Kóstolgatva a világot

Onnantól kezdve, hogy a baba tudatosan mozgatni tudja a kezét, és képes megfogni a tárgyakat, elkezdődik az a korszak, amikor mindent és bármit a szájába vesz. Mert érezni kell az ízét, az állagát, az anyagát, a textúráját, sőt, az illatát is. Azért anyaként nem árt, ha lesben állunk, és nemcsak azért, mert a kóstolgatás közben esetleg a gyerek gyomrába is kerülhetnek nem odavaló dolgok, hanem azért is, mert tényleg bármit betömnek egy pillanat alatt.

Ez a hivatalosan és Freud által orális fejlődési szakasznak nevezett korszak – ami a születéstől nagyjából 18 hónapos korig tart - tulajdonképpen a szoptatásból, a szopási ösztönből ered, az újszülött babák egész arca hihetetlenül érzékeny, amint hozzáér valami, azonnal nagyra tátott szájjal keresni kezdik – igazából az anyjuk mellét. Később pedig, amikor ez az érzékenység már az ajkak környékére szűkül, a szájukon keresztül fedezik fel a világot, hiszen a tapintásuk és az ízlelésük sokkal fejlettebb még, mint egyéb érzékeik. Azzal, hogy a kezükbe, majd a szájukba vesznek mindent, felfedezhetik, hogy az adott tárgy kemény vagy puha, hideg-e vagy sem, van-e íze, érdes vagy sima, harapható vagy szopogatható.

Más kérdés, hogy olykor olyan dolgokat is képesek megkóstolni, amit talán mégsem kéne. Nem véletlen, hogy érdemes biztonságos távolságba helyezni egy babától a család gyógyszerkészleteit és a háztartási vegyszereket. Hogy a nejlonzacskókat, pénzérméket és apróbb tárgyakat is jobb, ha elzárjuk a matató, felfedező praclik elől.

Ám még a legszuperebb anyának is csak két szeme és két keze van, amellett sajnos csak egy létezik belőle. Így aztán gyakori, hogy a baba szájában olyan dolgok kötnek ki, amit ha a mama minden másodpercben résen tudna lenni, megakadályozna. Ami persze, lehetetlen, ezt jól mutatja az is, hogy a kórházakba gyakran kerülnek be a gyerekek azzal, hogy ezt-azt lenyeltek, és jó esetben nem a hipó az.

De hogy néhány példát is bemutassak, lássuk, az én gyerekem szájában mi minden fordult meg, amitől frászt kaptam. Először is, totyogó korában, mikor már a babakocsiban nem maradt meg, rendszeresen belekóstolt a fenyők alatti, tűlevelekkel fűszerezett édes anyaföldbe, míg én pont emiatt aggódva, viharos gyorsasággal próbáltam bezárni a bejárati ajtót. Bár minden alkalommal elmondtam neki, hogy ez nem igazán finom, és ő is veszettül köpködött, jó ideig nem adta fel a reményt, hogy talán legközelebb más íze lesz. Ugyanígy jártunk a játszótéri homokozókkal is, a sárgásbarna kristályos anyag is beteges vonzalmat ébresztett benne.

De már pár hónapos korában jelentkeztek nála az első, arra utaló jelek, hogy igazából be kellene kameráznom a lakást. Amikor apám egyszer elfelejtette levenni a csizmáját, és egy szép méretes sárdarab maradt utána a padlón, távozásuk után, míg én persze, megint az ajtóval matattam, a kölök lehengeredett a játszószőnyegéről, és lelkes nyalakodással próbálta feltakarítani. Alapvetően azt vallom, hogy nem baj, ha eszik az a gyerek koszt is, kell az immunrendszerének, egy éves korig egy kiló, ugye, de ez majd megvolt egy féléves adag.

A legdurvább eset mégis az volt, mikor a Vérmezőre mentünk sétálni, s míg elő akartam venni neki a babakocsiból az egyik játékát, ő máris új élménnyel bővítette kóstolgatási élményeit. Jelesül egy szép, összeaszott kutyagumival. Amihez megpróbált szorosan összezárt szájjal ragaszkodni is. Végül sikerült kipöckölnöm a szájából, de három kemény hétig komolyan aggódtam érte, annak ellenére, hogy az orvos megnyugtatott, a bélférgességen kívül nagy baja nem lehet tőle. Szerencsére még ennyi sem lett, de nem kívánom senkinek azt a három hetet, plusz a járulékos bűntudatot, hogy nem vettem észre időben. Igaz, ez az eset jó volt arra, hogy mikor a gyerek valamire fújjol, felemlegethetem neki, hogy ő még ezt is simán megette volna.

De volt kalandunk döglött, hatalmas, zöld hernyóval, lázcsillapító kúppal és sok egyéb más dologgal is. Szerencsére a legókockákat és egyéb apró játékokat sosem próbálta letuszkolni a torkán, és pénzben is csak a papírpénzt ízlelte, a fémérmék hidegen hagyták. A vegyszereket pedig valamiféle alapvető ösztönnel eszébe sem jutott vizsgálat alá vetni, azok valahogy nem érdekelték.

Azóta kinőtte ezt a korszakát, bár hozzáteszem, nem azonnal. Nem éreztem olyan egyértelmű határvonalat a fejlődésében, amikor egyik-napról a másikra abbahagyta volna a tárgyak kóstolgatását, inkább szép-fokozatosan kopott ki a viselkedéséből. Bár a ceruzáit még a mai napig rágja.

Nálatok mi volt a legbizarrabb dolog, amit a gyerek a szájába vett vagy előszeretettel kóstolt-evett?

Ha tetszett a cikk és van kedved, csatlakozz a Babanet Facebook rajongói oldalához is!

Szilágyi Diána , 2011. október 11.
 
 
 

Babanet hozzászólások  
(11 hozzászólás) 

2011 10 13. 20:17
Nálunk a popsikrémet a kicsi a hajára keni.
A keresztfiam annak idején (10 éves), a WC-kagylóban mosta ki a fogkeféjét, majd jóízűen rágcsálta tovább. Az egyik kis unokatesóm (14 éves), anno a WC-kagylóban mosta meg az arcát.
→ válasz erre
2011 10 14. 13:28
Nálunk is nyerő a törlőkendő...de mostanában mobiltelefon rágcsáló, toll és ceruzaevő ,de érdekes módon a vajas kiflit nem fogja meg, mert vajas lesz a keze...:)))
→ válasz erre
2011 10 14. 22:34
Tegnap szedtem ki a lányom szájából egy piros gémkapcsot. Nagyon megijedtem!
→ válasz erre
Összes hozzászólás (11) megtekintése »
Hozzászólás
Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?