10 tipp apáknak a sikeres anyatejes táplálásért!

Nem szép dolog a természet részéről, hogy bár a férfiak kimaradnak nagyrészt a gyerekvárás részből – legalábbis fizikailag, ami erősen megnehezíti a lelki ráhangolódást is, hányszor hallani apákat úgy nyilatkozni, hogy akkor tudtam felfogni, mikor először a kezemben tartottam -, de még a szülés után is háttérbe szorulnak. Legalábbis, ami a baba táplálását jelenti.

Hiszen mellük ugyan van, de tejet termelni nem tudnak, így aztán, hacsak a baba nem tápszeres, a táplálás rész egyértelműen az anya feladata lesz. De jó hírünk van: bármennyire is csak egy anya képes szoptatni a gyereket, egy apa rengeteget tehet azért, hogy ez valódi sikersztori legyen, és minél kevesebb buktatóval kelljen szembesülni. Hogy csak tízet említsünk ezek közül…

1. Tudj meg minél többet a szoptatásról: Hogy igazán hathatósan tudj majd adott helyzetben segítséget adni, muszáj megértened, mivel állsz szemben. Minél több infót beteszel az agyad megfelelő rekeszeibe, annál valószínűbb, hogy ha probléma adódik és az asszony sűrűn pánikol - hiszen rengeteg a tévhit és az egymásnak ellentmondó információ ., te, mint egy valódi felmentő sereg, pikkpakk előállhatsz egy megoldási javaslattal. Amitől a párod is talán megnyugszik, és amin talán az is múlhat, meddig jut anyatejhez a babátok!

2. Ismerd meg a szoptatási eszközöket: olyan ez, mint az autószerelés. Lécci, adj már egy nyolcas kulcsot. Nem azt, a másikat! Az anyatejes tápláláshoz kapcsolódóan is vannak olyan cuccok, amikről az elején kb. annyi fogalmad lesz, mint a gyereknek a kombinált fogóról. De mégis jó, ha minél gyorsabban megtanulod, melyik a kézifejő, melyik az elektromos, mi a tejgyűjtőzacskó, a bimbóvédő, a szoptatóspárna (na, mondjuk ezt nehéz eltéveszteni, az a nagy hernyó), meg a bimbóvédő krém. Mert lehet, hogy a párodnak kimarad valami az etetés előkészítésénél és csak menet közben jut eszébe, amikor is tuti, hogy téged fog megkérni, hogy vidd már oda, lécci.

3. Készítsd elő a fejőgépet! Bár fejni nem muszáj, de mégis sokan használják. Aki viszont használja, az tudja, a fejés nem egy leányálom. Ha nálatok szükség van a fejésre, támogathatod azzal a dolgot, hogy vállalod a fejőgép tisztítását-fertőtlenítését, így legalább ezzel nem kell törődnie a másik félnek. Nem bonyolult egyébként egyik felépítése sem.

4. Itasd le! Mármint az anyát. Nem, nem a Pali bácsitól kapott kerítésszaggatóval, hanem vízzel. Esetleg gyümölcsteával vagy gyümölcslével. Ez ízlés kérdése. De számíts rá, hogy ha az asszony nekiül a szoptatásnak – ami azért nem két perc, sőt, eleinte akár alkalmanként 1,5-2 órás procedúra is lehet -, akkor hamar szomjas lesz. Mert a tejtermeléshez is sok folyadék kell, meg úgy általában is. Nagy segítség neki, ha készítesz a keze ügyébe némi innivalót.

5. Segíts be a háztartásba! Brutál nehéz az elején az újszülött ellátása és a regenerálódás mellett bármi más egyébbel foglalkozni. Márpedig idegesítő egy nő számára a gondolat, hogy a mosogatóból már kidől a piszkos edény és a szennyes is elborítja a lakást. Lehet, hogy a táplálás feladatát nem tudod átvenni tőle, de elképesztően nagy segítség – és ha hiszed, ha nem, hatással van a szoptatás sikerességére is -, ha a takarítás-háztartás gondját részben vagy egészben leveszed a nemrég szült anyuka válláról.

6. Dicsérd! A szoptatás kemény meló. Még csak nem is megy ösztönösen, hanem két különálló lény összecsiszolódásának és tanulásának eredménye. Ráadásul fáj is időnként, de legalábbis kellemetlen tud lenni. Miközben az ember fejében rengeteg az aggodalom, hogy vajon jól csinálja-e, elég-e a tej, nem éhezik-e a gyerek és így tovább. Úgyhogy nem árt egy kis szóbeli támogatás! Mondd el a szoptatással küzdő szülőtársadnak, hogy mennyire büszke vagy rá, milyen ügyes, vagy akár azt, hogy még a melltájékon kissé foltos pólójában is remekül mutat. Irtó jól fog esni neki!

7. Gondoskodj a szórakoztatásáról, hogy megőrizze a józan eszét! Nem, nem arra gondolok, hogy hányj a szoptatós fotel előtt cigánykereket, vagy bábszínházi előadást rittyents. De a napi 8-10 szoptatás egy idő után elképesztően unalmas tud lenni – még akkor is, ha már kigyönyörködtük magunkat a gyerekben. Szóval, nyomj az asszony kezébe egy könyvet, vagy a telefonját, neadjisten a tévé távkapcsolóját. Ez abban is segít, hogy kicsit kiszabaduljon a fejőstehénvagyok-állónapcsakszoptatok-kétmellbőlállazéletem érzésből.

8. Időnként masszírozd meg a hátát és a lábát „csak úgy”! A sok ülés, a baba tartása kifejezetten fárasztó lehet az izomzatnak, és szoptatás közben sok lehetőség nincs felállni-kinyújtózni. Szóval, beállhat a derék, a hát, húzódhat és feszülhet az izom. Egy kis masszírozás fantasztikusan üdítő lehet, ráadásul el is lazít. És minél görcsmentesebb egy szoptató anya, annál több tejre van remény. Arról már nem is szólva, hogy a masszázs és az érintés mélyíti a köztetek lévő kapcsolatot, és fizikai visszajelzés a támogatásodról.

9. Kérdezd meg, hogy mire lenne szüksége! Semmiségnek tűnik, de nagyon fontos lehet, és könnyen elfeledkezünk erről a kérdésről. Ráadásul sokszor csak pont annyira van szüksége a másiknak, hogy ez a kérdés elhangozzon…

10. Másik gyerek vagy háziállat is van a családban? Vedd kézbe az ügyet, és ha csak módodban áll, tedd lehetővé, hogy a szoptatás alatt lehetőleg minél nagyobb kényelem és nyugalom vegye körül a mamát és a babát. Ülj le addig a nagyobbal legózni, vagy olvass neki mesét, vidd el a játszóra, vagy pucoljátok meg a zöldséget, netán vásároljatok be együtt. A kutya is örülni fog egy kis kimenőnek vagy veled való játszásnak. És hátha ennek hatására akkor is jobban fognak menni a dolgok, amikor épp nem vagy otthon.

Ti milyen tippet adnátok még az apukáknak? Mit tehetnek még a fenti cél érdekében?

Szilágyi Diána , 2014. október 07.
 
 
 

Hozzászólás

Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?