#baba#anya

7 könyv, amiket érdemes beszerezned, ha babát vársz

Egy anyának mindig fontos pillanat az, amikor gyermeke születik, éppen ezért még a baba érkezése előtt és akár utána is érdemes tájékozódni, és minél tartalmasabb babás könyveket beszerezni. Ezek között a könyvek között találhatunk olyat is, ami akár a baba egy éves koráig is segítséget adhat.

 

A könyvesboltok polcainak kínálatából szeretnénk ajánlani nektek néhányat:

Regős Judit: Nem születtél anyának:

Sokszor tervezünk előre, mi már csak ilyenek vagyunk, előre megtervezzük, hogy gyermekünk hova fog járni iskolába, mi lesz, ha nagy lesz, vagy épen csak a kezdetekkor arra gondolunk, hogy mi ezt és ezt másképp fogjuk csinálni, mi megváltjuk a világot és a tökéletes szülő díjra hajtunk. Pedig tökéletes nem létezik, de olyan, aki mindent megtesz azért, hogy jó legyen, na olyan létezik. Úgy se tudunk mindent a szerint csinálni, ahogy elterveztük. Ez a könyv éppen ezekre a dolgokra mutat rá. Nehéz időszak jön számunkra, ha babát vállalunk, de nem olyan értelemben, hogy semmi öröm nem lesz, hanem épp ellenkezőleg, rengeteg örömmel, boldog perccel leszünk gazdagabbak a picivel, csak éppen el kell fogadni hogy pár hónapig nem alszunk rendesen, fáradtak, kimerültek leszünk. Ebben a könyvben 150 aktuális kérdésre kapsz választ, ami által megtudhatod azt is, hogy mi az, ami jobban összeköt titeket vagy éppen ellenkezőleg széthúzza a családot. (Regős Judit – Tea Kiadó)

Andrew G. Marshall: Szeretlek, de miért én vagyok mindig az utolsó?​

Talán sokakban felmerült, hogy ha gyermekünk megszületik természetes, hogy ő lesz a mindenünk, de annyira a mindenünk, hogy párunkról már el is felejtkezünk teljesen? A romantikának mindenképpen meg kell maradnia, ha azt szeretnénk, hogy kapcsolatunk a pici megszületése után se menjen tönkre, vagy gyermekünk iránti szeretet és törődés elvonja figyelmünket arról, hogy van egy másik személy, akinek járnak ugyan ezek a dolgok. Többek között ez a könyv erről is szól és még azt is taglalja, hogy gyermekünket hogyan neveljük kezdetektől az önállóságra, hogy felnőtt korára teljes mértékben megálljon a lábán. (G. Marshall Andrew- Tea Kiadó)

Szilágyi Diána: Babázz lazán:

Aggódó típus vagy? Félsz, hogy milyen anya leszel? Nem tudod mi lesz, ha megszületik a babád? Vajon meghízol és utána nehéz lesz leadni a feles kilókat? Rettegsz attól, hogy valamit elszúrsz? Akkor ezt a könyvet neked találták ki, ami 180 kérdésben ad választ számodra azokban a kérdésekben, amik leginkább felmerülnek benned, ha megtudod, hogy anya leszel. Hidd el senki se születik anyának, csak azzá válik és biztos lehetsz benne, hogy te is jó anya leszel. A legfontosabb, hogy ne görcsölj rá a dolgokra. Csak lazán! (Szilágyi Diána – Tea Kiadó)

Peer Krisztina–Kele Fodor Ákos: Megálmodtalak

Egy gyermekpszichológus és egy író tabuk nélküli naplója a terhességről, melyhez a pszichológus Peer Krisztina kommentárokat írt. Könyv a terhesség lélektanáról szakmai szemszögből, de közérthető, szórakoztató stílusban. 

 

 

 

 

 

 

 

Arlene Eisenberg - Sandee Hathaway - Heidi Murkoff: Az a 9 hónap: 

Ha megtudod, hogy babát vársz, akkor többek között ezt a könyvet is neked szánták, hiszen taglalja az első 9 hónap örömeit és nehézségeit. Tanácsokat ad a leendő szülőknek még az orvosválasztásban is, hónapról hónapra leírja, hogy milyen testi és lelki változásokat él meg ezekben az időszakokban az anya, recepteket is találhatunk benne és még leendő apukáknak is vannak bizonyos fejezetek, persze mindezeken felül sok-sok felmerülő kérdésre választ kaphatunk. Talán a legtöbb probléma, ami felmerül bennünk ezen időszak alatt itt megválaszolásra kerül és ez által kicsit nyugodtabban is fogunk felkészülni az anyaságra. (Heidi Murkoff, Arlene Eisenberg, Sandee Hathaway – Park Kiadó)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Arlene Eisenberg - Sandee Hathaway - Heidi Murkoff: Az első 12 hónap:

Az előző könyv folytatása. Természetesen arra az időszakra is szükségünk lesz tanácsra, amikor már megszületett a pici, ebben a könyvben, erre az időszakra nyújtanak válaszokat a szülőknek. Betegségekről, szoptatásról és sok más érdekes és hasznos dologról tudunk olvasni. (Heidi Murkoff, Arlene Eisenberg, Sandee Hathaway – Park Kiadó)

Gail Reichlin - Caroline Winkler: Túlélőkalauz szülőknek – a nevelés titkai:

A gyereknevelés sose könnyű, főleg ha már gyermekünk megtanult beszélni és netalántán feleselni vagy hisztizni a bolt kellős közepén, esetleg kizárólagosan eldönti, hogy innentől kezdve a csokin kívül mást nem fog enni. Ehhez hasonló és még számos más kérdésben ad választ ez a könyv, amibe pszichológusok alkottak véleményt. (Gail Reichlin - Caroline Winkler - Kulinária Kiadó)

 

Kovács Alexandra - Roxán, 2016. július 16.

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?