Hogyan neveljünk lányokat?

A most divatos gender-elmélet szerint a címben feltett kérdést nem is szabadna megfogalmazni, mert nem fiúkat és lányokat kéne nevelnünk, hanem egyenrangú, nemtől független emberpalántákat. Tulajdonképpen így is van, a nemi sztereotípiákra sokszor már újszülött kortól feleslegesen rájátszunk: a kislányokat rózsaszínben járatjuk, a fiainknak azt mondjuk, a fiúk nem sírnak, a lányok fülébe fülbevalót lövetünk, a fiúk haját tüsire nyíratjuk… De van néhány dolog, ami mellett az előítéletek vagy éppen a divatos elméletek ellenére is érdemes kitartanunk a nevelés során.

Amikor kislány voltam, nagyon csúnyának tartottam magam. Soha, de tényleg soha nem hallottam egyik szülőmtől sem az ellenkezőjét. De tudod, mit? Ha mostani szememmel nézem a kiskori fényképeimet, egy nagyon helyes, szöszi, göndör hajú, szép szemű, karcsú lánykát látok rajta. Ha a saját lányom volnék, gyakran erősíteném pozitív visszajelzésekkel annak a kislánynak az önbecsülését.

Most van két lányom. Igazán szépek, kedvesek, aranyosak, okosak. Nem szűkölködöm a dicséretben, bár arra ügyelek, hogy ne váltsak ki ezzel hercegnő-attitűdöt bennük. Gyakran mondom nekik, hogy csinosak, szépek, helyesek, ügyesek. Bár úgy tűnhet, a külsőségre nem kéne ráerősíteni, a belső értékek sokkal többet számítanak, én mégis fontosnak tartom, hogy belső meggyőződéssé váljon, és erősödjön meg bennük az érzés: elfogadom magam és elfogadnak.

Minden más sokkal könnyebben megy majd. Ezzel a tudattal magunkban könnyebb elhinni azt is, hogy amit elkezdek, azt végig tudom csinálni; alkalmas vagyok rá, sikerülni fog. Úgy gondolom, most kell megalapoznom azt az egészséges önbizalmat bennük, ami aztán majd jó esetben egész életük során elkíséri őket.

Magunk között vagyunk: tegye fel a kezét az a nőtársam, aki önbizalom-hiányosnak vallja magát. Hm, vagyunk egy páran. És most gondoljuk végig: milyen megerősítéseket kaptunk annak idején a szüleinktől? Mondták nekünk eleget, hogy büszke vagyok rád, kislányom, csak így tovább? Dicsérték-e a kinézetünket, az eredményeinket, az igyekezetünket? Valószínűleg megelőlegezhetem a választ: nem, nem és nem.

Talán nem is hibáztathatjuk ezért a szüleink generációját. Ők nem úgy lettek nevelve, hogy kimutassák, kimondják az érzéseiket. Igaz, mi sem úgy lettünk nevelve, de azt gondolom, a mi nemzedékünk - harmincasok-negyvenesek - jobban igényli önmaga megismerését. Mi szeretnénk a lelki dolgok mélyére látni, megérteni a pszichológiai, neveléslélektani mechanizmusokat. Gyakran fordulunk könyvekhez, internetes forrásokhoz, mert szeretnénk másképp csinálni ezt a gyereknevelősdit, mint a szüleink.

Muszáj talpraesett, magabiztos lányokat nevelnünk. Persze fiúkat is, de azt hiszem, a hímneműekben ez alapból kódolva van, ők nem az emocionális oldaláról közelítik meg az életet. Nekik jóval kevesebb tépelődni valót adnak a kapcsolataik. Míg mi, nők párkeresésünk során sokszor még azon is csodálkozunk, hogy valaki hajlandó különlegesnek látni bennünket, mi több, feleségül venni, majd gyerekeket nevelni velünk, akikben semmi extra sincs, akiknél millió számra vannak szebbek, tehetségesebbek, soványabbak, sikeresebbek…

Akikben él a magabiztosság, azokból sugárzik is. Íme, beindul az öngerjesztő folyamat: az ilyen embereket jellemzően többre értékeli a környezete, jobban tud kapcsolatokat építeni, valószínűleg nem fog függeni sem társtól, se tárgyakról, kisebb eséllyel kerül mások befolyása alá. Tudni fogja, milyen értékek fontosak neki, és hogyan éljen ezek szerint.

Kedves anyák, értitek-érzitek, mekkora probléma ez? Ha igen, tartsatok velem. Neveljünk életrevaló lányokat, hogy nekik sokkal könnyebb legyen majd boldogulni ebben az Életnek nevezett nagy labirintusban, mint bizonytalankodó anyáiknak.

Zsuzska

Zsuzska , 2011. július 11.
 
 
 

Babanet hozzászólások  
(21 hozzászólás) 

2011 07 13. 13:12
Sziasztok!

