Segítség, szülök! Mit vigyek magammal a kórházba?

A felkészültség számomra mindig egy lelki stabilitást nyújtott bármilyen helyzetben. Legyen szó akár az egyszerű hétköznapoktól a legstresszesebb helyzetekig.


A szülésre való felkészülés pont ebbe a kategóriába tartozott. Az én kisbabám ugyan császármetszéssel született, így a természetes szülésre nem kellett készülnöm, de lelkileg ettől függetlenül egy nehéz és izgalmas kihívásnak bizonyult. Nagyon sokat segített az a tény, hogy ami tőlem telhető volt felkészülés szempontjából, azt megtettem. Ezek közé tartozott az, hogy alaposan utánaolvastam, mire lesz szükségem a kórházban. Ebben szeretnék most nektek segíteni!

A kismamának:

- 2-3 kismama hálóing (Fontosnak tartom a több hálóruhát még ha csak pár napra is megy ebben az esetben az ember a kórházba. Szülés után ugyanis gyakori jelenség az erős verejtékezés, hiszen a szervezet próbál megszabadulni minden felesleges folyadéktól, ami felgyülemlett a terhesség során. Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a nappalok és az éjszakák összeolvadása miatt hidd el, nagyon hálás leszel, hogy lesz minden napra egy tiszta szetted, amit felvehetsz.),
- kulacs (Amennyiben császármetszésed lesz, nagyon hasznos darab a kulacs, hiszen a műtét után pár órával már ihatsz, de mindezt csak fekve teheted meg.), 
- 2 db törölköző,
- papucs,
- köntös, fehérnemű,
- powerbank, fülhallgató, könyv, 
- nagy éjszakai betét + felnőttpelenka. (Kellemetlenül hangzik, de ha nem vagy szégyenlős, a felnőttpelenka lesz a legjobb barátod ezekben a napokban.)
- melltartóbetét, szoptatós melltartó, bimbóvédő, bimbóvédő krém,
- általános piperecuccok: tusfürdő, fogkrém, fogkefe, dezodor, fésű, hajgumi, fürdőszivacs, kézfertőtlenítő,
- evéshez szükséges pohár, szalvéta, tányér, evőeszközök, 
- papírzsebkendő, WC-papír, papír WC-ülőke, 
- szőlőcukor, csoki, keksz, víz, 
- haskötő, ha teheted szoptatós párna,
- gyógyszerek, amikre szükség lehet, inzulin, cukorszintmérő, amennyiben szükséges,
- fénymásolt példány a személyes irataidról, illetve a baba iratai, apasági nyilatkozat vagy házassági anyakönyvi kivonat.

Egy régebbi cikkünkben még jó néhány fontos dolgot felsoroltunk. Nézzétek meg: Mit vigyünk a szülőszobára?

A babának: 

- popsitörlő,
- pelenka,
- hazamenős babaruha,
- kistakaró,
- hordozható pelenkázó,
- köldökápoló.

Remélem, hasznos listát állítottam össze és mindened meglesz azon a bizonyos napon. Ne feledkezzünk meg a tárgyilagos dolgok mellett önmagunkról sem. Ha engem kérdeztek, a várakozási idő a legmegterhelőbb lelkileg, hiszen mikor a célegyenesben vagy már, olyan gyorsan történnek az események, hogy nincs időd gondolkozni vajon félsz-e vagy sem.
 
Azt tudom ajánlani, hogy támaszkodj a szerelmedre, családodra, mert ők lesznek azok, akik veled lesznek ezekben a meghatározó percekben is. Sokat segíthet, ha felkeresel olyan online csoportokat, ahol olyan kismamák és édesanyák vannak, akik ugyanabban a kórházban vagy épp ugyanannál az orvosnál szültek, mint te. Merj beszélgetni és kérdezni! Fantasztikus érzés meghallgatni, hogy a másik miként élte meg ezt a csodát. Megnyugtató hallani, hogy ugyanazokkal a félelmekkel küzdöttek ebben az időszakban, mint te.
Ne feledd, nincs hülye kérdés! Csak tedd fel és megkapod rá a választ!

Fontos, hogy bízz az orvosodban, és minden kórházi dolgozóban, mert ők azért lesznek ott, hogy te és a kisbabád a legnagyobb biztonságban legyetek. 
Járj szülésfelkészítésre, olvass szakkönyveket, kövesd mi történik a pocakban hónapról hónapra, de ami a legfontosabb, hogy élvezd, hiszen minden egyes perccel közelebb kerülsz ahhoz a varázslatos pillanathoz, amikor végre megpillanthatod a kisbabádat. Egyet tudok ígérni, felejthetetlen élmény lesz!

 

K. Viktória , 2022. augusztus 05.
 
 
 

Hozzászólás

Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?