívásnál, döbbenten észlelem, hogy hónapokig tartó néma csend és hullaszag után, három fogacskája is áttört. Két kisőrlő és egy szemfog, és ezek társai is úton vannak, összesen nyolc foga jön szerencsétlen törpének egyszerre. Micóka a hős. Hős vagy - mondom neki, és komolyan nézek rá. Nevet rajta.

Összecsókolom a kis pofázmányát, és megbocsátok mindent, a nyavalygást, a pofozkodást, a karmolászást, és még az érkezésemkor tanúsított, hűtlen, lelkesedés-mellőző, ovációhiányos viselkedést is.

Szofi

Szofi , 2013. december 04.
 
 
 

Babanet hozzászólások  
(3 hozzászólás) 

2013 12 07. 20:58
Csaniról is kéééérünk kééépeket! :-)
→ válasz erre
2014 01 15. 23:30
@manguszta: Mostani részben :)
→ válasz erre
2014 01 16. 11:32
dia
@manguszta: bezony, van benne.:)
→ válasz erre
Hozzászólás
Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?