Először nagyon meglepődtem hogy a cikk a gender irányzattal indít....aztán láttam hogy másfelé hajlik a téma.
Nos, azért ha már említésre került a dolog, én a magam részéről rettenetesen károsnak és betegesnek titulálom ezt az új elméletet, ahol a szülőket arra buzdítják hogy a 2-3 éves gyereküket tanítsák meg a nemi örömszerzésre és az oviban is oktatni kellene már az orgazmust közösségi szinten. Haj, ha ettől vki rámsüti hogy prűd vagyok, akkor állok elébe, de mélyen elítélem minden elemét ennek az egész nemtelenítésnek, remélem itthon nem teszik kötelezővé, mint nyugaton.
De erről ennyit, csak azért írom, mert ha már szóba került, sztem érdemes foglalkozni is vele, hiszen élő, sőt oktatott téma ez már sajnos.:-(

A lánynak illetve fiúnak nevelés és önbizalom kérdése: sztem elsődlegesen a gyermek jellemétől függ. Elhangzott itt hogy nem dicsértek néhányunkat, míg másokat igen és hogy ennek ki milyen hatásait tapasztalja.
Nos, nekem anyum meghalt egészen pici koromban, apum nevelt és bár rettenetesen sokat köszönhetek neki, tudom hogy anyaképet nem kaptam és ez hatással volt/van rám. Nehezebben kezelem a gyerekeimet, valahol csak édesapámból tudok kiindulni....
De a lényeg, hogy sztem egy pici gyereken is lehet már látni hogy mennyi önbizalmat osztottak neki Odafönn, mert bizony van olyan gyerkőc, akinek jó sok van és akkor ezzel meg kell tanítani jól bánni.
Ha meg egy picit nyuszibb, csendesebb lurkóról van szó, őt meg nagyon kell erősíteni. Itt a nyuszi abszolút pozitív jelző!:-)
Nehéz ez, eltalálni a megfelelő mértéket és nem is tudom jól fogalmaztam-e, de azért én már láttam eleve eléggé magabiztos lánykát, akire még ráerősítettek a szülei és emiatt 5 évesen már nagyon nehezen találta a helyét a világban, mert volt Ő és mindenki más 3 emelettel lejjebb...és ez sem jó. Hosszú távon meg egyenesen szívás sztem.
Az én két fiam már most ég és föld. A 3 évesem nagyszájú, mindent tudok oroszlán, neki is sokat mondjuk hogy ügyes és okos, de csak akkor ha tényleg az. És a szépségét nem gondolom hogy egy fiúnak ki kell hangsúlyozni, én legalábbis nem teszem, ha nem mackó van rajta, hanem ing akkor mondom neki hogy fess fiatalember...akkor ezt hajtogatja egész nap. Az egyévesem sokkal nyugisabb, csendesebb, bíbelődőbb, és neki sztem több biztatásra lesz majd szüksége a későbbiekben. De azért érhetnek még meglepetések azt gondolom.

És a cikkben szereplő huncut szemű lányka anyukájának meg gratulálok, nagyon helyes a kiscsajszi!!!:-)))
→ válasz erre
2011 07 15. 15:03
Azt én is nagyon fontosnak tartom, hogy a gyermeknek folyamatos pozitív visszajelzésekkel erősítsük az önbizalmát. Emlékszem Anyukámék sokszor nem is annyira a külsőmet, hanem a jó képességeimet hangsúlyozták ki. Sajnos találkoztam több ellenpéldával: a volt páromnál, de sajnos valamennyire a jelenlegi páromnál is előfordult, hogy a szülei azt mondták: "Te erre úgy sem vagy képes, ezt úgy sem tudod megcsinálni!" Ezt és az ehhez hasonló mondatokat Timikénél elfelejtjük, ráadásul a külsején is van mit dícsérni, hiszen valódi szöszi, kékszemű tündérke:)!
→ válasz erre
2011 07 15. 20:21
aprooka, én most teljesen ledöbbentem... én már azt is elítélem, hogy 8-15 éves GYEREKEK!!!! nemi életet éljenek, mert az szerintem nem egészséges... persze lehet én is prűd vagyok...

A témához. Édesanyám anno mindig elmesélte, hogy ő milyen vagány lány volt, mert mindig dícséretet kapott az édesapjától (nagypapámtól), és volt egy köteg önbizalma. Ennek ellenére én sosem kaptam jószót sem, és mindenki szebb és ügyesebb volt, mint én, az egész életem arról szólt, hogy "Bezzeg X.Y!". Hiába voltam kitűnő tanuló, hiába nyertem versenyeket, én mindig csak a "hülyegyerek" maradtam, aki kövér és nevetséges. Ennek köszönhetően évesen kiderült, hogy meddő vagyok. Olyan szintű önbizalomhiányom alakult ki, hogy képtelen voltam egy babát kihordani. Nem kevés és idő volt helyrehozni ezt az "aprócska bakit", amit az édesanyám elkövetett. Azóta 26 hetes terhes vagyok, és nagyon boldog, teljesen elégdett magammal. Szóval abszolút egyet értek, hogy a pozitív visszajelzések, ésszerű korlátok között nagyon nagyon nagyon fontosak!!!
→ válasz erre
Összes hozzászólás (21) megtekintése »
Hozzászólás
Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?
XBabázz lazán! - Teakiadó